Örülök annak, hogy elindultunk egy irányba és örülök annak, hogy ezt nem csak a valós helyzet bevilágításával és megrendezésével, hanem utómunkával is elértük. Fontos ez utóbbi különösen, mert az utómunkának nagyon fontos szerepe van a fotográfiában. Visszautalnék az analóg technikákra. Ritka az az eset amikor negatív filmeket vagy diákat nézegetünk úgy, ahogy ezt az exponálás után megkaptuk. Tehát bemegyünk a laborba, készítünk egy papír verziót, jó esetben, ha urai vagyunk ennek a technikának, akkor belenyúlunk: maszkolunk, kitakarunk, erősítünk vagy gyengítünk dolgokat. Ez a feladat mindenképpen ránk vár. Akkor is, ha digitális képeket készítünk. A photoshop vagy az a szoftver, amivel tulajdonképpen láthatóvá tesszük a képet, az a szoftver nem csak arra szolgál hogy átméretezzük, esetleg vágjunk belőle, hanem mindenképpen reánk vár az a feladat, hogy tónusban is rendbe rakjunk, kiemeljünk vagy csökkentsünk hatásokat a képen belül. Itt ez megtörténik azzal, hogy a hátteret úgymond maszkolással sötétítetted. Tulajdonképpen ez majdnem rendben is van. Kicsit, főképp egyébként a képnek a bal oldala felé eső résznél, egy fényudvar azért létrejött, erre érdemes odafigyelni. Mindenképpen örülök annak, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni. Ami a képet illeti, egy őszinte vallomásjellegű képet kapunk. Azt is mondhatom, hogy Zoli elindult egy irányba, ami a vicces vagy a humort kereső irányból a valóság felé visz minket. Azért nagyon fontos ez, függetlenül attól, hogy mennyire sikerül tökéletesre egy megoldás, mert az őszinteségének a szintje sokkal erősebb, mint azoknak a képeknek, amikor valamilyen vicces szituáció mögé állva - tulajdonképpen ezt az egészet, mint egy szerep fogjuk fel, és elvicceljük - elvesszük az egésznek az élét. Szembenézés minden önportré. Azért fontos ez a szembenézés, mert az önismeret az egyik legerősebb fázisa a portrézásnak, vagy tárgyak, csendéletek fotózásának. Akkor ebből fogunk tudni meríteni, ez lesz az a pont ami egyrészt a biztonságérzetünket adja, mert ismerem önmagam, tudom hogy mire vagyok képes, másrészt azért, mert az önismeret által jutunk el oda, hogy egy másik embernél vagy egy másik tárgynál észre vegyük a sajátosságokat. Például azt ami ő benne eltérő hozzám képest. Ha ezt meg tudjuk figyelni, akkor itt már meg fogjuk tudni hozni azt a döntést hogy ezt a differenciát, ezt a különbséget kiemeljük, mert pozitív, fontos vagy egyedi, vagy pedig gyengítjük, csökkentjük a hatását, mert esetleg olyan irányban tér el az átlagtól, hogy az a modellre nézvést nem előnyös. Hogy egyszerűbben fogalmazzak: ha magunkat megfigyeljük és tudjuk, hogy milyen az, amikor szemüvegesek vagyunk, nagy vagy kicsit, az orrunk, fülünk vagy borostásak/szépen borotváltak vagyunk, akkor ezt a megfigyelést, amikor másokkal fogunk dolgozni, már elő fogjuk tudni venni és tudjuk azt mondani, hogy igen, nekem nagy a fejem, ezt úgy tudtam csökkenteni hogy az objektívet, világítást úgy választottam meg, hogy egy optikai tunning által csökkenjen ennek a hatása, tehát ezt majd a leendő portrénál, ha egy olyan alannyal találkozom, akinek szintén nagy a feje, akkor már elő tudom venni, mint egy rutint. Ehhez szükséges