reggel

reggel

Ami ebben számomra izgalmas, és szerintem Viki figyelmét is ez keltette fel, az a redőnyön átszűrődő fény, és ennek a játéka a függönyön és a falon, és ez egy nagyon izgalmas ügy. Amin érdemes lesz majd elgondolkodni, az az, hogy amikor meglátok egy ilyet – nyilvánvaló, hogy az idő az korlátos, hiszen nem fog örökké fennállni ez a helyzet, hogy pont oda, pont úgy süt a fény -, érdemes azt megnézni gyorsan, hogy mi van például ezen a polcon, és hogy az mennyire szolgálja azt, hogy a ritmus működjön. Itt most két dologra hívnám fel a figyelmet, van a szótárak mellett mind a két irányban egy félig dőlt könyv, és ez zavar engem mind a két oldalon. Miközben az egyik oldalon ezt le lehetne vágni, mert nem jelentene problémát ez az egy-másfél ujjnyi vágás a bal oldalon, sőt, még tömegelhelyezésben is segítene a képen, ha ennyivel kisebb lenne, akár a felcelluxozott képek határvonalánál meghozható lenne ez a vágás, a másik oldalán lévő három eldőlt könyv is zavar annyiban, hogy pont ebbe a fényjátékba kavarod bele. Ezeket érdemes lett volna exponálás előtt levenni. Nagy baj nincs, mert ez egy jó megfigyelés, és ha olyan környezetben készült, ahova vissza tudsz menni, vagy ahol laksz, akkor, ha tudod az, hogy ez reggel 9:16–kor készült, vagy délután 2–kor, márpedig ezt az exponálási adatokból vissza lehet nézni, akkor nagyjából ugyanabban az időben, hasonló időjárási viszonyok között ez megismételhető. Azt mondom, hogy nekem ez egy tökéletes leckemegoldás, és megvan rá a 3 csillag, de a kompozíciós problémák miatt ha lehet ilyet kérni, főképp azért, mert a gyakorlás a ti érdekeiteket is szolgálja, kérnék egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Ez nagyon szép. Jó a fabáb is, és micsoda rend van nálad! :)

Ezt én szeretem.
Bár a falra celluxozott kép kedvem ellen van, mert se a falnak, se a képnek nem tesz jót, de a reggel az megvan. Szerintem.

Új hozzászólás