Paradigmaváltás

Paradigmaváltás

Ezt a képet a Család leckére kaptuk. Én nem nagyon tudom, ha ez egy szociografikus megfejtés akarna lenni, akkor azt mondom, hogy értem, de a családnál most mi történik? Most fogadjam el, hogy az apuka a nagyra nőtt bábszínházat beletuszkolja a szemétbe, miközben a gyerek már fölnőtt, vagy most itt mi történik? A kép maga oké, gesztusában rendben van, bár a kép jobb oldalából én azt az autót vágtam volna, rendezetlenségből elég a kép bal oldalán, a néni mögött lévő folt, nem ismételném ezt meg a jobb oldalon, de a kép elfogadható, hogy mit fog a bácsi ezzel a helyzettel csinálni, de ők a főszereplők, a másik két alak csak belegyalogolt a képbe. Persze, kompozícióban ezek segítenek, nem mondom, hogy a nő a gyerekkel nem kell, de nem ők a főszereplők, ezért én ezt a család dolgot nagyon erőltetettnek érzem. Most egy csillagot adok azért, mert a Család leckére nem érzem ezt megoldásnak, miközben maga a kép rendben lenne. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

48
Értékelem!

István, az utcalány mint átvitt értelmű példa szerepelt, persze lehet erre is menni, de azt gondolom, hogy azért most nem arról beszélünk, hogy anno a festők használtak-e kurvákat modellnek, hanem hogy az utcafotó úgymond olcsón adja magát.

Amúgy pedig ha már NyöZö volt szíves topicot nyitni ennek a témának, akkor legyetek oly kedvesek ott folytatni az eszmecserét. Nem is értem, ha van téma a fórumban, miért nem ott megy a beszélgetés. Kérek mindenkit, aki a topicnyitás óta írt, hogy legyen kedves a beírását bemásolni a fórumba. Kösz.

41
Értékelem!

A lány - utcalány kérdésről eszembe jutott, hogy a művészi fetők (értve a művészettörténelemben akik már nem megrendelésre festenek) női modelljei több praktikus okból kifolyólag gyakran utcalányok, de mindenképpen könnyűvérű hölgyek voltak. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy a művészetektől egyáltalán nem idegen a könnyűvérű hölgyek köre. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy eszközként használták e hölgyeket a festők, és nem mindenkit festettek le, aki rájuk mosolygott - de bizonyára aki nagyon megtetszett nekik, és ha mód volt rá, az ecset hegyén végezte... Nem gondolom, hogy szabály lett volna erre.

Hogy a mű az elcsábítás, vagy a tudatos kiválasztás alkotói folyamatában született meg, szeritnem az mindegy, úgy gondolom a végeredmény számít.

Amikor az alkotói folyamatról gondolkodom, leginkább az alkotó és a (mondjuk így) befogadó szemszögeit látom meg. Úgy hiszem, az alkotónak az egy adott művön kívül (optimális esetben) feltett szándéka, hogy egyre jobban kifejezze önmagát (vagy egyre jobban feleljen meg az elvárásoknak pl alkalmazott művészetek esetén) Ezért ő egyre alaposabban foglalkozik a témával, egyre jobban felkészül belőle, pl. egyre jobban próbálja kizárni a szerencsét, de ha adódik neki, nem hiszem hogy elvetné. A befogadónak pedig mindegy az alkotó útja, ő a műre kíváncsi. Egy szerencsés pillanatnak ugyanúgy örül, mint egy rafinált fortélynak, vagy mesteri tapasztalatnak, ő kapni szeretne, elmélyülni, vagy szórakozni szeretne, kiszakadni hétköznapjából, vagy éppen hogy azt színesebbé tenni.
Huh, nagyon bonyolult, és nem hiszem, hogy kategorizálható az egész, talán csak irányjelző oszlopokat lehet felállítani, és azok erdejében bolyongani...

Én valahogy így látom kicsit messzebről.

39
Értékelem!

Ez igaz Ágnes, van amikor az ember leereszti a gépet. Akkor ha látszik, hogy ebből nem lesz kép, de amúgy a jelenet, kép, stb. megismételhető. Tudom botor dolog lesz egy természetfotós példát hoznom, az ui. errefelé nem divat:

Ha a kihalófélben levő pilisi vérlepke éppen elragadja a ritka bakonyi pocok utolsó élő példányát, de rosszak a fények, mert éppen elment a napfény, akkor mit teszel?
Én reflexből lövök egy biztonsági kockát, majd reménykedek benne, hogy kisüt még a nap amíg tart az esemény. Közvben keresem a jobb szöget, próbálok közelebb menni, stb.

Valószínűleg igaz, hogy a biztonsági kockám nem lesz művészi, sőt, az itt divatos értelmezés szerint a többi is max. dokumentalista vacak, amit felesleges lefotózni. :) De egyrészt vannak dolgok amit érdemes, kell, hasznos dolog dokumentálni függetlenül a művészeti értéktől. Én nem látom be, hogy a szépség, a szép látvány önmaga nem lehet téma, nem lehet megörökítésre érdemes. Azt sem vallom, hogy csak akkor kép a kép ha mélyen megrendíti a nézőt és rögvest a katharzis karjaiba löki. Annyi minden és mindenki harsog ebben a világban, miért kell mindenáron mély mondanivalót üvölteni, miért nem lehet egyszerűen szépnek és érdekesnek lenni?

Másrészt egy biztonsági kockát adott esetben nem publikálsz. Ha nem publikálod, nincs semmi értelme, ergó elengedted a képet ugyanúgy. Fizikai értelemben elengedni, azaz le sem fotózni az max. filmes korszakban volt érdekes.

A kép az amit nézni kell. A jó kép az amit jó nézni. :)

33
Értékelem!

Ezért szokás azt mondani, hogy meglátod, lelövöd a biztonsági kockát, és utána lehet agyalni a témán. Ha még ott van ugyebár...

49
Értékelem!

Ezt tanultam Sebestyén úrtól. El kell tudni engedni is a képeket.

51
Értékelem!
50
Értékelem!

...avagy: meglátod, megjegyzed a képet a fejedben, és nem exponálsz.

46
Értékelem!

De akkor most mi a jó megoldás?
Meglátom majd többször megnézem, töröm a fejem a hogy a jobb és majd később exponálsz, vagy meglátom és rögtön expo? Persze az elsőnél nem garantált a teljes siker.

49
Értékelem!

Lány helyett írjunk kurvát. :)

36
Értékelem!

Az ösztönös képalkotás szvsz a fotó mint műfaj leginkább sajátja. Itt lehet igazán megragadni egy pillanatot. A múló idő megragadásának ereje adja szerintem a fotó egyik varázsát. Ettől tud nagyon más lenni mint egy festmény. Egy festőt is megragadhatott a látott pillanat, de ritka tehetség kell ahhoz hogy azt utólag emlékezetből képbe öntse.

A pillanat szerencsés esetben akár képzőművészetileg is értékes lehet, csak hogy olyan is legyen benne, ami Zsoltnak is tetszik majd. :) Különben is Zsolt, miért nem nyitsz erről egy fórum topicot? :)

43
Értékelem!

Egy lépéssel tovább építeném azt az irányt, mellyel Tamás eltér Zsolt szigorú kategorizálásától. Nem látom - se itt, ebben a városkép témában, sem sok ezt megelőző okoskodásban - felmerülni az ÖSZTÖNÖSSÉG mozzanatát. Lehet ezt egyáltalán kihagyni olyan diszkussziókból, melyek művészetről, alkotási stratégiákról szólnak? Biztos vagyok benne, hogy a nagyok (és kisebbek) jó része azzal a stratégiával vág neki a napi munkájának, hogy ellazítja magát, és engedi működni ösztöneit - és így alkot nagyot. Aztán be kéne vonni ebbe az okoskodásba a RUTIN (zsigerivé vált szakmai tudás) mozzanatát, melyre egy ösztön-vezérelte stratégia támaszkodik. A fotográfiai mű gyakran a másodperc töredéke alatt meghozott döntéseken múlik: a rutin ezek meghozatalában segít. És még biztosan lehetne ezt a felsorolást folytatni.

45
Értékelem!

Őrülök, hogy Dávid is megszólítva érzi magát a témában, nem csak én. (Csak pontosítás végett, szerintem a városi táj-nak nevezett műfajról beszélgetünk.) A képeim fele, ha nem több, ebbe a kategóriába esik. Nem kevés idő és energia ennek a műfajnak a művelése, de ezt Dávid jól leírta. Zsolt részéről, érzek egy enyhe negatív elfogultságot a műfajjal kapcsolatban.
És most egy kis játék: Idemásolom Zsolt utolsó mondatát, egy fél szó változtatással.
Még egyszerűbben: ha nincs a fejedben semmi, akkor ha utcára mégy, akkor nem te fotózod az utcát, hanem az utca, mint egy lány, kelleti magát előtted és te bedőlsz neki.
Nos, tapasztalatom szerint, bedőlni egy érdekes, szép, izgató lány csábításának, nem is olyan rossz dolog.

57
Értékelem!

A városfotóra:

Elfogadom azt a kategorizálást, ami a felhasználás jellege alapján szelektál, és azt a gondolatot is, hogy ezt jó előre tisztáznia a fotósnak. Magyarán ha alkalmazott fotó, akkor ott például egy városképnek korrektnek kell lennie, javarészt például kisformátumú kamerával megoldhatatlan, mert olyan szűk terek vannak, ahol ha nincs korrekciós lehetőséged a perspektívával, akkor a torzítás már nem megengedhető a csatorna miatt, vagyis alkalmazott épületfotónak függőben kell lennie (tekintsünk el attól, amikor azért nem, mert adott médium felépítése mást kíván, vagy hagy jóvá.)

Amikor úgymond experimentális helyzet van, akkor bármi megengedhető, ha van koncepció és előkép, azaz ha céllal és okkal belső "kép" hívására készül el a fotó. Itt igen fontos tehát az, hogy legyen erős belső szervezőerő és irány, ha nincs, akkor emlékkép lesz.

A harmadik, amikor mondjuk szociografikus megközelítés az érvényes, vagyis a dokumentálás. Ekkor pedig az a fontos, hogy empátia, tapasztalat és személyes kontaktus, úgymond érintettség legyen a képen.

Nagyon egyszerűsített séma, de működő, hogy e három megközelítés más és más formai és eszmei irányt enged meg. Ha ezek nincsenek előre tisztázva, akkor a fotós attitűddel van probléma, és erre mondom, hogy pokoli egyszerű a városfotó akkor, amikor valaki a nyakába veszi a kamerát és egy jó zoom obival és sok felesleges idővel felvértezve járja a várost és vadászik. Mert ezek a képek a legjobb indulattal se lesznek korrekt alkalmazott fotók, mert ahhoz térismeret és technika kell, nem lesznek szociók, mert ahhoz nyitottság és az emberi vonal kell, és nem lesznek experimentálisak sem, mert ahhoz meg mielőtt az utcára lép valaki, tudnia kell, hova megy, mit akar ott megvalósítani abból, ami a fejében van.

Még egyszerűbben: ha nincs a fejedben semmi, akkor ha utcára mégy, akkor nem te fotózod az utcát, hanem az utca, mint egy utcalány, kelleti magát előtted és te bedőlsz neki.

51
Értékelem!

Sziasztok!

Külön öröm hogy ezek a fontos kérdések pont az én fotóm alatt merültek fel, ebből kifolyólag bátorkodom megosztani a gondolatim ezzel kapcsolatban..

Én két irányból közelíteném meg a dolgot, kategorizálást - egy felöl mint cél, inditatás amiért készült, más felöl meg mint felhasználási terület... Tehát alkalmazott fotográfia kontra művészi fotó vagy fotóművészet. Természetesen szerény véleményem szerint is van átjárhatóság és átfedés a kettő között! Ami lényeges lehet hogy a megjelölés teoretikai értelemben ne értékkategória legyen. Mert akkor már vissza lehet oda jutni amin már túl van művésziszcéna, miszerint a fotográfia művészet e(?)... egyértelmű hogy egészében nézve egyáltalán nem. 'Csak' az ami azzal a művészi kommunikációt szolgáló és e céllal készült, szóval ez elhatárolódik esztétikában és médiumában is az egyéb fotóhasználattól - mint például a akár magas minőségi kivitelű alkalmazott fotográfia területeihez tartozó, illusztráló vagy egyéb dokumentáló felvételek; illetve a másik véglet a f@kbukos létkép megosztások... és nem jelenti azt hogy nem bírna művészi értékkel egyik vagy másik mert akár igen csak arányaiban utóbbit tekintve kevesebb, viszont fellelhető.

