Szalonnasütés előtt

Szalonnasütés előtt

Érdekes kérdés az, hogy mi lehet az indoka annak, hogy a Csendélet kategóriát próbáljuk feszegetni és tágítani a körét, hogy miért próbálunk olyan dolgokat is beletenni, ami nem biztos, hogy a csendéletbe való. Igaz, hogy nem is tárgyfotó, mondhatni illusztráció, vagy hangulatkép, de azért a csendélethez ez szerintem egy picit fura. Maga a kép, amit látunk technikailag egy nagyon jól megfogott helyzet, bár számomra az érdekes, hogy hogy lehet ilyen furcsa a mélységélességünk, hogy a deszkázat az éles, a pohár nem, aztán a balta nyelén van, ahol éles, van, ahol nem. Ettől ez nekem egy kicsit kusza, mintha az élesség, mint tényező, nem lenne értékén kezelve, miközben ennyire szűk kivágásnál az egyik fontos tényező lehet az, hogy akarok-e dolgozni az élességgel még pluszban, mint értelmezési sík, vagy pedig nem. Ami a képet illeti, a címmel együtt érthető a helyzet, hogy a gyorsító pálinka kis pohara, és a favágó eszköz ott van, bár szerintem annyira jellemző lehetett volna, ha már tárgyakat hozunk, hogy a nyársból vagy a szalonnából egy darab látszódjon, és akkor már nem kell magyarázni, hogy ez szalonnasütés előtt van. Összefoglalva: ez egy jó hangulatú kép, a ritmusok is jók, engem nem zavar az, hogy a baltából levágtunk, hogy a nyele a baltának jobban érdekel, mint a foka. Azért ez érdekes dolog, hogy a balta nyele mennyi mindenről mesél, legfőképpen a gazdájáról, hogy nem szakmája a favágás. Ezt én onnan tudom, hogy én is szétvertem a baltáimat, sajnos nem csak a magamét, hanem a barátaimét is, mert nem nagyon tudok jól célozni, és ettől sokszor a nyelével ütöm a fát, és nem a vassal. Ez nem baj, itt csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy jelentése van ennek is. Az biztos, hogy ha valaki eleve kevéssé ura ezeknek a szerszámoknak, és még alkoholt is fogyaszt, az okozhat balesetet. Ez a humoros része ennek a dolognak, én azt gondolom egyébként, hogy ez a kép egy jó irányba mutat, nem tudom, hogy ez egy olyan helyen készült-e, ahova vissza tudsz menni, de én még betennék valami tárgyat, mert nekem ez most egy oda-vissza kommunikáció a pohár és a balta között, és én csökkenteném annak a felmerülő igényét a nézőben, hogy magyarázni kelljen. Lehet, hogy a szalonnát még valahogyan belekomponálnám, és valamennyi italt hagynék a pohárban, mert ahogy látom, ebből már kiittátok a piát. Tehát, ha lehet, akkor ismétlés, ha nem, akkor ez egy két csillagos kép, de jó lenne, ha tudnánk még vele játszani. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm Zsolt az elemzést!
Pont oda visszamenni nem tudok, elég messze van, de azért hasonló helyet tudok keresni a közelbe. Igaz nekem az ottani (Bakony) fényviszonyok nagyon tetszettek. A mélységélesség talán azért hat furán mert nagyon kicsi 1.8-as rekesszel készült, és pl a pohár teteje már nem éles mert magasabban van (így közelebb van) az élesség síkjától. Örülök, hogy neked nem a baltás gyilkos jutott eszedbe a képről :)

Na, akkor majd a pedellus reméljük rámutat a helyre, ahol szétválnak a realitások. :)

Úgy látom Ti mindannyian kézzel hasogatjátok a tüzifát ;)

Végre rájöttem, hogy miről szól ez a kép! Annak a zsírját fogják kisütni, akit ezzel a fejszével agyonvertek.

Ok, ez a Te döntésed :)
Én nem beszéllek le erről :)
De látod Te sem nagyon akarsz változtatni azon amit jónak látsz, szóval fogadd el ha más, máshogy gondolkodik ;)

Hát én most már inkább maradnék a magam szabályainál.
Ha nagyon késztetésem lenne egy régi képre, akkor megcsinálnám újra.

Gábor, abszolút értem amit mondasz, de mondjuk egy Capa kép elemzéséből is rengeteget lehet tanulni, pedig nem ma készült és még csak nem is mi készítettük. Én magam, nem csak a saját képeim elemzéséből tanulok, hanem másokéból is. Miért ne tanulhatnál egy régi képed elemzéséből. A fotózás tanulása nem lineáris, hogy most már csak a most elkészült képed elemzéséből tudsz tanulni. Foltokban próbál az ember építkezni. Egy régi kép elemzése, lehet, hogy egy kihagyott foltot fog betömködni... Szerintem engedd szabadon magad kicsit ebben a kérdésben...

