Ez nekem ránézésre is nagyon bejön, bár nekem kevés köze van a leckéhez, sokkal inkább épített környezet érzés ezekkel a meghatározott és ismétlődő struktúrákkal, fényekkel.
Olvastam a kommenteket. Majdnem mindegy, hova kerül, de Istvánnak igaza van abban, hogy amit Balázs mondasz sztorit, egy bonyolult, képen nem látható dolog. Nincs a képen. Neked van meg, jó sztori, de a kép mást mesél. Vagy mást is. Jók a ritmusok, de ezek inkább ritmusok, formák, ez a lényege, ez jön át, a sztori alig, mivel nem is lényege a képnek a busz. Szóval a képnyelv egy fura dolog, mert primitívebb ösztönszinten működik, mint a beszélt, mesélt nyelv, ezért sok minden lemarad, vagy máshogy jön át, erősödik vagy gyengül, amikor képpé formálódik. Ezt érdemes és fontos próbálgatni, mert ha az ember a belső sztorira figyel, könnyen becsapja magát, hiszen az ember nem egy állóképet lát, hanem filmet, másodpercenként 50, vagy akár 100 kockával, ahogy az agy felfogni képes, ebből az elme kiragadhat egy pillanatot, de az soha nem az, ami a fotó pillanata, mert az elme pillanata máshogy sűrít, be tud csapni. (hegyi)
Köszönöm. A leckébe sorolással kapcsolatos kritikádat értem, de ellenkezem. Direkt nem oda tettem. Az utazás aktusának vizsgálatakor úgy próbáltam arra tekinteni, mint valami gyökre. Buszon utaznak valakik (minimum a sofőr), de én is utazhatnék buszon, vagy éppen: én _nem_ utazom a buszon. Akik a pótlóbuszon utaznak, azok nem utaznak azon, amit a busz pótol. Ráadásul a busz áll (nem utazik), ugyanakkor éppen arra való, hogy utazzon, utaztasson, hovatovább semmi másra nem is jó. Az utazás lehetetlensége, avagy a megállás, mint az utazás része. És: én (a megfigyelő) állok (nem utazok) valahol, ahonnan nézem ezt a fent leírt utazást-nemutazást, és közben eléggé utazom ebben. Ez a látvány, ami ugye nem realista, ámbár reális elemekből épül. Elemekből, melyek irreálisan ide-oda vándorolnak (utaznak) a képen, hogy arról beszéljenek, áll a reális pótlóbusz.