Ide kapcsolódhat Flusser gondolata: " A fotográfus már a fényképezéskor szem előtt tartja a terjesztési apparátus egy bizonyos csatornáját és a képet ennek a csatornának a funkciójában kódolja. Bizonyos tudományos publikációk, bizonyos fajta folyóiratok, bizonyos kiállítási lehetőségek számára fényképez." Filozófiai tanulmányában a területeket három rendszerben osztja, pontosabban különíti el - szöveget illusztráló alkalmazott; emlékkép gyártó amatőr fotó; valamint galéria elvárásokat kiszolgáló "fotóművészet". Utóbbitól [ha jól értem] eltérő,ill. kiváló az experimentális fotó - melyben szerinte: "a fotográfus tudatosan fáradozik azon, hogy előre láthatatlan információkat állítson elő azaz valami olyasmit hozzon ki az apparátusból és tegyen át képbe ami nem szerepelt a programban; tudja hogy az apparátus [itt nem magát a gépet jelenti hanem inkább társadalmi elvárást] ellen játszik." Ez utóbbi gondolatot találónak tartom és osztom én is noha a területi felosztásában nem teljesen értek egyet (de ez csak egy halk beszéd a részemről!)

Azzal én is egyetértek hogy a belülről kifelé jövő folyamat autentikusabb lehet (művészi értelemben) mint a fordított irányú de ettől még az is ugyan olyan mérvadó és jelentős! Gondolok itt hirtelen Vancsó vagy Szilágyi Lenke fotóira első gondolatfoszlányként...
Persze az is nyilvánvaló és jó meglátás hogy a városképekhez vagy pontosabban a városban fotózáshoz kevesebb invenció, ráfordítás (ami lehet anyagi, idő, energia vagy gondolat) szükséges; de ebben is lehet az ereje hogy kevésből lehet kihozni mély tartalmat akár, ami eszköze lehet a expobeállítások, a képkivágat, vagy akármi releváns kompetencia is..

Valahogy úgy látom hogy a technika is csak eszköz és ott válik el egy alkotás vagy nevezzük végterméknek (tágan és leegyszerűsítve) művészi kategóriába "fölstilizálhatóvá" hogy mi az a hozzáadott érték ami a készítőhöz köthető illetve hogy és miként nyilvánul meg ez egyértelműen látványt tekintve - látvány alatt értem a image jelenséget mint tárgyiasult dolog (a maga formai alaki kellékeivel print, keret, stb..)

És még mindig nem beszéltünk műtárgy fogalmáról vagy a sokszorosíthatóság szempontjából idevágóan...

Amikor fotózásra indulok a városba vagy akárhova általában nálam van minden féle szerkezet, hogy a szűkmerítésből, a végeredményhez (ez fejbenlépfelelsődlegesen) a lehető legjobban illőt válasszam - innentől fogva sportértéke is van mert rohadt nehéz és fárasztó az egész cumo :) Persze nem mondom ha lenne egy tökös leicam, plusz eldugott forte ráktárhoz kulccsal akkor vinnék minden mást is.. bizti nem :)

Köszi hogy lehetőség adódott a gondolatok lejegyzéséhez :)

üdvöm
d

50
Értékelem!

Tamásnak, szintén függetlenül:
Az időben haladva a kezdeteknél valóban a dokumentálás fontosabb volt mindennél, még akkor is, amikor az akármilyen grófnő ruhája volt a tárgy, vagy egy portré, elsődleges a helyzet volt és csak sokadlagos, hogy esztétikailag is hordoz-e értéket. Aztán ahogy haladt a dolog előre és a technikát elsajátítva egyre több képzőművész látott ebben fantáziát, jött az a kor, amikor elkezdték ugyanazokat az elvárásokat táőmasztani a fotóval, mint a festészettel. (oda-vissza folyamat, a festészetet pofánvágta a fotorealizmus is.)

A digit korig nézve ez az irány egyértelmű volt, hogy még a szocio, még a sajtófotó is akkor jó, ha nem csak dokumentál. Tehát az alapvető elvárás a fotóval szemben szerintem nem a dokumentáris tartalom, hanem hogy hordozzon esztétikai értéket. Elég sok olyan fotó és fotós van, ahol elég nehéz lenne a dokumentálást számon kérni, gondolj csak az aktokra, vagy az absztraktra, fotogramra és egyebekre, ahol a tárgy maga csak esztétikai értelemben fontos, realitásában alig. Ez nem egy pipa, mondta Magritte.

