Rezonancia

Valamilyen képzőművészeti formát, környezetet lehet látni talán egy szobában egy reluxa előtt. A megfigyelés nagyon izgalmas. Nagyon örülök annak, hogy egyre több alkotó a fényképezőgépen keresztül a körülötte lévő világot megfigyelőként is feldolgozza. Tehát nem csak egyszerűen történetek, hanem most már egyre több rácsodálkozás, elemzés érkezik be képi szempontból. Ezért szeretem ezt a képet, a geometriája miatt, a tárgyaknak és a tárgyformáknak részleteiben való megfigyelés miatt egy másik tér, egy másik világ kinyitása okán. A problémám a képpel az, hogy véleményem szerint nem megfelelő az élőtér illetve a háttér világítása, ugyanis azt valamennyire lehet érzékelni, hogy ezek a kis virágok, talán nárciszok, vagy nem tudom megmondani, milyen növények, hátrébb helyezkednek el a térben, és még hátrébb egy zárófelület, még egyszer mondom, sejtésem szerint valamilyen reluxa vagy valami redőny. Az előtérben ez az összetett talán üvegforma pedig megint csak egy másik síkot jelez. Ha olyan helyen találhatóak ezek a tárgyak, amely bármikor újra használható, érdemes lenne visszatérni erre, mert az ötlet jó, de véleményem szerint nem jól van megvilágítva, nem jó fényben készült a fénykép, azért, mert valójában most a különböző becsillogásoktól, fényfelületektől zavaros az egésznek a térbeli elrendeződése. Nem az ide-oda való komponáltsága, mert azt jól lehet érzékelni, hogy nagyjából szimmetrikus rendszerrel dolgozik, hanem a kamerától élességben a végtelen felé, a horizont felé haladó térbeli elrendeződéséről próbálok beszélni. Esetlegesen a megvilágítások változtatásával más fénytani helyzetben - nyilván ezt ott az alkotónak kéne kamerán keresztül megfigyelnie – sokkal eredményesebb munkát tudott volna beküldeni. Én ezt visszaadnám ismétlésre úgy, hogy közben azt szeretném mondani, hogy maga a megközelítés az jó, de dolgozni kéne fénytanilag ezzel a képpel. Az ötlet el van indítva, és nincs befejezve a mondat. (szőke)

Mariann kérdésére, hogy a lecke teljesíti-e a Rezonancia lecke feladatát a válasz: véleményem szerint igen, mert a háttérben lévő műanyag redőny, vagy valamilyen vízszintes formák csíkozata, az előtérben életlenben tartott növényi formák csíkozata, és a fölső képfelületen lévő elhajló virágtestek mind egyfolytában egy vibrációt működtetnek ezen a képen, egy hullámzást. Nem csak csíkbeli, hanem térbeli hullámzást is. A rezonancia mint olyan, mondjuk a fizikában vagy bizonyos technikáknál mindig a hullámmozgással is összefügg. Mindegy, hogy azt most zenei értelemben nézzük, vagy fizikai értelemben. Itt akár egy mérőműszerrel ezek a kapcsolódások, a csíkoknak és a felületeknek a kapcsolódásai mérhetőek lennének hullámformában is. Mindenféleképp itt egy hullámzást lehetne fizikus szemmel leírni ennél a képnél. Ez a rezonancia házi feladatra abszolút érvényes. (szőke)

Hozzászólások

András, köszönöm a választ.

Köszönöm az értékelést, igyekszem javítani a fényeken.
Csak egy kérdésem lenne, maga a kép (a hibáitól eltekintve), a meglátás fedi a rezonancia leckét? Ebben kicsit bizonytalan vagyok.

köszönöm a hozzászólásokat.
azt hozzá kell tennem a képhez, hogy én sem vagyok teljesen tisztába a rezonancia fogalmával. próbálkoztam és ez lett az eredménye.
remélem az elemzés után többet fogok tudni, legalábbis ebben bízok.

Magat a kepet szeretem, de nalam a rezonancia kep egy melyebb jelentestartalommal parosul...
Nekem ez inkabb olyan virag-vulkanos, de lehet, hogy en nem vagok valamit...
De ha Gime beavatna Teged is a hur-elmeletbe (igen...egy `r`-rel!!! :D) ...
Mindenesetre az en kepem erre a leckere meg varat magara.

Gábor-- nem vagy egyedül a rezonancia leckével és a nemértéssel...
De azért a tavasz már kopogtat :)

Ez klafajó kép. Jó a háttér, a váza, a virág, tetszik, ahogy van.
Mondjuk azt nem értem, hogy miért rezonancia, de ez azért van, mert az egész rezonancia leckét nem értem.

Végre tavaszodik! Madárfütty és virágillat.

Új hozzászólás