Pünkösdkor a templomban

Pünkösdkor a templomban

A templomok szépsége, hangulata az ünnepeknek méltó keretet ad.

Azzal megint nem tudok mit kezdeni, hogy a horizontunk ferde. Lehet, hogy az épületet összefogó pántok is azok, de mindenesetre nekem most ez a ferdeség érzetét kelti tömegében is, és ez nem tesz ennek jót. Érdemes lenne ezt azért majd megnézni egy képszerkesztőben, hogy miért ferdül ez így el. Ami ebben érdekes számomra, az az eleganciája ennek a helynek, mert tudom, hogy egy templomra nem ezt szoktuk leginkább mondani, de nekem ez ugrik ebből a képből be, hogy egy elegáns helyzetet kapunk, és egy elegáns környezetben vagyunk. A másik viszont, hogy olyan távol vagyunk az egésztől, hogy sem a szellemisége, sem az érzelmi kötése nem tud érvényesülni. Ahhoz, hogy a fejeket lássuk, hogy itt sok ember van, ahhoz nagyon alacsonyra mentél le, ettől ők beleolvadnak a padsorok faragványaiba. Hogyha ők fontosak lennének, akkor egy kicsit feljebb kellene emelkedni. Az pedig megint egy kérdés, hogy akarunk-e kezdeni valamit azzal az eseménnyel, ami ott történik, mert hát ez a képnek jó, ha 1/20-át kiteszi, és ez akkor kevés. Azt gondolom, hogy azt kéne megfontolni, és ha már templomban vagyunk, akkor ilyen példát hozok, hogy vajon minden regisztert egyszerre kell-e megszólaltatni a képen, vagy esetleg lehet, hogy a kevesebb is elég? Ettől függetlenül, persze a templom is egy épített környezet, és miért ne lehetne akár egy templomot is mutatni, bár én azt gondolom, hogy a szakralitása megkívánna némi elemeltséget. Tehát, talán nem ennyire tárgyiasan kellene megközelíteni ezt a helyszínt, nem tudom. Ha vissza tudsz menni, akkor visszaadnám ismétlésre, főképp azért, mert ha az épített leckéről beszélünk, akkor mindegy, hogy éppen milyen esemény folyik abban a térben. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm az elemzést, a hasznos észrevételeket

Köszönöm Tamás. Jogos az észrevétel

Szép ez a templom. Hangulatos kép, kár, hogy egy kicsit elcsúszott a geometria.

Új hozzászólás