Pasztell kávéház

Pasztell kávéház

Érdekes az, ahogy ezt az egészet ritmusban létrehoztad, mert nagyon finom az asztalterítő és a csésze ritmus, nagyon jól találtad meg azt, hogy erre a kis könyvre rátetted ezt, a virággal is létrehoztál egy párhuzamot, ez önmagában is nagyon finom. Az is izgalmas, hogy ez a szék, bár formailag szintén egy lágyabb forma, de a tónusrend miatt mégis egy határozottabb, férfiasabb ügy, és nagyon jó, ahogy ez a kettő összejön. Talán a kép aljából egy leheletnyit vágnék, mert ott nekem az kifut, de egyébként az ötlet és a ritmus jó. Meglepő, mert nem egy szokványos megközelítés, az biztos. Én ezért megadom rá a három csillagot. Azt fontos észrevennünk, hogy a környezetünkben vannak olyan helyzetek, amik kínálják magukat, de ezeket meg is kell tudni csinálni, és nem elég megtalálni ezeket, hanem meg kell találni a formát, a helyszínt, azt hogy hova tesszük a gépet, hogy odatesszük-e a kisvirágot, vagy sem, vagy hova tesszük ezt a csészét, úgyhogy ez egy izgalmas helyzet lett. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Társasági élet című Törökösenemhez, melynek szerda este nyolcas premierjére ezennel ünnepélyesen meghívlak a chatre, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Köszönöm az értékelést!

Köszönöm a hozzászólásokat!

Abszolút tudatosan terveztem meg a kompozíciót, de szívesen fogadom a véleményeket, jó olvasni, hogy lehetett volna még tudatosabb:) Nem tudom milyen lenne, ha csak a szék emelkedne ki a sötétből, valószínűleg még feszültebb lenne a kép,hogy az alja sötét, a tetején pedig világít az asztalterítő. Nem rossz ötlet..
A csésze nekem kell a "kávéház" miatt:) Való igaz, picit billenti az egyensúlyt. Amikor a képet készítettem valami olyasmire gondoltam, hogy van egy titokzatos nő, aki a kávéházba megy rendezni a gondolatait, a könyv pedig az asztalon a naplója.

ÁÁÁÁ! Leesik! félelmetes....

Klassz, nem is tudom, hogy a csésze kellene-e oda, mert nekem is egyből lebillenős érzésem lett, meg amúgy sem életszerű valahogy, hogy egy könyvre így félig rátegye az ember, ott az a nagy asztalfelület. Meg a perspektívát is lebuktatja kicsit, ami a könyv és a virág szereplésével nem tűnik fel, mármint hogy milyen közel vagyunk hozzá, a csésze viszont már létszik, hogy nem felénk néz, a magassága miatt.

De tuti ötlet, a színek, a minták-formák régiesek is, nőiesek is, finom.

Nem tudom csendélet-e. Semmiképp sem a hagyományos értelemben. Tetszik, az biztos.
Fent nekem sok az abrosz, ha már lent ilyen szűkre van szabva.
Nomeg az a csésze, az nagyon billen balra. Kéne oda valam, ami visszahúzza, mert így igencsak nyugtalanná teszi az amúgy idillikus enteriőrt.

Szép mértanilag berendezett, sok-sok aránnyal bíró kép lett -- nem sorolom fel mindet, mert elvesznék benne. Ebből jön a nyugodt, harmónikus alaphangulat jó része. Azért mozgalmas is, mert lent a szék feszíti, fent az abrosz meg tágítja...
Először furcsa volt, hogy a széknél ennyire szűkre vágtad, de látszik a tudatossága. Tovább nézve összeáll a hatása is: a lefelé pásztázó szemet visszarántja kicsit, és beülteti a székbe.

Szvsz érdemes lett volna sötétbe buktatni az asztal alatti részt és csak a széket hagyni kiemelkedni a sötétből. De lehet úgy másképpen működne a kép. :)

Ez aztán az igazi csendélet.
Nagyon tetszik. Olyan kis hangulatos.
Tetszik, hogy felülnézetből van, és hogy nem hagytál nagyon teret a szék mellett.
:)

Új hozzászólás