Valójában egy olyan képet, szinte egy nézet alakú beállítást választott az András, ahol tényleg szinte iskolásan, a perspektíva szabályait vizsgálja az alkotó, beleértve a végtelenbe tartó vasúti síneket, vastraverzeket, azoknak az ismétlődéseit, amit szintén - ha Gimesi-filozófiát próbál figyelni az ember - megtalálhat, ezeket a formajegyeket ezen a képen is észreveheti, mert valójában a perspektíva az csak egy eszköz arra az eseményre, amit igazából fraktáloknak, ismétlődéseknek, geometrikus sokszorozódásoknak hívunk. Hiszen itt ezek az Eiffel munkájához hasonló vastraverzek, ezek megtízszereződve, megszázszorozódva hoznak létre egy geometrikus formanyelvet. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy valamitől - nyilván ez a csavarodás, a paralaxisa a fényképezőgépnek, az optikának, a nagylátószögnek - ugyan párhuzamosra vannak állítva a függőleges élek, de mégis egy picit csavar az egész kép, tehát valahova, mint egy ilyen kútba belenézünk ebbe a vas alagútba, mégis egy picit olyan érzése van az embernek, minthogyha az egész balra lefelé csavarodna és arra súlypontozna. Én azt mondanám, hogy talán ellensúlyozni lehetett volna ezt az aszimmetriát, valamilyen a térben, ebben a perspektivikus térben elhelyezett alakkal, formával, valamilyen gépészeti eszközzel vagy emberi alakkal, vagy az út végén, vagy valahol itt az első egyharmadában a képnek. Úgy gondolom, hogy megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:
Jóóóóóóóóóóóóóóóó!