A Rendetlen
Jó diák módjára hajnali öt körül, a szobám csillárára akasztott (folyamatosan mozgó) fényképezőgéppel készítettem el a harmadik leckém.

Szeretem ezt a képet, de attól, mert egy képnek a címe üzen egy állapotot, nem biztos, hogy a kép megfogalmazásában, szerkesztésében is követni kell a címben lévő üzenetet. Azért, mert ez egy következmény lesz, az alkotásból fog következni majd az üzenet, ami a címben van. Miért próbálom ezt összekapcsolni és ilyen furcsán nekikezdeni, hogy mi a problémám a képpel? Az, hogy a Tamás feje el van vágva. Az, hogy a rendetlen szó nyilván nem a füllhallgatóra, a szőnyegre vagy zoknira vonatkozik, hanem arra az emberre, aki ott ül ebben a birodalomban, az ő kis kuckójában, az ő kis várában, barlangjában, életterében és látjuk az egész alakot, aki egy szürke zajban, zsizsiben ül, de ehhez a várban élő várkapitányhoz hozzá tartozik a feje is, neki ebben a fészekben benne kell, hogy legyen. Egy picit kellett volna csak igazítani és akkor a modell teljes értékű résztvevője a képnek. Ha megismétled a képet, akkor lehet ebből több disznó is, de ez így most egy. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

azt nem írtam még, hogy ha lehet, figyelni kell a ruhára is, mert ha az beleolvad a háttérbe, akkor mást üzen.

Agi, orulok, hogy tetszik!
Tamas nevrokonom, azota kitakaritottam :)

szia Tamás, nekem ez így nagyon jó.

Jó nagy kupi van nálad...

Új hozzászólás