Kint is vagyok, bent is vagyok....

Róbert előző munkáit figyelve egyértelmű, hogy nagyon izgatja őt a tükörfelület, a torzítások, az ebből adódó szürrealitás, a játékosság, és ez itt most egy nagyon jó megoldás, egy jó megfigyelés, hiszen mindannyian ismerjük ezeket a buborékszerű ajtódíszeket, kidudorodó foncsoros ajtóüvegeket, nekem mindig azt az érzetet keltik, mintha benn valami nagy robbanás lett volna, ami kidudorította ezt a felületet, szóval az ötlet nagyon jó, azok a formák, a két nulla, vagy akár a fektetett nyolcas végtelen jele, de akár a jin és a jang is szóbahozható, szóval szépek a formák. Egyetlen kérdés az a képkeretként felfogható ajtórészlet, hiszen a fotós meghozta azt a döntést, hogy a környezetet, a befoglaló formát is ábrázolja, ezzel adva kontrasztot a megfigyelésének, így nem csak azt a szép színekkel és formákkal játszó üveget mutatja, ami önmagában talán izgalmas és érdekes lenne, de mindenképp megkívánna valami ellentétpárba állítást, de ha ez a döntés meghozódik, akkor az is fontos, hogy mi az, ami a belső történet keretezéseként a valós térben megtörténik. A kép felső határán elindul egy újabb ablaküveg, de ez csak mint fekete csík értelmeződik, és itt érzek némi bizonytalanságot, mert az is jó döntés lett volna, ha ebből többet adunk és lenn a fehér keretből kevesebbet, vagy akár az is érdekes lehetett volna, ha a kilincset használjuk, valamit ráakasztunk, ami térben is játékossá teszi a kompozíciót. Róbert, örülök, hogy újra köztünk vagy, várom a folytatást a további leckékre, vagy akár az előzőek ismétlésére, ne csigázz minket, hogy fél évet kelljen várni egy-egy munkádra, hajrá, tessék dolgozni! Azért három malac, hogy tovább dolgozz, gondold végig a leírtakat. (hegyi)
értékelés: