Leheletnyi problémám van, mégpedig az, hogy ha hozok egy döntést, hogy átlós rendezést csinálok, akkor nagyon nem mindegy, hogy ezek a vonalak hova kerülnek, mert nagyon kevés képelemmel dolgozom. Ezt utólag nyugodtan lehet rendezni, tényleg csak két milliméter, amit a tetejéből vágunk, és akkor az oldalsó sodrony pont a képhatáron fut ki. Most ez nem teljesen így van. Ezek azért fontosak, mert ezek azok a részek, amikre azért érdemes odafigyelni, mert egy kiállításnál attól válhat valami kiállítási képpé, hogy ezekre az ember odafigyel. Kicsinek tűnő szőrözés, de fontos. Amit Attila itt megfigyelt, az nagyon rendben van, lehet, hogy én feszesebbre vettem volna, és szinte négyzetesre komponálom, hogy ez a repülő kiszoruljon a kép szélére, és jobb oldalból a felhőrészt leveszem, vagy pedig itt lehetett volna alkalmazni azt a komponálási elvet, amit a portrénál, a második önarcképednél alkalmaztál. De a három csillag megvan, köszönöm. (hegyi) értékelés:

Én azt mondom, Attila, hogy izgalmas terület lenne, ha a harcművészettel, vagy a mozdulatművészettel elkezdenél foglalkozni, mert miért is ne, sőt, ez egy nagyon érdekes terület lehet a későbbiekben, de nem biztos, hogy ennek a konyha a terepe. Van ebben egy humor irány, de az előző képhez képest én nem érzem az előrelépést, azt hogy ez többet adna hozzá a te megismerésedhez. Elsősorban azért, mert nem teljesen tudom eldönteni, hogy most itt tényleg harcolni akarsz, vagy nem, egy mosoly nem ártana ahhoz, hogy ez ténylegesen egy játékos helyzet legyen. Attól, hogy ennyire rákészültél erre, és megcsináltad ezt a beállítást, és nyilván törődni kellett azzal is, hogy hol állsz, hol a fényképezőgép, mikor exponál már az a vacak, és mikor kell nekem odafordulni, ez mind elvihette a kedvedet már a mosolygástól, de én ezt egy fontos dolognak tartanám. Az megint egy másik kérdés, hogy azzal a fedővel vissza lehet akár tükröztetni az exponáló masinát annyira, hogy lebuktasd a helyzetet, és az megint egy humorforrás. Lehet ezzel játszani, de én most a két képhez képest ezt annyira nem tartom erősnek, ezt visszaadom ismétlésre, az előzővel megvan a leckemegoldás. (hegyi)

Második önportréja Attilának, és az első képhez képest a világítási helyzet rendezettebb, tisztázottabb, plasztikusabb formát látunk, de még mindig soknak tartom a fényt, ebből még mindig vehetnénk vissza. Amit én most nem igazán tartok indokoltnak, az a tömegelhelyezés. Az, hogy hova helyezem magam abba a képmezőben, amit létrehozok, mint fő motívum. Ha most megnézzük ezt a képet, olyan, mintha valaki hiányozna róla. Ha ez egy kettős portré, akkor igen, ott a másik szereplő, de hát most Attila elhelyezte magát a képnek a bal oldalán, és a jobb oldalon nem nagyon történik semmi. Nem kötelező igazolványképben gondolkodni, sőt, én annak nagyon örülök, ha ebből a centrális komponálásból kicsit kiléptek, de most nincs semmi a másik oldalon, ami visszahúzna. Ha a tekintet, a fej elfordítása indokolja ezt, hogy valamelyik oldalra többet hozunk, akkor az rendben van, de most a tekintet is ránk néz, nagyon picit fordul a fej. Ez indokolna valamennyit a jobb oldalon, hogy hozzátegyünk ehhez a képhez, de nem ennyit. Ahol a pólóing kifut a képből, ott kellene vágni, és akkor ez egy feszesebb kompozíció lenne. Mivel a világítás itt most lényegesen jobb, mint az előzőnél, a kettő csillag megvan, a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. (hegyi) értékelés: