Tulajdonképpen majdnem szorgalmi, hisz nem igazgattam rajta semmit, nem én állítottam be így a jelenetet. Mégis, valahogy olyan csendéletes.

Nagyon fontosnak tartom, hogy az alkotó észreveszi a két majdnem hasonló lámpa ritmusát – szinkronicitás, szinkronicitás – nagyon fontosak ezek a ritmusok, nagyon jó a kivágás, az ajtófélfa, tehát azt gondolom, hogy minden nagyon jó ritmusban történik, egyetlen egy hajszálnyi változtatást javasolnék csak: a lámpa felső részén van a csatlakoztató miskulancia, és abból megy ki a zsinór. Na az a zsinór már nem fontos. A hozzánk közelebb eső lámpánál, úgy értem. Tehát ha a kamera ennyit tudna lefelé mozdulni, tehát nem vágnék, hanem elmozdítanám a keretet lefelé, mert pont az a valamennyi sáv ott, mondjuk fél centi hiányzik alulról, ami ott fent pluszban van meg, és máris egy feszesebb történet jön létre. Bennem azért van egy rosszcsont gyerek valahol, aki arra az ajtófélfára tett volna valamit, de ez már tényleg kötözködés csak. Fontosnak tartom, hogy ezt a képet nem színesben küldte az alkotó, ennek a képnek nagyon jót tesz, nagyon pontos, hogy ez a fajta ritmikai üzenete attól jön létre, hogy fekete-fehérben van a kép. Annál is inkább, mert a lámpák különbözősége, a lámpák személyisége éppen amiatt tud jól láthatóvá válni, hogy nyilván itt a régen festett ajtótok, a háttéren lévő falak, a függöny, egyszóval sok minden olyan szín is jelen lehet egy színes képen, ami zavarná a ritmikai játékot. (szőke)
értékelés: