Plafon

Plafon

Nagyon grandiózus ez az épített környezet, amit kapunk, látom valamiért Alexandra ragaszkodik ehhez a szélesvásznú képmegoldáshoz, akkor is, ha a kompozíció ennek ellenáll, mert most is olyan vágások jöttek létre, aminél ezek a formák nem úgy futnak ki, belevágódnak. Tessék megnézni a belső csillagos plafonrészt, a szélénél vágta ez az ábrázolás. Legalább azt be kellett volna hagyni fejezni. Aztán az, hogy a külső, második csillagsor vágásra került, már akaratlanul így történik, nyilvánvaló a döntést én elfogadom, csak ennél most a belső vágás is nagyon szigorúan megvalósul. Ha azt mondom, hogy oké, elfogadom ezt a félpanorámás képkivágást, akkor arra kell törekedni, hogy elő kell venni a fejünkben az ábrázoló geometriát, és azt kérdezni, hogy a háromszögek hova futnak ki, hol az éle, hol a sarka a képnek, mit hova futtatok el? Ezek akkor megadják azt, hogy hol és mit vágok. Most ezek a kis csápocskák, amik kifutnak a kép szélére, mint egy nagy polipnak vagy póknak a lábai, esetlegesek, hogy hol futnak ki. Szóval az ötlet jó, és a fényviszonyok is jók, amit megláttál. Érdekes az is, hogy elindul egy ilyen játék, hogy ez most domború vagy homorú, ezzel is egyetértek. Egy csillagot most adok, Alexandra, nem tudom, hogy sikerül-e ide visszamenned, ha igen, tudod-e ezt változtatni, avagy, ha ez a képkivágás egy utólagos módosítás, akkor esetleg tessék újból átgondolni, hogy hol hoztad meg a döntést, melyik oldalnál hol vágtál. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem ismerem a géped, ezért nem tudom, de az csak ilyen félpanorámában tud fotózni? Nincs a 4:3-hoz közelítő képaránya? Ha nincs, akkor ezt tudva neked kell fejben úgy komponálnod, hogy ami felesleges, eleve bele úgy kalkulálod, hogy le fogod vágni, de ne hagyatkozz a technikusokra, akik valami fura módon ezt a félpanorámát kitalálták, mert ez nem mindenre alkalmas. Olyan meg van, hogy valami adott helyzetben, adott technikával nem megoldható.

A vágás nem utólagos munka, hanem mint már említettem az egyik kommentben a gépem így tud fotózni és nem zoomoltam rá, szóval nekem ez másképp nem fog menni. Ez amúgy a Parlamentben készült a kupolában és már így is rám szóltak, hogy túlságosan belóg a kezem a koronához, így erre én csak azt tudom mondani, hogy gyakorlatilag lehetetlen tökéletesre csiszolni ezt a képet.

Új hozzászólás