Tényleg nincs ilyen szabály, nincs is gond azzal, ha valkinek múltja van és büszke rá. Megint csak magamra gondoltam, arra, hogy nekem nem sokat érne a három évvel ezelőtti képeim elemzése, mennyivel haszonsabb nekem, ha egy friss képre, a mai munkámra kapok visszacsatolást, akár a hozzászólóktól, akár Zsolttól.
De hát különbözőek vagyuk, kinek így, kinek úgy.

Köszönöm :)
Nyilván lesz friss fotó is, biztos nincs minden leckére képem, meg biztos nem lesz megfelelő megoldás minden kép az adott leckére... Ezért is nem értem Gábor aggodalmát :) De mindenesetre megtisztel azzal, hogy kíváncsi arra, hogy milyen lenne egy friss képem. Meg azzal is hogy lecsekkolt az interneten ;)

Nincs ilyen szabály, Gábornak annyiban van igaza, hogy más, amikor eleve egy leckére készül egy kép és azon agyal az ember és azt dolgozza fel, és más, amikor maga kedvére fotóz, és utólag teszi bele a leckébe. Tehát bármi jöhet, a frissek különösen. :)

Gábor szerintem teljesen mindegy mikor készült egy kép.
Attól hogy régebben készült, még szólhat egy adott témáról, amit a lecke lefed, hiszen bárki aki fotózni tanul, találkozik ezekkel a témákkal és feldolgozza azokat. Én legalábbis módszeresen feldolgoztam minden témát amivel találkoztam korábban. Nem olvastam olyan szabályról, hogy csak új, a leckére készült képeket lehet feltölteni, ha van ilyen, akkor figyelmetlen voltam, és kérem töröljétek a képeimet.
Egyébként meg minden kép archív. Szerintem.

Még valami, ami félig vicc, de alapjában nem. Aki a Hegyi elemzésére kíváncsi, annak úgymond házhoz kell jönnie. Én nem megyek máshová elemezni (kivéve az androidportálos nap képe játékot, de az más). Szóval hadd jöjjenek a képek.

Gábor, bocsánat, de nem értek egyet veled. Nem csak a friss ropogós képekre várhat az ember választ, véleményt, segítséget. Én nem megyek utána senkinek, hogy ki hol mit közölt már, és mit nem, és mire mit mondtak mások máshol, vállalom azt, hogy a magam érzéseit és véleményét osztom meg, tehát engem ez nem befolyásol, hogy másutt esetleg egy képet az egekig emeltek, vagy porba aláztak, hogy akkor én jujj, most ehhez valahogy viszonyuljak. Nem. Én el tudom fogadni, hogy Attilát akár épp azért érdekli az itteni csapat véleménye, mert mondjuk kapott már nyalom a hangodat eleget, esetleg azzal sokra nem ment és kíváncsi lenne másféle véleményekre is. Úgyhogy én nem gondolom, hogy csak az a megoldás, hogy ha valaki beiratkozik, akkor csináljon agymosást és csak a friss cuccokat mutassa. Már bocs, de akinek van a háta mögött pár év fotós meló, akkor azt dobja ki? Ne már.

Tényleg bántó szándék nélkül kérdezem: mi értelme reciklálni a fotókat?

http://indafoto.hu/zati/image/3994269-51...
http://photographers.hu/photo.aspx?showb...

És ez csak az, amit a guli elsőre dob.

Ami értékelést, elemzést kapsz az évekkel ezelőtti munkádra az hogy fog segíteni előrelépni a mostani tudásodhoz képet? A leckék nem azért vannak, hogy akár az archív, akár a frissen készült képeket be lehessen suszterolni valami kategóriába. A cél az lenne, hogy exponáláskor tudd, melyik leckére készül a kép és miért.
És ez persze nem von le ennek a képnek az értékéből, gondolom te is tudod mi jó benne, mi nem. Csak arról próbálok itt makogni, hogy pazarlás a látszótér elképesztő lehetőségét archívokra használni.
Szerintem.

Hát, szerintem épp ez az egyik háttérből felbukkanó dolog benne, hogy nem ezt látod. Nem rakod sem az asztalra a fejszét, sem a rönkre a poharat. Meg még a fejsze mozdulata is olyan, mintha azzal húzná magához az ember.

Jó kép, de szerintem is inkább illusztráció... Már ahogy én látom. :)

Sziasztok!
Nem olyan vészterhes ez szerintem, szalonna sütés, és faaprítás előtt bedob az ember egy diópálinkát, és ezt látja maga előtt :)

Igen, én is érzem a baljós árnyak hangulatot benne. Lehetne illusztráció lecke, Dosztojevszkijhez. ;)
Egyébként tetszik a kép, a színei, a hangulata miatt.

Na, erre kíváncsi leszek, mit mond majd a klasszikus műveltség, nekem kicsit vészterhes hangulata van. Persze nem direkt, csak pl. a szerszám iránya fába belevágott állapotot mutat, nem egy letett, elengedett fejszéét, a nyél végét is ki tudja fogják-e, a pohár meg hogy kerül oda, az egy veszélyes környék - mondja a hátsó agyamban valaki - túl közel van az éléhez...

Új hozzászólás