Érdekes dolog ez a fekete-fehér világ. Kezdem megkedvelni. Igaz még ki kellene találnom a megfelelő színkivonási megoldást, de majd alakul ez. No meg játszadozás a helyes fókusszal és a természetes fénnyel (utálom a vakut).
Második önportréja Attilának, és az első képhez képest a világítási helyzet rendezettebb, tisztázottabb, plasztikusabb formát látunk, de még mindig soknak tartom a fényt, ebből még mindig vehetnénk vissza. Amit én most nem igazán tartok indokoltnak, az a tömegelhelyezés. Az, hogy hova helyezem magam abba a képmezőben, amit létrehozok, mint fő motívum. Ha most megnézzük ezt a képet, olyan, mintha valaki hiányozna róla. Ha ez egy kettős portré, akkor igen, ott a másik szereplő, de hát most Attila elhelyezte magát a képnek a bal oldalán, és a jobb oldalon nem nagyon történik semmi. Nem kötelező igazolványképben gondolkodni, sőt, én annak nagyon örülök, ha ebből a centrális komponálásból kicsit kiléptek, de most nincs semmi a másik oldalon, ami visszahúzna. Ha a tekintet, a fej elfordítása indokolja ezt, hogy valamelyik oldalra többet hozunk, akkor az rendben van, de most a tekintet is ránk néz, nagyon picit fordul a fej. Ez indokolna valamennyit a jobb oldalon, hogy hozzátegyünk ehhez a képhez, de nem ennyit. Ahol a pólóing kifut a képből, ott kellene vágni, és akkor ez egy feszesebb kompozíció lenne. Mivel a világítás itt most lényegesen jobb, mint az előzőnél, a kettő csillag megvan, a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. (hegyi) értékelés:
Na, a Tom Jones plakát az például jó, hogy mondod, az olyan borzalmas nekem, hogy az elmondhatatlan. Miért kell a fickót úgy ábrázolni, mint egy afroamerikai hajógyári rakodót?
Szia Attila!
Én is összevetettem a két önportrédat. Ez a második sokkal profibb, mert elkülönül a pólód a háttértől, nem "lebegnek a testrészek az űrben". Persze van, aki pont erre hajt. Most hirtelen Rembrandt jut eszembe - ő például kifejezetten szerette sötét ruhában, sötét háttér előtt ábrázolni magát. :) Vagy a Tom Jones plakát, amivel a novemberi budapesti koncert miatt most tele vannak az utcák.
Ami a tekintetet illeti, az első kép tényleg sokkal nyíltabb és hetykébb, pontosan ahogy Ágnes és Sándor mondja. Érdekes és sokszor nehéz játék az éppen aktuális arcunkkal ismerkedni. Elismerésem, hogy te egyből két képpel is előrukkoltál!
Szia Krisztina!
Köszönöm, hogy megosztottad a véleményedet (persze Sándornak és mindenkinek) az önportréimról. A feketével valahogy úgy vagyok, hogy kedvelem. Talán ez az oka, hogy ezzel próbáltam meg kísérletezni. A háttér egy szegény árva A3-as fekete kartonpapír és rendesen igyekeznem kellett, hogy beleférjek az objektív és a papírlap általi szorításba. (Azóta belefutottam a Tom Jones plakátba... Zsolt az a plakát szerintem is elég hmmm)
A korábbi képet próbáltam kissé vidámabbra, nyíltabbra venni. A kezemmel a szemek vonalát próbáltam meg folytatni és ezáltal egy általam alkotott háromszöget is beletenni a képbe. Kellett ez a kép ahhoz, hogy ne akarjak mindent egy képre tenni. Háttér elmosás, meg háromszög, meg trallala... folyt. köv.