Sertésmájkrém

Egyik nap beugrott, hogy fotóznék olyan tárgyakat amiknek nem kell elmesélnem a történetét, mert mindenkinek megvan hozzá a sajátja. Ezt egy sorozatnak tervezem, de nem gondolkodom rajta éjjel nappal. Vannak még ilyen tárgyak, de nem akarom keresni őket a lakásban. Azt szeretném, ha ők találnának meg engem, mint ez a sertés májkrém amit a feleségem kapott a kórházban mikor terhesen feküdt bent. Hazahozta, hogy odaadja a kutyának. Egyből tudtam, hogy le kell fotóznom. Ennek a konzervnek története van, de neked is más és nekem is.

Próbálok segíteni, hogyan és mitől működhet egy koncepcionális sorozat. Írod, hogy nem akarod keresni, hanem találjanak a tárgyak rád. Ez majd később lehet így, de az elején biztosan nem. Ha megvan egy ötlet, mi érdekel, akkor körbe kell venned magad a tárgyakkal, kell vagy 10-15 ahhoz, hogy az ne vegye el a kedved, hogy várod, hogy jöjjenek, de a francnak se jönnek. Mert ez úgy működik, hogy amikor már benne vagy, a folyamat az, ami felnyitja a szemed és behúzza a tárgyakat, maguktól ez nem megy, ehhez a te szemed és ráhangolódásod kell. Másrészt azért is kell, hogy legyen pár összegyűjtve mindennek előtte, mert az segít abban is, hogy megadja azt a formát, hogy miképp mutatod meg ezeket, kiragadva egy steril helyzetbe, mint most, vagy kreálva valami szitut, elbújtatva több tárgy közé, hogy az egészed fogod meg, vagy csak részlettel dolgozol. Ha ez is megvan, akkor meg bele kell fogni és nem ereszteni, amíg nem érzed, hogy kész - ugyanis ha nincs egy ostorral a kezében csattogtató "főnök", azaz ha a magunk inspirációjára, szorgalmára vagyunk hagyva, akkor könnyen elengedünk valamit, és lehet, kár érte. én javaslom, hogy folytasd, mert az ötlet alapjában nem rossz, a hogyant meg ha van több tárgy, kiforogja. Így önmagában most erre nem adok csillagot, mert egy képből egy lehetséges koncepció nem ítélhető meg. (hegyi)

Hozzászólások

Szia, üdv a Téren!
Számomra ennek a konzerves doboznak nincs külön képi története, mivel semmivel nincs semmilyen kapcsolatban. Sem a kutyatáplálék sem a saját (ha van ezzel kapcsolatban egyáltalán bármi ) tapasztalatommal kapcsolatban. Én itt egy korrektül megoldott tárgyfotót látok ami jó alap lehet pl. kisboltok reklámújságába, mert könnyű kivágni, és felismerhető a termék.

Új hozzászólás