Ilyenem is van.

Ez a kép elsősorban a színek egymáshoz való viszonyával foglalkozik. Az egy másodlagos kérdés, hogy egy emberi alak fejformáján keresztül teszi ezt. Azért a színekkel kell elsődlegesen foglalkoznunk a kép kapcsán, itt ugye vagy egy negatív, vagy valamilyen játék, trükk van, de nem ez a lényeges ebben a képben, hanem a színek egymáshoz rendelése, mert ezek hoznak létre későbbiekben egy felületen, egy fotográfiai felületen, vagy képzőművészeti formán érzelmi hatásokat. Itt ugye egy eléggé erőteljes kék háttér egy nedvzöld felülettel, amely elsősorban a sejthetően arc, orr, fül részeinél jelen van, a zöld és a kék, a nagyon erőteljes kék és a törtfehér kapcsolódásai, a fehér színű hajszálak és a kék, a barnásvörösek és a törtsárgán villogó szemformák, ezeknek a kapcsolatait erősíti fel a kép. Egyértelműen expresszív hatású helyzetről beszélünk. Másrészt pedig a modell instrukciója, vagy a modell viselkedése még jobban ezt az extrém színvilágot próbálja felerősíteni. Nem barátságossá tenni, hanem mintegy sokkolni, például a nyitott szájjal, például a tágra nyílt szemekkel. Ilyen értelemben a kép, a képen használt színvilág, és egy picit az alsó gépállás is azonos gondolati utat mutat a címmel együtt is, hogy mindenféleképp figyelemfelhívással jelentkezzék, és mindenféleképp sokkoljon. Azért érdemes erről beszélni, mert adott esetben amikor színekkel fognak a többiek is dolgozni, és dolgoznak is, akkor mindig kell tudni, hogy a színeknek mennyire fontos szerepe van. Ugye a színek nagyon is tettenérhetően irányítják a képi üzeneteket. Jelen esetben, a második lecke önportré házi feladatnál, ahol András mostanában az ismétléseket, a saját feladataival kapcsolatos újramegfigyeléseit is végzi, fölvetődik az a kérdés, hogy vajon egy önmagam bemutatásával kapcsolatos elmélyülésnél miért lehet fontos az, hogy a közösség, a külvilág számára magamat ilyen erősen negligáljam, kvázi félelmet keltsek. Véleményem szerint amikor ennyire deklaráltan, tudatosan, szinte felkiáltójelesen félelmetessé van téve egy szignó, egy aláírás, saját magam aláírása, - ilyen értelemben a második lecke önportré lelki üzeneteit is próbáljuk értelmezni, és nem csak állandóan formákról beszélni, - akkor valójában egy nagyfokú jelzést, egy nagyfokú kiáltást is lehet érzékelni ennek a képnek a mögöttes tartalmában. Éppen azt, hogy figyeljetek már rám, foglalkozzatok már velem, érezzétek már azt, hogy bajban vagyok. Olyan erőteljesen van jelen a képen a dac és a sokkolás, amelynél ha a gyermeki világot megnézzük, mindig a rájátszás található meg valahol picit hátrébb. Éppen azért, mert ebből a képből úgy tűnik, mivel az önirónián túlmegy a kép, hogy az András nagyon is sebezhető, nagyon is, elnézést, hogy ezt mondom, gyengédségre vágyik, és ennek a fokozatait tehát a házi feladat szempontjából jól oldja meg, nem feltétlenül örömteli helyzetben, ha belegondolunk ebbe a képbe, az, hogy itt vagyok, közétek tartozom, és figyeljetek rám. Két dolog van, amit szeretnék a képpel kapcsolatban megjegyezni. Egyrészt azt szeretném mondani, hogy természetesen megvan a három disznó, azt is szeretném megjegyezni, hogy abszolút nem az én világom ez a fajta kommunikáció. Már csak azért sem, mert az Andrással találkoztam személyesen többször is, látom, hogy hogyan dolgozik, láttam azokat a munkáit, amelyeket itt készített az aktfotó táborban. Rengeteg érzelem, rengeteg szeretet van benne, és annak ellenére, hogy itt a három disznó megvan, afelé szeretnénk fogni a kezét és hívni magunkkal, hogy próbálja egy picit ezt a világot több bizalommal kezelni, és higgye el, hogy fontos és abszolút itt van közöttünk mindenfajta extremitás nélkül is a helye, merthogy ő szerethető.
   Én közben megcsináltam azt a cselt – fűzi hozzá Hegyi -, hogy visszaforgattam ezt a képet pozitívba. Azért tettem ezt, mert arra voltam kíváncsi, hogy a sejtésem mennyire igazolódik be. Van egy kérdésem Andráshoz. Amikor ezt a fényképet elkattintottad, akkor is már meghoztad azt a döntést, hogy ezt inverzbe át fogod tenni? Azért kérdezem ezt, merthogy ha igen, akkor egy megfigyelési szakasz kimaradt. Mégpedig az, hogy ha ezt inverzbe átteszed, az még csak az első lépcső, az egy tapasztalat, egy tanulmány, és utána jön az, hogy na jó, akkor ez nekem tetszik, és utána mit tudok ezzel kezdeni, mit hozok ebből ki. Nagyon egyszerű dolgot mondok. Van rajtad egy fekete póló. A fekete póló van most az átfordítással fehérbe áttéve. Lehet ez egy választás, hogy azt mondom, hogy a fehér hajnak a fehér póló az ellenpontja a képen, a kompozícióban. Ugyanakkor ha saját magadat ismered, akkor pontosan tudod azt, hogy a vállrésznél már megjelenik a testszőrzetnek egy olyan formája, ami erre a kompozícióra vagy erre a rendre ugyanúgy rárímelhet, és ugyanígy hozhatja ezt az ellenpontot, ami a hajadnál van, és az ugyanúgy fehérben meg fog jelenni. Tehát ezzel foglalkozni kell tovább, mint hogyha mindig egy lépést lépnél, és ott megállnál, elfogyna a türelmed vagy az energiád ahhoz, hogy ezt a lépést végig is vidd. Az első lépés megvan, - és ezt azért mondom most az Andrásnak, mert tudja, hogy kommunikáltunk a képeiről, - a második lépés meg hiányzik. Tovább kell lépni. Nem kötelező egy nap huszonhárom képet elkészíteni, de arra az egyre szánd rá még azt a plusz húsz percet, ami utána készre fogja ezt neked formálni. (szőke-hegyi)
értékelés: