Budapest, 2010.07.21.

Szembesítő erejű kép - zárójel, hogy én meghagytam volna az exponáló zsinórt végig - olyan, mint amikor a nagybácsi hazatér Ohioból, és végigjárja az emlékezetének fontos helyeket, miközben az unokák nem értik, miért kell ennyit gyalogolni, miért kell ennyire sokat ténferegni ezeknél a szobroknál, amik bár viccesek, de azért annyira mégsem, hogy pótolják a fogócskázást a ligetben. És a nagybácsi egyszer csak belép a személyes univerzumába, és a szobor már nem szobor, hanem Erzsi, a főtér már nem is abban a városban van, és minden emlék újra ezerszeres erővel csapódik vissza, és igen, ezt a pillanatot, ezt kéne megmutatni, igen, most, most talán megvan, megtaláltam - és kattan a gép, és kész a kép, kész az a kép, amit nem szabad visszanézni, ami előhívatlanul marad, majd az unokák ha akarják előhívják, mert a kép belül készült el, mindaz, ami abból rögzíthetően és visszanézhető tárgyszerűséggel megmaradt az utókornak, az nem igaz. (hegyi)
értékelés: