Őszinteség viaszból
Melegben kezdek felolvadni. Valaki megmondaná, hogy az Estiskolában fűtenek?

Itt nem tudom eldönteni, vajon vízcseppek, vagy valamilyen anyag, amellyel az emberi arcot, a felületet átkente az alkotó, ettől van az egésznek egy ilyen furcsa, a címből is adódó viaszbábu-hatása. Annyi javaslatom lenne még, hogy nagyon jó, hogy a háttér ilyen sötét és ilyen sötétből maszkszerűen az arc elővillan, hogy talán egy picit a fénnyel érdemes lett volna játszani, hogy a középponton, szinte tengelyszerűen megjelenő, nem tudom, hogy vaku, vagy nem tudom, hogy mi a fényforrás, lehet, hogy érdemes lenne megismételni és úgy, hogy esetlegesen, ugye mivel itt egy térbeli felületről beszélünk, erőteljes, szép, ívelt homlokról, járomcsontról, az orrnyeregről, az ajkakról, az erős állcsúcsról amelyek pontosan ezért, mivel egy egységes valamilyen krémanyaggal az arc fölött be van kenve, ezeknek a formajátéka az nagyon jól tudna működni akkor, hogyha más megvilágítást kapna az emberi fej. Az egyik javaslatom az lenne, miközben megvan a három disznó erre a képre, hogy érdemes lenne a fényeivel játszani továbbra is az alkotónak az emberi fejen és esetlegesen, hogyha ez az anyag mint technika érdekli, akkor az emberi testtel kapcsolatban is érdemes lenne akár egy sorozatban gondolkodnia, de az irány jó és eléggé sokkoló és meglepő az üzenet. Ennek az egyik szintén, hogy is mondjam csak, könnyű titka az az, hogy az alkotó, vagy a modell nem néz a kamerába. Tehát nem csak attól furcsa a kép és nem csak attól van ez a halotti üzenete, mert a fej át van kenve valamilyen anyaggal, hanem mert nem néz bele a kamerába a modell. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Kedves Béla ! Köszönöm , rátaláltál a lényegre. Szeretném , ha mindig lenne aki gyergyát gyújt .

Szia Juli! Mindenben igazad van .............Nekem az is fontos ,hogy önmagammal legyek barátságban.

Szia Józsi ! Köszönöm a könyvajánlót. Én hiszek abban , hogy minde mindennel öszefügg és biztos ezt a könyvet nekem is el kell olvasni. Általad rámtalált.

Jó válasz a mindkettőből, mert így Juliból és belőlem is kapsz kóstolót!
A viasznak a hagyományos gyertya formáját szeretem amikor finoman lobogó kis lángban végződik és hangulatos háttér mindenféle kellemes tevékenységhez...és inkább ettől függ a hőfok.. ;)

Most olvastam: Kerekes Gábor: ...minden címlap, amin nő van, hazudik...
ez nem ;)

Hogyismondják? Ha jó barátot szeretnél, előbb neked kell jó baráttá válnod. Gondolom, ha őszinte, valódi érdeklődésre vágysz, előbb neked kell őszintén, és valóban érdeklődnöd... :)

Szia kisiskolás társam , Julianna. Nem szeretnék zárkozott lenni, de ritkán találkozom öszinte, valódi érdeklődéssel, igazi egymásra figyeléssel. Ezt pedig kierőszakolni nem lehet. Elég ha beiratkozunk az Estiskolába . Nem igaz ?

Akkor a legjobb helyen vagyok. Szabad mindkettőből ? Köszönöm a kép másik címét . Most éppen szemérmesnek látod, de tudod a viasz megjelenési formája nagyon változatos ez a hőfoktól függ. Kb. most 37 fokot érzek. Kérdés vajon a viasznak mi az optimális , vagy éppen mi a funkciója.

Hozom Béla! :)

Azaz ha jól érzed magad egy társaságban, akkor őszinte vagy, azaz akkor nyílsz meg? Különben zárkózott vagy?

Szemérmes őszinteség...
Igen, itt kellemes az idő és jó a társaság! Drazsét vagy dunakavicsot kérsz?

Új hozzászólás