Róma, 2011.04.24.

Vitatkozom a képcímmel, Sándor, ne akarjuk befolyásolni a nézőt, hogy ez gyönyörű, vagy nem, meg hogy absztrakt vagy nem. A római Auditorium részletei. Egyébként a kompozícióval vannak problémáim. Nagyon finom az a meglátás, amit mutatsz, nagyon finom részleteket vettél észre, és tényleg izgalmas az egész, de nem nagyon értem, hogy például az első képnél miért dől a horizont. Így kifordulunk a térből, tehát valahogy az egész, attól, hogy nem középre álltál, ez az ív csap be minket, ami létrejön a nézőtérnél. A kép alját nézzük meg: ott elindul egy fehér ív, aztán van egy nagyon vékony vöröses-narancs vonal, aztán van egy kicsit fádabb barackvirág színű csík, aztán megint elindul ez a vöröses-narancs csík, de az már a kép feléig tart, az nekem kicsit befejezetlen. Itt van a második kép is: valamit nevezzünk ki függőlegesnek meg vízszintesnek, az nem baj, ha mást nevezel ki annak, ami a valóságban függőleges és vízszintes, de most semelyik se az, minden fordul, mozdul, és nem érzem az indokát. A forma akkor is megmaradt volna, ha azt mondod, hogy téged a korlát érdekel, ahhoz viszonyítasz, és ahhoz képest minden más már adja magát, mint építészeti játék. Hozzám leginkább a két utolsó kép áll közel, de ebből elég lenne egy. Attól, hogy ez megismétlődik, nem látom azt, hogy ez mitől érdekes kettőben: egy balosban meg egy jobbosban. Ha választani kell, akkor inkább az utolsó kép, amit választanék, de itt is az a kérdés, hogy mitől nem függőleges a függőleges, és mitől nem vízszintes a vízszintes. Én értem, hogy maga ez az épület egy olyan forma, amiben nincsenek nagyon vízszintesek, mert egy körív, ráadásul egy organikus módon megoldotta az építész, hogy hogyan szabdalja a teret. De ha már eleve egy absztrakt döntést hoz az ember, és azt mondja, hogy ebből kimetszek maganak számomra izgalmas térrészleteket, és utána már tulajdonképpen nem az Auditoriumot látom, hanem elkezdek ezekkel a vörösekkel, a téglalapokkal és háromszögekkel foglalkozni, akkor az absztrakciónál engem akkor már nem érdekel az, hogy mit akart az építész. Egyenrangú alkotótárs vagyok akkor, ha nem egy dokumentarista megközelítést keresek. Akkor már az én döntésem, és nekem kell igazolni, nem a téglasor kell, hogy engem vezessen, hanem bizony-bizony a saját meglátásom. Itt is ez a problémám, ez a nagyon pici dőlés. Szeretném, ha Sándorral erről beszélgetnénk, hogy ez miért történt így, mert lehet, hogy én nem értek valamit, könnyen lehet, hogy valami olyan indok van, amit nekem kell megtanulnom, én ezt el tudom fogadni, csak jelen pillanatban tanácstalan vagyok. (hegyi)
értékelés: