Szeretem ezt a gyönyörű pincesort, a sok szép azonos tömegű, és nagyságú épületet, de szinte lehetetlen megfotózni a sok zavaró körülmény miatt.

Mind a két kép önmagában értelmezhető és megáll önmagában. A két kép a pince fogalom alapján összekapcsolható, de én mégis azt mondom, hogy ezek a képek önmagukban annyira sűrítettek, hogy nem igénylik a kettes kapcsolódást, sőt, gyengítik egymást, mert más és más formavilágot, geometriát és absztrakciót mutat egy stúdium munka egyes szegmensei. Ebben a stúdium munkában az ellentétpárok vonzák Ferit, olyan sötét felhőket látunk, hogy szinte leugranak a kis meseházikók, ez a kép dinamikája. Nagyon jók a képek, de nem érzem benne azt a pluszt így párban, hogy egymásra épülnének. Az ornamentika fotókon túl, ami benne lehetne bármelyik Magyarország könyvben, nem érzem ezekben a képekben azt, hogy mi ezekben a Mácsai, hol van itt Mácsai. Ha mint illusztrációt kezeljük, mondjuk egy borvidék bemutatásához, akkor pedig ebben az illusztrációban fontos az, hogy a nézőnek, az úgymond vevőnek valami maradandó hívogató élményt adjon, és ehhez a képeknél nem lehet lehagyni az embert, mert akárhogy akarunk egy struktúrát mutatni, ez a struktúra önmagában bárhol lehetne, még az sem derül ki egy idegen számára, hogy ezek pincék, aki nem ismeri a helyet, bármi másra is asszociálhat, nem kapcsolódik a borvidék attól, hogy épületeket látunk. Kell az a borosgazda, kell az a szőlővenyigét cipelő asszony, valaki, aki kapcsolatot hoz létre köztem és a néző között, a pince és a szőlő között, aki kontextusba helyezi a formákat, ráadásul azt kell mondjam, hogy a képről kompozíciójában is hiányzik ez, a fenti kép bal alsó része üres, az út üres, az alsó kép ablakai zárva, ajtói zárva, nem hívogat, hanem zártságával elutasít. Tehát mindkét képről ugyanaz a formai és logikai elem hiányzik. A meglátás, tehát az alap jó, de a történetet ki kell bontani. (szőke)
értékelés: