Fekete-fehér kép, szinte négyzetesnek tűnik a kompozíciója, és a bal alsó sarokban talán egy autókilincs, mint egy domborzati felület látszik, és ebben a torzított tükröződésben a kép alsó felén megjelenik a táj sötét foltként mint a horizont. Vízszintes irányban két részre tagozódik a kép, a sejthetően az autó ablak és domború oldalfalának az együtteséből. Egyrészt tehát van egy, majdnem feles vízszintes tagozódása a képnek, másrészt pedig a kép középső szakaszán van egy vertikális tagozódás is. Nemcsak egy középosztatú A-B-s tükröztetés jelenik meg, hanem van egy függőleges tükröztetés is. A két tükröződés, kettőződés között elsődlegesen az a meglepő, hogy a horizontális tükröződésnél – nyilván az alkotó ezt vette észre – az alsó részen mégegyszeresen duplázódik és a fényképezőgépet tartó kéz az alsó részen egy geometrikus formává válik, és egy egyenlő szárú kereszt vagy X forma jön itt létre. A torzulás itt az álló emberi test fejformáját ezzel az X formával kitakarja. Tehát az alsó tükröztetés semmiféleképpen nem értelmezhető önálló képként, a felső felület nélkül, ami a feladat üzenetéhez kapcsolódik. Nem elsősorban a kép címéhez, a cím itt abban segít, így fonetikusan leírva, hogy az a személyes tárgy, csak közlekedünk, haladunk vele, és egy személytelen tárgy, az ettől egy személyes térré válik megszemélyesítődik, becéződik. Ugyanekkor a személyes tér a személyes megfigyelések helyévé is válik, mert nyilván az alkotó attól, hogy sokat van ezzel az autóval együtt, mégis, vizualitásában is sokat megfigyel a mindennapokból. Így ez egy olyan dokumentummunka, ami valójában a körülöttünk lévő tér, a táj, az épített környezetből idéz vissza, gyűjt össze, szív vissza, absztrakt vagy abszurd formavilágokat. A függőleges megközelítése ennek sokkal egyszerűbb, mivel ha ezt a metszéspontot létrehoznánk, az emberi alaknak egy A-B osztatban természetesen vannak különbözőségei, nyak, kéztartás, fém tükröződések – mégiscsak szimmetrikusnak tekinthető. Ezért a kép baloldalán tükröződő kilincs, és felette a hosszanti irányú felület levágható a történetből, márcsak azért is, mert nem is kap súlypontot. Emiatt mondtam már az elején is, hogy a kép nem négyzetes, hanem már-már egy valamifajta geometrikus vagy oltárképről. A hosszanti irányú puritánabb megközelítés, azaz az, hogy a kilincs és a felette lévő rész nem szükséges a képhez, ez azért fontos, mert nem ott keresendő a megoldás a kép kompozíciós rendjében, hogy vertikálisan hogyan osztódik ez a történet, hanem a horizontális ellentétpár játéka a fontos, a normál, torzított felső kép és a megkétszereződött, fraktálszerű alsó rész, ami az autó domborzati felületén jelenik meg. Leegyszerűsítve a tükröződéses játék egy nagyon jó irány, de az egész kép tekintetében vannak pontatlanságok, amelyeket egy egész pici szerkesztésel, a baloldalról történő egy-másfél ujjnyi levágással rendbe lehet hozni. De a portré kategóriában a két disznó megvan.

Az autókilincs megtöri a képet,mivel ez az első síkban van.Míg maga az alkotó,akiről szól a lecke,csak a tükörképre kerül.A harmadik sík az autóbelső.A gondolatod értem,engem csak a kilincs zavar.Ismétlésre visszaadom.1 disznót javaslok.

Dehogynem jött át. Csak hát az ember mindig jobbat akar, aztán belátja a határait. :)

Persze, ezt nyilván elfogadom. De a kép elkészült, lehet benne látni azt, amit leírtam. Ha túl gunyoros a hangnem, azért elnézést, gyanítom nem jön át, hogy vicces próbáltam lenni.

Azt azért fogadjuk el, hogy ebben a helyzetben, ezzel a kamerával ezt lehet ebből kihozni.

A modern kor legmenőbb tükre a férfiember meghosszabbítása, az autó. Sőt, AZ AUTÓ. Mégsőtebb: A RÖNÓ. :-) Ráadásul még slankít is, hiába, a tükröződő felületekkel tudni kell bánni. Érdekesen viszi a kép a szememet középre, a kamerára, miközben visszatér mindig a bal alsó sarokban a kilincsre, meg megpróbálja kivenni felül az elmosódó foltok mibenlétét. De engem nem a kamera érdekelne, hanem Hegyi Zsolt. Nézzem meg élőben, ha őt akarom látni, ezt mondja a kép? Egy citromdisznó, mert az autónál és a kameránál - ami egy telefon, hogy súlyosbítsa a dolgot - engem a portréban jobban érdekelne ő maga.