Ami meg az ömlést illeti, ebben ludas a digit, mert jószerivel ingyér van. Oké, gépet kell venni, de az ma már minden mobilban van, tehát akár a mobilról, "labor" nélkül is mehet már a kép a netre, publikálás van, és ez visz afelé, hogy nincs esztétika, csak dokumentálás. Most itt ittam, itt rúgtam be, ezzel a csajjal járok, ez a kutyám, ez az új kocsim, ide mentünk nyaralni... semmi más, mint énüzenet, hogy létezem, hogy épp ezt vagy azt szereztem meg. Jelzése annak, hogy élek. Nem több.

Ami a városfotót illeti: pofon egyszerűnek tűnik. Elég hozzá egy gép, akár egy kit-zoom objektívvel és máris lehet tolni a telét és nyomni fel a netre a fúdekafa városdarabkákat. Ennyire semmiből egészet nem akar semelyik területen a fotóamatőr, mint a városnál. Ugyanis a portréhoz meg kell szólítani az embert és az már melós. A tájképhez ki kell utazni a tájba, az pénzbe kerül. Kitalálni meg... Tamás, amikor az emberek java a fejében lévő semmit akarja világgá ordítani, akkor a kreatív fotó a legérintetlenebb területe a fotográfiának, igaz, ott lehet a legtöbb lila fotós lánkát megtalálni, aki az újkori trend szerint ma már nem bölcsész lesz, hanem fotós. :)

Abban egyetértek veled, hogy esztétika, ízlés és egyéniség, ha ezek megvannak, akkor már nagyon nagy baj nem lehet. Ott már csak arra kell figyelni, hogy ne vigye el a Lomo vagy más technika a modorosságba.

36
Értékelem!

Képtől függetlenül, Zsoltnak:
Szerintem a fotográfia dokumentálás is, képzőművészet is, és még jó néhány dolog. És ha képzőművészet, akkor akkor van egy láthatatlan választó vonal: egyik oldalán képzőművészeti értékeket felmutató fotográfia, a másik oldalán fototechnikával készült képzőművészet. És a kettő nem ugyanaz, bár néha nehéz szétválasztani. Szerintem alapvető kritérium a fotográfiánál, még ha képzőművészeti értékű is, hogy dokumentáris tartalma legyen.
Hogy az alkotó folyamat, bentről kifelé tart, azzal teljesen egyet értek. Amúgy, szerintem nem rossz módszer, ha a belső képekhez azt használjuk fel, amit a véletlen elénk tár, pontosabban, a valóság képeiben megtaláljuk a belső képeinket.
És nemcsak a sok semmilyen városfotó ömlik, hanem a sok semmilyen portré, a sok semmilyen tájkép, a sok semmilyen kitalált szituáció és még lehetne folytatni a sort. Vagyis, ne a módszert, hanem az eredményt bíráljuk. Ha van esztétikai érték, akkor mindegy, hogy mi az alkotó módszere és milyen az ízlése, egyénisége, akkor képet csinál.

39
Értékelem!

Attól, aki a táncos, a gépes és a filmes önportréit, a vizes, a lukszos kreativitást is meg tudta csinálni, attól azt gondolom, joggal várhatom, hogy ahogy halad az útján, efelé menjen, mert a fotográfia nem dokumentálás, hanem képzőművészet, azaz a semmiből hoz létre valamit, bentről kifelé. Az, ami kinn történik, az csak álca, az az ihlet vagy alap a munkához, de semmi esetre se a végcél. Ez az például, amiért olyan sokat tartják a városfotót magukénak, mert megelégednek azzal, amit a véletlen eléjük tár. ÉS katt. És ömlik a sok semmilyen városfotó. Na, az csak egy példa. És mindegy, melyik lecke. Ha nincs benned indulat, akkor nem lesz kép sem.

23
Értékelem!

Zsolt! Nyilvánvaló hogy ez egy utcai performance, egy hirtelen pillantkép ami attól lett több, pontosan más mert átértelmeztem (Azaz ezt probáltam) a képkivágással és a címadással!
Remélem nem azt várod hogy előkaparja a kiscsaládtagokat aztán fotozzam őket kisebb nagyobb csoportban...

