Munkák | Látszótér

Szűrés

A LEGO vagy úgy általában a játék fotográfia, ne tévesszen meg senkit a téma, nem egyszerű kategória és bevallom, mint kezdő fotós sokszor beletörik a bicskám. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy a dolgok néha nem sorban jönnek. Tehát fejlődök én is a képeimmel együtt. A LEGO fotóknak két nagy csoportja van. Az egyik amikor csak a képed van és a háttérrel vagy fényekkel próbálod elérni, hogy a játékok minél "élőbbek" legyenek, a másik pedig mikor ugyanezt fotómanipulációval éred el utólag. Nem mondom, hogy nem csípek bele néha az utóbbiba, de leginkább az iméntire törekszem. Nyilván a fotós eszközök mellett sok LEGO-ra is szükség van, hogy ezt a dolgot változatosan művelhessük, de szerencsére nekem sok van. :D A konkrét kép valentin napra készült. Oldalról kaptak fényt a figurák állandó fénnyel, a másik oldalról egy kis derítéssel (sima fehér lap). A háttér bokeh labdáit egy karácsonyi égősor biztosította. A LEGO fotóimhoz legtöbbször, így itt is, az Olympus 60mm Macroját használom (120mm ekvivalens).

Irigyellek a legókért, én most kaptam egy távirányíthatós lánctalpast. Az elejére egy tanács, amit vagy megfogadsz, vagy nem: ha lehet, minél kevesebbet manipulálj. Ott lehet bemenni az erdőbe, ráadásul a fotós technikád se segíti, jobb, ha valósan megcsinálsz dolgokat. A kép jó, a terrorista szerelme a kínai lánnyal. Én azért még a környezettel dolgoztam volna, és javaslom is, hogy legyenek tárgyak, kis virágok, vagy levél vagy bármi, ami a hangulatot még fokozza és a teret is betölti, mert a fények bár jók most, de nem elég, a teret, a hangulatot is érzékeltetni kell. Jó, tudom, melós. De megéri. Várom a folytatást, bíztatásképp minden fenti duma ellenére megvan a 3 csillag! (hegyi)
értékelés:

Zoli, ez jó, még akkor is, ha nem pértem, mi van a jobb oldalon és miért, de elfogadom, legyen, kis hiba, koszosság belefér, mert a portré része a dolognak határozott és erős. Egy fényértékkel lehetne globálisan világosabb, akkor még jobb lenne a kontraszt a fény és árnyék között, mert bár ellentmondásnak tűnik, de az árnyék is akkor jó, ha marad benne elég részlet. Kérek még önportrét, hajrá. (hegyi)
értékelés:

Egyik nap beugrott, hogy fotóznék olyan tárgyakat amiknek nem kell elmesélnem a történetét, mert mindenkinek megvan hozzá a sajátja. Ezt egy sorozatnak tervezem, de nem gondolkodom rajta éjjel nappal. Vannak még ilyen tárgyak, de nem akarom keresni őket a lakásban. Azt szeretném, ha ők találnának meg engem, mint ez a sertés májkrém amit a feleségem kapott a kórházban mikor terhesen feküdt bent. Hazahozta, hogy odaadja a kutyának. Egyből tudtam, hogy le kell fotóznom. Ennek a konzervnek története van, de neked is más és nekem is.

Próbálok segíteni, hogyan és mitől működhet egy koncepcionális sorozat. Írod, hogy nem akarod keresni, hanem találjanak a tárgyak rád. Ez majd később lehet így, de az elején biztosan nem. Ha megvan egy ötlet, mi érdekel, akkor körbe kell venned magad a tárgyakkal, kell vagy 10-15 ahhoz, hogy az ne vegye el a kedved, hogy várod, hogy jöjjenek, de a francnak se jönnek. Mert ez úgy működik, hogy amikor már benne vagy, a folyamat az, ami felnyitja a szemed és behúzza a tárgyakat, maguktól ez nem megy, ehhez a te szemed és ráhangolódásod kell. Másrészt azért is kell, hogy legyen pár összegyűjtve mindennek előtte, mert az segít abban is, hogy megadja azt a formát, hogy miképp mutatod meg ezeket, kiragadva egy steril helyzetbe, mint most, vagy kreálva valami szitut, elbújtatva több tárgy közé, hogy az egészed fogod meg, vagy csak részlettel dolgozol. Ha ez is megvan, akkor meg bele kell fogni és nem ereszteni, amíg nem érzed, hogy kész - ugyanis ha nincs egy ostorral a kezében csattogtató "főnök", azaz ha a magunk inspirációjára, szorgalmára vagyunk hagyva, akkor könnyen elengedünk valamit, és lehet, kár érte. én javaslom, hogy folytasd, mert az ötlet alapjában nem rossz, a hogyant meg ha van több tárgy, kiforogja. Így önmagában most erre nem adok csillagot, mert egy képből egy lehetséges koncepció nem ítélhető meg. (hegyi)