PityPang

Ugye ez nem a megszokott sorrendben illeszkedő leckénk, mert nyilvánvaló nem mondható kötelező jellegűnek az, hogy egy ilyen képi összefüggést, vagy egy képi összefüggést igénylő leckét valaki megcsináljon. És én azt kell, hogy mondjam, hogy Demeter nevében is köszönöm azoknak az eddigi munkáit, akik erre a leckére reagáltak. Ennek a képnek igazándiból az a nagy előnye, az a nagy erénye, hogy egy olyan időutazásban veszünk részt általa, ami visszarepít a 60-as évekbe. És itt található számomra a kép tisztelet jellege, vagy összefüggése, mert ebben a mai világban amiben élünk egy rácsodálkozás egy pitypangra, egy játék a maga keresetlenségével, a kis töredezett körmeivel, azzal a ruhával ami a modellen van, vagy akár azzal a fajta mélységélesség megválasztással amit itt Bara használ, igenis azt a fajta etűd mesélést, azt a fajta képi mesét hordozza ami meseiségében a 60-as években volt igazán jelen. Hogy Bara ezt honnan tudja magából előhúzni, azt én nem tudom, hogy honnan jönnek neki ezek az asszociációk, azt nem tudom, de az biztos, hogy egy nagyon jó megfogalmazást látunk és nagyon köszönöm azt, hogy ő ezt a képet elküldte és ez egy három disznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Eszembe se jutott versenyezni. Áttettem az élményt. Küldöm azonnal.

Na ez az, amin kár gondolkodni. Ha nézed a képeit, munkáit, az hozhat valami élményt, amit át lehet tenni fotóba. Ennyi a lényeg. Nem versenyezni kell Ballával. :)

tudom... csak nemtom hogy érek fel hozzá... vagy felé, vagy hogymondjam....

Hát, mivel hamarost szülnapja van, biztos örülne annak, ha lenne rá kép.

én is gondolkoztam ezen a leckén, nézegettem a Demeter munkáit is, van valami enyhe ötletem, de nem is tudom hogyan foghatnék hozzá...

Új hozzászólás