Nagyon fontosak ezek a jelzések, hogy akár egy kerítés, akár egy híd, vagy más építészeti szerkezeten észrevesszük az ember kéznyomát, azt az ősi vágyat szimbolizáló - nevezzük firkának - jelet, ami az emléknyomból, a nyomhagyásból fakadó érzéseink kielégítése, itt voltam, én is jelen voltam, én is éltem! Megrendítőek tudnak lenni ezek a lenyomatok akkor, amikor 50-100 év távlatából találunk rájuk, mint egy történet morzsájára, amit aztán mindenki maga szőhet tovább. Fontos ez a leletmentés, de arra figyelni kell, hogy attól, hogy elvetjük a dokumentarista megközelítést, nem szabad abba a hibába esni, hogy olyan szintű legyen a transzpozíció, a képkivágat, hogy ember ne jöhessen rá, hogy a firkán kívül mi is az, amit látunk. Márpedig itt sajnos ez a helyzet. Most a modelled, ez a firka, ez a nyom elvész a környezetben, elveszíti a néző a kötődését, és ezáltal lóg a levegőben, lehet hogy ez valami titkos hely, lehet, hogy fontos, lehet, hogy nap mint nap arra járunk, csak nem vettük észre, de ez nem derülhet most ki. Így marad a firka, ami önmagában csak a környezettel együtt lesz érdekes. Ha lehet, kérek ismétlést. (hegyi)