Látod, Balázs, itt vannak azok a dolgok, amit én, a pesti csávó, nem értek. Sem fényeiben, sem formáiban, sem témájában nem tudok azonosulni vele. De legalább lenne négyzetes. (hegyi)

Az igazság az, hogy ez annyira szubjektív és érzelmi megközelítés, hogy lehet, hogy önmagában a néző keveset tud vele kezdeni. Talán hogyha kevésbé vágtad volna ennyire szűkre az egészet, ha a környezetből többet kapunk, vagy a pohárnak az ívéből, akkor ennek a pohársága önmagában jobban felfogható lenne. Meg az is, hogy ez egy étlapon van rajta, vagy valami menüsoron. Tehát az üzenetből valamennyi átszivárog, de ahhoz, hogy ez valóban történetté álljon össze, ahhoz óhatatlan, hogy a környezetből is kapjunk valamit. A környezet mindig magyarázó erővel bír. Ezek a nagyon makrófelvételszerű dolgok abban az esetben nem tudnak jól működni, hogyha ráadásul ezt még egy roncsolás is követi. És itt a roncsoláson például azt is értem, hogy a poháron lévő vízfoltok összemaszatolják az egészet. Ez önmagában jó lenne, ha többet kapok az egészből, mert esztétikailag adhatna hozzá valami pluszt, de most ez attól, hogy ennyire szűkre van vágva, ettől nem tudja kifutni azt, amit kell. Tehát meggyőződésem, hogy egy átlag nézőnek ennek az értelmezése túl nagy falat. (hegyi)

Olvastam a kommenteket. Majdnem mindegy, hova kerül, de Istvánnak igaza van abban, hogy amit Balázs mondasz sztorit, egy bonyolult, képen nem látható dolog. Nincs a képen. Neked van meg, jó sztori, de a kép mást mesél. Vagy mást is. Jók a ritmusok, de ezek inkább ritmusok, formák, ez a lényege, ez jön át, a sztori alig, mivel nem is lényege a képnek a busz. Szóval a képnyelv egy fura dolog, mert primitívebb ösztönszinten működik, mint a beszélt, mesélt nyelv, ezért sok minden lemarad, vagy máshogy jön át, erősödik vagy gyengül, amikor képpé formálódik. Ezt érdemes és fontos próbálgatni, mert ha az ember a belső sztorira figyel, könnyen becsapja magát, hiszen az ember nem egy állóképet lát, hanem filmet, másodpercenként 50, vagy akár 100 kockával, ahogy az agy felfogni képes, ebből az elme kiragadhat egy pillanatot, de az soha nem az, ami a fotó pillanata, mert az elme pillanata máshogy sűrít, be tud csapni. (hegyi)

Primer, primer, primer. Balázs, a dolgok ennyire nem egyszerűek ám. Vagyis ha igen, azok nem képek. Még ujjgyakorlatnak sem. Azért vagyok keményebb most, mert ismerem, ahogy írsz, és ez azért nagyon nem az a szint, ahogy az írással bíbelődsz, szóval kész, ja, de ez is kész, egy osztállyal lépjünk feljebb. (hegyi)

Ja, jó dolog egy szkenner a háznál, mi ezt régen fekete-fehér fénymásolóval csináltuk, aztán a jobban sikerültekből lett aztán koncertplakát, mai szemmel nézve persze azok is borzalmasak voltak, de akkor vitt a lendület. Bármi alkalmas lehet a képalkotásra, akár egy szkenner is, a kérdés mindig az, hogy a primer poénon túl tudunk-e lépni, mert a primer ügyek szavatossági ideje elég rövid. (hegyi)

Na, itt lehet, meg foglak lepni. Ugyanis. Az egyik embercsoport nem kell. Így most sok, nem tudok koncentrálni. Nézd meg: ha fenn meghagyod a téglasort, nem is kell végig érjen, az épületből már nem kell, és a csávóka se, akkor oké, stabilak vagyunk. Vagy ha lenn levágod a fickót az egyenessel és csak a gödör mellett állót hagyod, megint izgalmas lesz a kétfelé álló ember. Tehát bármelyik jó. De együtt nekem sok. Tologasd a scrollt, hogy mit szólsz. (hegyi)