A vágás ok igazad van benne, engem is zavart, ahogy akár az ablakok is, viszont muszáj volt kompromisszumra jutnom mert különben a fazon ki került volna centrális területről, és mint írtad is ő a főszereplő ezt a kompoval szerettem volna egyértelműsíteni de ahogy egy családnak sem egy szereplője van így a mellékkarakterek is kellenek. Test poziciók mint tartás és gesztusok voltak számomra fontosak, illetve mennyire adják a rácsomagolt témát...

Köszi, hogy mondatokba formáltan kifejtetted a gondolataid!

30
Értékelem!

Zoli! :) ez jó tetszett ez a személyes kis családi anekdota! Azt hiszem mint szűlői magatartás hozzáállás is egészséges amit képviselsz, hasonlóképp szeretném majd egyszer én is, kell tapasztalnia a kölöknek amíg nem lesz nagyobb baj, így lesz teljes a dolog.
Paraszűlő komoly jelenség, a másik féle de nem tudom rá a szak szót, talán Passzívszűlő, az az amikor átruházza a tévébácsira a nevelési időtenergiát... ez tán még rosszabb.
na mindegy, örültem!
Jó egészséget a családba!
d

46
Értékelem!

Nem nem kell mindig a rózsaszín tejszín, néha a képünkbe kell tolni a valóságot is. :) Ezt a jajjnemenjodakislányom magatartás nekem most élő téma, hiszen magamat látom benne, mint kisgyerekes szülőt. Én szeretem a világot megmutatni, vagy legalábbis felfedezni hagyni a gyereknek, tehát tudatosan kerülöm az ilyen visszarángatós dolgot. Persze ha veszélyes amire rámozdul akkor lépek, de nekem ez a mozdulat ahogy anyuka visszafog, inkább a paraszülő kategória. Volt már példa amikor utólag jöttem rá, hogy átmentem paraszülőbe, és tök fölösleges volt.

Egy táborban volt egy lányommal egyidős kissrác. Mindentől visszahúzták, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad, stb. pedig a srác csak talált valami érdekeset. De általában ült egyhelyben egy hatalmas réten ami mindenféle emberekkel és csillogó műszerekkel (távcsövekkel) volt tele.
Nagyon tanulságos volt látni a különbséget a két gyerek habitusa között, még akkor is ha a biztos létező szülői elfogultságomból adódóan gyököt vonok magunkból. :)

38
Értékelem!

István: :D
A megfejtés jó mint valós helyzet de ez elvontabb persze amit érzel, tudom.
Az hjúmán-reláció a lényeg a kuka a díszlet fontos eleme.., valami ilyesmi. persze ez egy rendezett szcéna amit újra értelmeztem (próbáltam:).

Zoltán: .. morog minden mindenhol :))
Tetszik az értelmezésed, család a lényeg ami nem mindig ideális.. de lehet boldog összképeket kell nyomatnom az a tuti siker... :p
Zoli, szemed mint a solyomsasé.. 8) általában figyelmesen pásztázom a képet, sőt még a keresőben is, de ezt foganytút antennát nem vettem észre :D Köszi ezt is!

42
Értékelem!

Nekem kicsit szimplább, kétsíkú értelmezésem van. A gyermek kíváncsiságtól hajtva szaladna jobbra, előre, anyuka próbálja visszatartani -- pedig lehet nem kéne, vagy legalábbis nem ennyire megrettenve az újtól. Persze az is lehet, hogy ott éppen morog egy kukásautó. ;-)

A másik síkon mindeközben zajlik a háttérben, a színfalak mögött a címmel is kiválóan megerősített változás, a múlt kukába kerül. Modern korunkban -- sajnos/szerencsére szelektíven... Sajnos a szellemi, szerencsére a fizikai síkon.

Kár, hogy anyukán van egy khmmm. mineknevezzem. Egy fogantyú... :)

56
Értékelem!

:) Azt hinné az ember, hogy éppen kihajigál egy nagy díszletet a központi mellékszereplő, miközben úgy tűnik másodjára, hogy egy autónak támasztva ott a Holleanyó (vagy valaki más) többi alkatrésze. A fotón már nincs rajta, de ahogy a kislány figyel arra, amerről jött a pakolgató melós, azt érzem, ott valamilyen műsor, gyermekműsor lehet.

A címbeli paradigmaváltást nehezebb tetten érnem.... Talán az ellentétes mozgásban lévő férfi - nő és gyermek és az azonos rendben álló kukacsalád ellentmondásai között lehet keresni...

Üdv. István

Új hozzászólás