a Szellemlány és a Fény

A fénytani helyzet izgalmas, amit itt Gime létrehoz, remélem, hogy segít majd a többieknek abban, hogy elmeséli, hogy hogyan készítette el ezt a képet, hogy ez többszöri expozíció, vagy milyen megoldás, esetleg zoomolás, vagy bármi más történet, lehet, hogy csak koszos volt a lencse. Sok minden lehet, ami a megoldást elősegítheti, de ez csak azért lehet érdekes, mert mint egy oktatási projekt, esetleg tanulhatunk egymástól az ilyen megfejtésekben. Ami a kompozíciót illeti, az is elfogadható és izgalmas, bár ez a nagyon centrális megközelítés, ezzel a vignettálós hatással nehezen köthetővé teszi a dolgot, de ugye ismerjük azokat az úgynevezett ezoterikus megközelítéseket, amik halál közeli élményként a fényt és az alagutat mutatják, és mesélnek róla. Valami ilyesminek a megoldását kaphatjuk itt, ennél a képnél is. Szubjektív lesz, amit mondok: hozzám ezek a megoldások azért nem állnak túlságosan közel, mert a szavatossági idejük nem túl hosszú. Nézegeti az ember, nézegeti, aztán eltelik egy hét, két hét, és lehet, hogy utána ez már annyira nem is érdekes. Lehet, hogy ez csak nálam van így, de itt az eszközhasználat az, ami izgalmas, és erről lehetne beszélni, a képi megoldásnak a mondanivalós részéről én nem nagyon tudok mit hozzátenni. Olyan, mint egy kaleidoszkóp, mint egy vásári mutatványos bódéja, de a Fény és árnyék leckére egy tökéletesen rendben lévő megoldás, úgyhogy a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

A kép egyetlen expozíció, és zoomolásos technikával készült, tiszta lencsével. :)
A Ps-t nem indítottm, csak a raw-ból konvertáltam jpg-be, tehát vinyetta sincs rátéve, mint ahogy semmi más effekt sem.

Ha tudsz ilyet is, mi a fenének erőlködsz az utca fotózásával?:D

Új hozzászólás