a szembenézés, szükséges az, hogy keresetlenül őszinték legyünk. Még egy fontos dolgot hadd mondjak ide. Azért is szükséges ez a szembenézés, mert a hitelességünket teremtjük meg általa. Azt a hitelességet, hogy hihető, érvényes, valós üzeneteket tudjunk küldeni. Minden belefér – a fotográfia nagyon sok mindent elvisel. Egy-két dolgot viszont nehezen: egyrészt a verbalitást, amit le szokott magáról dobni, mert a képi nyelv nem az irodalmi megfogalmazások nyelve, a másik azokat a dolgokat, aminél - és ezt most nem tudom szebben mondani - kamuzás van, amikor szégyellem a magam deformáltságát, nem fogadom el azt, hogy nekem másképp áll a hajam, másképp állnak az ujjaim, más habitussal rendelkezem és ezt megpróbálom úgymond eltüntetni – nem szembenézni vele. Visszatérve ehhez a képhez: az őszintesége abszolút rendben van. Arra próbállak sarkallni téged a továbbiakban Zoli, hogy keresd meg azokat a helyszíneket és helyzeteket, amik kevésbé zavarosak, amikkel kevesebb utómunkát kell csinálni. Ez nem jelenti azt, hogy csak steril háttér előtt érvényesek a portrék, mert annak a háttérnek jelentése van. Mégpedig az a jelentése, hogy mint enteriőr kiemelhet személyiségjegyeket, tehát egyszerűen fogalmazva egy írót lehet az íróasztalnál fotózni, mert magára a funkcióra, a személyiségnek egy részére ad utalást - ez a primér megközelítés -, de lehet egy olyan is, hogy egy írót mondjuk kutyasétáltatás közben ábrázolok azért - ez a szekunder megközelítés -, mert a kedvence a kutya, vagy az egy híres könyve, vagy csak azért mert meg szeretném mutatni, hogy igen, az ő személyiségében ez egy plusz jel vagy irány. Itt most a háttérben valami kis üvegcsék vannak, naptár, polc ami lényeges, mert üzenet lehet arról, hogy a Zoli milyen körülmények között mozog. Azon kell elgondolkodni, hogy ezek a körülmények mennyire jellemzőek a személyiségedre. És itt húznék meg egy nagyon erős határvonalat. Mert a személyiségről kell beszélnünk, nem az adott állapotukról - az már szociográfia lesz. Ha arról beszélek, hogy igen, én egy pincében dolgozom, ahol kevés a fény, dexion salgó elemek vannak és egyébként iszonyatos kupleráj és lepusztult bútorok, akkor ez elvisz engem a szociografikus ábrázolásban abba az irányba, hogy a magam nyomorúságáról beszélek, a környezeti lehetőségeimről, de ez nem biztos, hogy a személyiségem megismeréséhez sokat ad hozzá. Inkább az adott élethelyzet megismeréséhez ad hozzá, de ott háttérbe szorulok én magam. Így az élethelyzet lesz az, ami a fő csapásvonal. Száz szónak is egy a vége: jó az irány Zoli, fokozzuk még ezt! Én most azt mondom, hogy keresd azt a környezetet, amiben jól érzed magad, ami a te saját miliődben a te kis várad, vagy kuckód. Lehet ez egy kedvenc fotel, lehet ez egy kanapé, te tudod, próbáld meg mint kedvenc helyet bekapcsolni ebbe az ábrázolásba. Másrészt nézzük meg azt hogy mi az a ruha, mi az a jelmez, és megint azt mondom, ami a legtöbbet mesél rólad. Nem biztos, hogy ez a vékony csíkos ing lesz az, mert ennek a vibrálása elviszi a figyelmet a fejedről. Ebbe az irányba mozduljunk el. Ez most egy háromcsillagos portré, a saját utadon nézve, tehát működik a dolog, de van hová még fejlődni. (hegyi)
értékelés: