A formai dolgok igazítása és pontosítása sok mindent helyre tud tenni. Én nem vitatom, ha Mephisto, csak kérdeztem, hogy mennyiben tudatos ennek az oldalnak a bemutatása.
Örülök annak, hogy Zolinál, mintha beérett volna valami azokból a kritikákból, elemzésekből, amit a képeire kapott, talán még a beszélgetésekből is, amiket folytattunk - talán nem túlzó azt állítani, hogy a hatás abban is tettenérhető, ami a többiek munkáiban megjelenik. Talán ez a hatás erősebb volt, mint az elemzések, mert azt látom, hogy mintha ez a kép úgy született volna, hogy Zoli kedvet kapott a többiek képeit látván arra, hogy ő is kipróbálja magát ebben a helyzetben. Ezt én abszolút üdvözlöm, és pozitívnak tartom! A megoldással néhol vitatkoznék. Egyrészt könyöknél, és karnál olyan furcsa a vágás, kicsit szűknek érzem ezt az egészet, és nem csak a kép alsó részénél, hanem felül is. Abban a fényben és beállításban, amit most látunk, Zoli úgy ábrázolja magát, mint egy Mephisto. És ezt nem tudom, hogy ez miért van? Ráadásul ez a tekintet, és az összeszorított száj sem nagyon bizalomgerjesztő, van némi fenyegetés érzet is benne a néző felé. Túlságosan ki van fordítva profilba az arc, és onnan nézünk vissza, ettől nagyon csillog a szemünk fehérje, viszont nagyon feketébe bukik a szembogár. Ennél egy kicsit kevésbé határozott oldalfordítást gondolnék helyesnek, ugyanakkor azt is hozzáteszem, hogy akárhogy is nézem, fület sem látok. Érdekes ez az egész, hogy miért így gondolta ábrázolni Zoli magát. Van egy olyan szabály, amit persze fel lehet rúgni, hogy amerre a tekintet néz, arra nagyobb helyet hagyunk. Ez akkor lenne igaz, ha a tekintet nem ránk nézne. Ebben a tekintetben ez egy dekomponált, vagyis ellenpontra komponált kép, de a világítás meg pont fordítva mozgatja el ezt az egészet. Abszolút el tudnám képzelni azt, hogy ez az egész tömeg átkerül a kép jobb oldalára, és onnan már lehet, hogy kevésbé idegen ennek az egésznek a hatása. Azt mondom Zoli, hogy ne hagyd ezt abba, mert szerintem az önkeresés egy nagyon fontos dolog, és abszolút elismerem ezt a lépést. Az pedig ne vegye kedvedet, hogy ezt most visszaadom ismétlésre, ugyanis okának kell lennie annak, hogy miért vagyok magammal kegyetlen, miért ábrázolom magam ebben a keménységben, miért akarok egy olyan képet mutatni magamról, amit egyébként az, aki a társaságban ismer, nem látott még tőlem, miért akarom úgy ábrázolni magam, mint egy uralkodó, mint egy hideg, kiszámított személyiség? Ez akart lenni az üzenet? Mephisto? Ez egy kérdés, beszélgessünk egy kicsit erről. Én ezt most ismétlésre visszaadom a formai problémák miatt mindenképpen, mert azt érdemes gyakorolni. A mondanivaló pontosításáról meg akkor beszélnék, ha az amit mondtam, nem egyezik azzal, ami a cél volt az üzenetben. (hegyi)
A formai dolgok igazítása és pontosítása sok mindent helyre tud tenni. Én nem vitatom, ha Mephisto, csak kérdeztem, hogy mennyiben tudatos ennek az oldalnak a bemutatása.
Köszönet az elemzésért Zsolt! A kép hirtelem, és ösztönös módon állt össze ilyenné. Igazából egyre kevésbé értem, mi lenne a jó. Ha sötétebb a világ, mint ezen a képen is (ilyen is vagyok valahol) akkor az a baj mert megjátszom magam, ha mosolygok akkor a kamerának mosolygok, stb. Azt hiszem az embernek szembe kell néznie benne rejlő Mephistóval is, meg a TündérLalával is. :) Úgy érzem mindkettő lehet valós lényegi alkotója is bárkinek, a körülményektől függ melyik érvényesül jobban.
Egyenlőre ez így olyan érzés van bennem, hogy nincsenek irányok, csak picit kavargó faltömeg mindenfelé, és tapogatom merre lehet a kijárat... Majd csak meglesz valahol. ;)
Dehogy vagy aláhúzottan pózolós, éppen hogy a képeken olyan visszafogottan jelenik ez meg. A dupla macskaköröm maradt csak le... :) De vannak képeid, ahol valami olyan érezhető, hogy éppen játszol... Newton almája mondjuk a legerősebb, de amikor a fát támasztod, vagy az eligazítást végzed... Nyugtass meg, hogy érted! :)
@István megleptél kicsit. Én még nem hallottam hogy úgymond pózolós személyként vagyok ismert, de erz persze nem zárja ki hogy igazad van. :D
Én úgy érzem mindig a helyzethez igazítunk valamennyit magunkból, és nem igazán van olyan helyzet ahol vegytisztán "közömbösek" vagyunk, főleg ha érzelmeket akarunk átadni egy képen akkor kell mindenképp "játszani" is. Ott a lényeg talán, hogy a játék közben belül is átéljük-e ugyanezt amit kifelé mutatunk vagy sem...
Abban igazad lehet, hogy van egy játékos félmosoly a képen, ami oldja a szúrósságot. Nálam ez nagyon ritkán tűnik el, de szerintem ezen a képen is csak leheletnyit van jelen. Kérdés ez baj-e vagy sem a kép összhangját tekintve?
Értem Tamás mire gondolt, pontosan, és ténylegesen benne van - ha nem is szerep, szerintem, hanem azt mondanám inkább - egy póz. Nyözöt pedig egy finoman visszafogott pózolós személynek ismerjük. Amikor Tamás az őszinte fotográfiáról beszél, úgy érzem, ezt a "kevésbé természetes állapotot" :) fogalmazza meg. A testtartás, egyáltalán a mezítlenség manapság nem egyértelműen a normális állapot kultúránkban (még ha ez is az úgymond természetesen igaz), a kéz, a tekintet - de akár a fényviszonyok is azt sugallják, hogy a "valótlanság valósága" mesél most valamit Nyözöről.
Van egy széles lapos alapunk, egy félig elforduló, de ide figyelő tekintetünk, amely mintha szúrósnak lenne szánva, de ugyanakkor nekem egy tréfa is ott bujkál valahogy, amely a fejtámasszal mérlegelő és kétkedőn megfigyelő már, és befele zárt, titokzatos. A támasztékkal ott a bizonytalanság is, úgy érzem. Aztán mégis csak egy természetes megmutatkozási vágyat is látok, hiszen a szemüveget is letette Nyözö, pólóját is ledobta... Én így látom valahogy.
@Évi nekem az is kérdés, hogy van-e olyan egyáltalán, amikor nem játszunk szerepet. A viselkedésünk, a reakcióink folyton változnak, sohasem teljes körűen megismételhetők. Valamilyen szinten az életünk önmaga is egy folyamatos szerepjáték. Vannak viselkedéscsomagjank, mintáink (hozott, fejlesztett, tapasztalásokkal formált mintáink) úm. előregyártva helyzetekre. A kérdés az, hogy a képen ezeket a mintákat, szerepeket hitelesen/őszintén adjuk át magunkról vagy a fotózás miatt modosítva?
@Tamás nagyon köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, észrevételeidet! Szerintem több mindenben egyetértünk mint amiben nem, és simán lehet h neked van igazad. :) Itt nem volt eltervezve semmilyen szerep, az került a képre úm. ami spontán kijött. De ahogy fentebb Évinek is írtam nem tudom létezik-e szerepmentes állapotunk?
Az általad kiemelt régebbi képeken meglevő kettősségek abból is adódhatnak, hogy keresek, válogatok magamban hogy melyik is lennék én igazán. A nyolcvanas évek fiatal értelmiségijéről nem sokkal csúsztam le, csak egy évtizedet, de gyerekként biztos hatott rám is a kor szelleme.
Az Elgazítás ténylegesen vicc akart volna lenni, azon egyértelműen játszom. Monthy Python szerű utánérzésekkel (lehet ezért érezhetted az öniróniát, amiből egyébként tényleg van bennem jókora adaggal), de nem igazán sikerült ezt megoldanom. A többi kép amit kiemelsz abban közös, hogy azt egyfajta állapotrözítésként készítettem, nem túlzottan átgondoltan. Lehet éppen a spontánságuk miatt érezheted őszintébbnek.
Ezen a mostanin keveset agyaltam amikor bevillant a végső szándék, de előtte volt már egyfajta homályos előkép bennem: valami bebuktatott sötét hátteres, oldalvilágított kép, de nem voltak meg a finomabb részletek.
Mégegyszer köszönöm a figyelmet, én is megnézem egymás mellett az eddigi "kollekciót" mert nem jutott eszembe még eddig összetenni ezeket.
Kedves Tamás! Honnan tudjuk, hogy most éppen szerepet játszik Nyözö? Lehet ez az arc is az ő személyiségéhez tartozik, nem tudom, de nekem valahogy ez a kép kiemelkedik az eddigiektől (szerintem, számomra.
Zoltán, olyan kedves volt a legutóbbi hsz-ed (Reggel), hogy veszem magamnak a bátorságot.
Kigyűjtöttem az önarcképeidet, pont egy tucatnál tartasz, ez számomra azt jelzi, hogy szeretnéd jól megfogalmazni. Leszögezem, hogy az egyik legnehezebb feladatnak tartom az önarcképet. Nekem egyszer sikerült egy kicsit, amikor zacskót húztam a fejemre.
Sokan dicsérik ezt az opuszt. Szerintem sem rossz, technikailag teljesen rendben, de nem látom telitalálatnak. Szerintem szerepet játszol, a most engem fényképeznek szerepet. Mint a legtöbb képen. Három, szerintem őszinte, képedet emelném ki a tizenkettőből: Munkába, Katt, Eligazítás.
Kezdem a Katt-tal. Amikor fölkerült, észre sem vettem, sok hasonló van. De most, ha összevetem a tucatnyit, ebben sok információ van rólad, a fémpolc a háttérben, és a pingvin az gép előtt. Érdekes kettősséget sejtetnek.
Az Eligazítás. Kissé önironikus, de megfogalmazza az irányító, felelős embert, még, ha képileg nem is túl izgalmas.
Munkába. Ezt tartom a legfontosabb képnek. És most bocsáss meg, de személyes leszek. A fej és az alatta lévő test, nekem sokat mesél. A környezet is persze, nagyon tetszik, hogy nem aszfalton közlekedsz. Ez is árnyalja a képet. Tehát a fej: Szemüveg, hosszú haj, arcszőrzet. A nyolcvanas évek fiatal értelmiségének rekvizitumai. Alatta a test, kissé kövérkés, világoskék pólóban, egy fiatalsága vége felé járó mai vállalkozót idéz. Persze, lehet, hogy csak nekem. Egy feloldatlan kettősséget érzek.
Hogy hogyan kell ilyesmit jól megfogalmazni vizuálisan, arról fogalmam sincs. Talán bátrabban elszakadhatnál a látszótéren bevett formai megoldásoktól. És hát az is lehet, hogy marhaságot beszélek.
Üdv, Tamás
@Brigitta nagyon köszönöm, örülök ha így gondolod. :)
@Zoli nem tükrös kép, tehát szerintem a bal arcfélre gondolsz a jobb alatt. Nem sok munka, inkább pillanatnyi ötlet. Háttér miatt a nagylámpa lekapcs, asztalilámpa oldalra, magam elé valami fehér papír minimál derítésnek, gép szemben távkioldón. 4-5 kép készült mindösszesen.
@István az a szerencsém hogy nem akarsz boncolni. :)
Ez nagyon, nagyon, nagyon sirály! Abszolút eltérő arc és személyiség, mint amit eddig mutattál! Nyilván mindkettő a tied, de ezt nagyon jól kihoztad! Kurvajó önportré a többi mellett szerintem. A fények a kezed alatt, a jobb arcodon pontosak, a baloldali elhalványodás és a felkarnál az éles kontúr jól játszanak egymással, fasza lett nagyon. Gratula. Sok munka volt? (Bocs a "csúnya" beszédért!)
Zsolt, a Mephisto mint párhuzamra azt a klasszikus Aranynemismondta mondatot tudom mondani. (Gontolta a fene!) De tény, hogy borúsabb lelkiállapotban voltam, és nem akartam ezt leplezni. Van aki szerint ezen is átjön valami mosoly-féle -- ha akarom én is észlelem... Én csak adtam magamat, oszt vagy jóü valakinek,. vagy nem. Nem az elvárásoknak készült a kép, keresem a határokat mindegyk irányban.