Sorsod fogja vagy.

Érdekes a kép címének témafelvetése, amire próbál rárímelni maga az a vizuális megfejtés, amit az alkotó itt alkalmaz. Nevezetesen, hogy van egy belső terünk, ahol megjelenik az alkotó, de mindez egy rácson keresztül szemlélődik, a néző számára szemlélhető, a néző számára. Az mondom, hogy nem tudom, hogy a - és ez egy kérdés - képet azt a Szilvia exponálta-e önkioldóval, vagy időzítővel, vagy pedig valakit megkért rá, hogy süsse el a fényképezőgépet? Akár ez, akár az a helyzet, az egy jó döntésnek tűnik, hogy a rácsokból kialakuló négyzetekbe a fej nem egy szétkaszabolt módon jelentkezik, hanem tulajdonképpen komponálva van az egyik ilyen négyzetbe. És az is jó döntés, hogy mindez egy világosabb háttér előtt történik, tehát a fej formái, a haj és a kabát, az tulajdonképpen jól, kontrasztosan jelenik meg. Ami egy picit számomra kérdéses, hogy ahogy látom, valószínű valamilyen vakuval derítve volt ez a történet, merthogy a falon megjelennek ezek az árnyékvonalak. Hogyha ezt valahogy meglehetett volna oldani világításban másképp - tételezzük föl, mondjuk azon a folyosón, ahol az alkotó halad, azon a folyosón helyeznénk el egy lámpát. És én itt nem akarok ötletet adni, hogy milyen magasságban, de mindenféleképp megszűnne ez a kettős keretezés, ez az árnyékvetés. Ennyit a technikáról. Ami a képnek a mondanivalóját illeti és ami a kép drámaiságát adja, az pont ez a kint is vagyok, bent is vagyok érzet. Talán ennek a két síknak az arányrendszerével kéne még foglalkozni. Azzal, hogy hogyan tud megjelenni hasonló értéken ez a két eszmei és vizuális sík. Ugye az egyik a sors, a másik a szabad akarat, hogyha a címet akarom használni. Vagy az egyik az a belső világom, a másik a kintről szemlélt világ, vagy a kintről látható világ, de mindenféleképp valahogy most ezt az arányrendszert azért át kéne gondolni újból. Ez vizuálisan most nem tűnik eldöntöttnek, picit esetleges. De egyet tudok érteni azzal a mondanivalóval, amit itt a Szilvia számunkra közölni akar. Nyilvánvaló, hogy az a zárt testtartás, mert hogy bár zsebre dugott kezeket látunk, de a kabát vonala mindenféleképp egy zárkózott helyzetet mutat, hogy ez a zárt testtartás, és hogy a szereplő nem néz a kamerába, hanem valahová maga elé figyel, még azt is mondhatnánk, hogy olyan távolságba figyel, ami valószínűleg nem is biztos, hogy a valós tér számára megadatik. Tehát minthogyha egy falon átnézne, vagy egy nagyobb távolságba nézne, mint maga a lehetséges folyosó, ez mind azt mutatja, hogy van egy belső küzdelem, van egy belső koncentráltság ennél az üzenetnél, csak ezt valahogy még erősebben kéne megjeleníteni, mert most ez a rácsrendszer a maga vékony rácsaival és rózsaszínre módosult színével – nem tudom, hogy a valóságban is ilyen rózsaszín-e, vagy csak a vakutól válik ilyenné – ez most így csökkenti a drámaiságot, kevésbé tűnik határozott döntésnek. Úgyhogy én megadnék rá egy disznót azzal, hogy szeretném, ha a Szilvia foglalkozna még ezzel a kérdéskörrel és pontosítaná ezeket az irányokat. (szőke)
értékelés: