A műanyag nem érezhető. Viccesség lenne talán a bicajjal (olyan mit keres a cipő az asztalon?), de az erős függőleges rácsozat és a szigorú tekintet innen lentről, ülve, vagy fekve azért beindítja a korlátozottság képi sztereotípiáját nálam.

Szegény Korányi bácsi feje már megfordult pár helyen, valami műanyag cucc amúgy, inkább szomorú, meg vicces is egyben.

A korlátozottság és a megfigyeltség érzetet hozza egyéb rendelőlenyomatok nélkül is a félkerékkel és a szoborral.