Pihenőhely

Ahogy ezt már egy előző képnél is felvetettük, ez a fotó jóllehet egy tagja lehetne egy képriportnak is, a riport leckére is el tudnánk képzelni mint a sorozat darabja. Ugyanakkor Ferinél, mivel igenis azt kell mondjuk, hogy Feri tudja, hogy mi az a kompozíció, mi az a tónusjáték, ezért itt bizony néhány komponálási és vágási problémával találkozunk. A szék árnyéka ebben a helyzetben, mivel a szék a lírája a képnek, rajta kell hogy legyen, vágás nélkül, és ha azért vágta el Feri, mert bal oldalon valami rendezetlenség volt, akkor ez megoldható, hogy exponáláskor úgy helyezkedik a fotós, hogy a helyzetben a főszereplő valóban főszerepet kaphasson, és úgymond legyen levegője, tere ahhoz, hogy ezt a főszerepet el is játszhassa. A kép minden bizonnyal úgy készült, hogy Feri kiszúrta a széket a zebrán - valószínű valamelyik városi bringás megmozdulás lehet az esemény - és várta, hogy megtörténjenek azok az események, amik a képbe szerinte fontos, hogy behívódjanak. Ott az elmosódott bicaj, ami zseniális, ott vannak a járókelők lábai is, tehát minden esélye megvan, hogy ez a történet elmesélődjön, csak a főszereplő lett amputálva. Ezen kívül az egy kérdés marad számunkra, hogy vajon miért dől az egész kompozíció, hisz a zebracsíkozás éppenhogy azt kívánná, hogy egy picit ellenoldalra billenjen a dolog. Apróság: a székhez hozzá lehet ám nyúlni exponálás előtt, a gazdája biztos megengedte volna, tehát akár egy picit lehetett volna rajta fordítani. Ennél a munkánál sem mások a szabályok, mint egy klasszikus csendélet esetében, ezért is szeretnénk, ha minél többet foglalkoznátok a csendélet leckével, hogy nyugodt otthoni körülmények között ezeket a kompozíciós helyzeteket le tudjátok modellezni és gyakorolni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést! Az a fránya árnyék engem is zavart ki is akartam retusálni, de az elképzelésemmel szembe mentem volna ugyanis ennél e képnél az volt a célkitűzésem, hogy csak egy expo semmi beavatkozás se utólagos vágás egy kis "erőpróba".
Ez egy kora délutáni csúcsforgalomban készült a belvárosban. A széket én tettem oda a többi csak jött. Azt hittem egyszerűbb lesz, de ott hirtelen minden nehézzé vált:) Többször kellett a gép és a szék között rohangálnom mire kitapasztaltam a zöld lámpa idejét:))) És közben már egy két rossz arc is kezdett szemet vetni a gépemre, ettől már kissé feszült lettem. A bringás meg egyszer csak ott termett ( persze a nap is pont akkor sütött ki addig borús volt ) és döntöttem, nem lesz még egy ilyen alkalom ma délután így elsütöttem a gépet és hazamentem.
Szóval van még mit tanulnom, de le szeretném magam szoktatni arról, hogy 600 felvételt készítek valamiről amikor elég egy is.

Köszi!
Csak egy expo, nem kavartam semmit csak a kontraszttal játszottam

Na végre egy csávó ki akarja tiltani az autókat a városból!
:)
Főleg a bringa miatt, ami nálam az egyetlen olyan elem amit nem tudok hova rakni (persze ettől ő a kedvencem a képen). Nagyon jó a csíkozást keresztező lépések iránya és az erre rímelő szék az x lábával, olyan érzésem van, hogy ez a kép talán nem is egy exponálás eredménye. Gratula, ez nálam film, és mint ilyen öt malac.

Az a lényeg, hogy neked mit ad, válaszoltál is, Te meghökkentőnek látod. Egy "zöld" azt mondaná: na végre egy csávó ki akarja tiltani az autókat a városból vagy mit tudom én:) Azt, hogy én mit gondolok mellékes nem akarom túlmagyarázni.

Eléggé meghökkentő egy szék a zebrán, csak nem értem mit akarsz vele kifejezni. Nem adtál elég kapaszkodót nekem.

Új hozzászólás