Ott

Jó és örömteli azt látni, hogy azok a rózsaszínek, ezeknek a variációi megvannak a természetben és megvannak a modell stylist-jában, és ez jó, hogy a fotós ezt a természetben észreveszi, és arányítja a modellel, sőt a térben látható perspektivikus formák, a padsorok olyan szemszögből vannak ábrázolva, ahol az egésznek egy ilyen fura, mesebeli út, kígyómozgásában elvezethet az erdő tisztásáról a mézeskalácsházikóhoz ez az elképzelt erdei út – és használja ezt a kígyózó sort, amit még az árnyékok is erősítenek egy picit. És ehhez jól használja a modell gesztusvilágát, ami ezzel ritmizál; a baloldali kar mozgása, és a kezében látható őszi levelekkel. Ha ez elfogadható, akkor a probléma ezzel a képpel az, hogy egy nagyon picit lehetett volna mozdítani a kamerát, játszani ezzel a helyzettel, hogy a pufidzseki és a kar mozgásának a szélei egy picit tudják erősíteni a padok rózsaszínjeivel létrejövő kígyómozgást; és talán valamilyen módon fényt lehetett volna helyezni a levelekre, amelyek a kézben vannak. Pont azért, mert azok a zöldek a háttérben lévő bokrok zöldjével akkor nem olvadnának össze. Tehát valamilyen kis tükörrel vagy fényjátékkal mozgatva a szereplőt, megcsillantva a leveleket, hiszen ezek a levelek már gyűjtött levelek, és nem azok, amik a háttérben lévő fákon vannak. De jónak tartom az irányt és két disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

A levelek tényleg belemosódnak a háttér fáiba.

Nekem továbbra is hiányzik az, amire Hanna mutat, mert bizony a levelek a kezében eléggé észrevehetetlenek; ha mondjuk folytatódna balra a kép, pl. egy kupac összesöpört falevéllel az utolsó pad mellett, akkor azt már úgy jónak tartanám.

Szerintem lefestettétek a padokat, hogy harmonizáljon és így sokkal jobb Barbizni vagy máj litli pónizni;)

Kedves Gábor és Nóra! Bármilyen furcsa ia nem csináltam semmit a kép színeivel mind a harisnya mind a pad ilyen színű és a Gellért hegyen található...aki nem hiszi járjon utána:-)

Viszont azt jól látjátok, hogy az esernyős képnek furcsák a színei...de nekem így tetszik...ott adtam hozzá egy kicsi piros ás sárga színt.

Anitának pedig gratulálok mert megfejtette az ott jelentését:-) A faleveleket találta ott Hanna.

Ott,vagy inkább onnan szedte a faleveleket?

Ez érdekes, nekem az ernyős képnél leptek meg a színek, ott nem éreztem őket természetesnek; itt elment volna, csak most, hogy mondod a harisnyát, most lett fura az egész. Úgyhogy én is csatlakozok a kérdéshez: mi van a színekkel itt és ott,

Engem az érdekelne, amellett, hogy tényleg mi a frász van ott, hogy mit tettél ennek a képnek a szineivel és főleg, hogy miért. Első nézésre azt gondoltam, érdekes, régen ezeket a padolat tűzpirosra festették, most meg úgy látszik ez a punnyadtlila megy. De aztán az ernyős képen láttam, hogy a harisnya se feltétlenül ilyen színű.
Szóval ez a pad igazából piros, mint régen? És miért nyomtad el ilyen csúf lilába?
Ja, és ha a kislány mutat valamit, akkor miért van közben tele a keze falevéllel? Vagy a leveleket mutatja?

Mire vezeti a szemet a mutatás, az ívek? Ott csak a kép vége van. Hiányzik valami.

A tekinteted van ott, ahogyan követi a kislány irányítását.

Új hozzászólás