Budapest, 2010.06.03.

Arról beszélünk az Életkép, zsáner leckénél, hogy valakit, valakiket arra az élethelyzetre, arra a szituációra, arra a munkafolyamatra jellemző helyzetben ábrázolunk, és ezt a kép teljesíti, hiszen férfiembereket látunk, köztük farmerban, munkásruhában, gondolom ez a hierarchiát is mutatja, hogy ki a főnök, ki a beosztott, ki hozza a lapátot, ki az, aki kiosztja a munkát. Ezt látjuk, ezt mutatja be Sándor ezen a képen. Maguk a figurák, a háttérben elhelyezkedett épület egy jó szituációt tud bemutatni. Ami nekem egy kicsit problematikus, az, hogy pont azt, aki a szobor mögött dolgozgat, nem nagyon lehet látni, csak egy kezet, hogy valaki van a szobor mögött. Nem biztos, hogy optimális ez az egy kép ahhoz, hogy ebből én megtudjam, hogy itt egy szoborállítás történik, és ezek az emberek nem télire csomagolják épp el ezt a szobrot, vagy nem éppen a kerti munkát csinálják a parkban. Lehet, hogy volt ennek esetleg egy olyan pillanata, amikor valaki a szobrot éppen a talapzatra emelte, vagy éppen a talapzatot igazította. A gesztusokban lehet, hogy lett volna ennél összefoglalóbb pillanat. Érdekesek ezek a perspektívajátékok, amik itt létrejönnek ezáltal a kamera által, amit Sándor használ. Nekem az az érzetem van, mint amikor az utcán lévő nagy visszapillantó tükörben nézném ezt az egész eseményt. Van egy furcsa megfigyelői státusz, amit ezzel erősít Sándor, hogy nem vagyok résztvevője ennek az egésznek, hanem mintha egy közvetítést néznék, vagy mintha egy különleges üvegen, vagy tükrön keresztül nézném ezt az egész eseményt. Érdekes ez a fajta torzulás, elvonatkoztat a valóságtól, aztán meglátjuk, hogy ez mennyire segíti a közlést. Ennél a képnél most a nagyobb problémám nem ezzel a perspektivikus dologgal van, hanem azzal, hogy a gesztus maga nem annyira jellemző. (hegyi)
értékelés: