Nagyon érdekes az, amit Sándor itt megfigyelt, de azzal nem teljesen tudok mit kezdeni, hogy ez nincsen színben kiegyensúlyozva. Valamiért hagyta Sándor, hogy a kékek eluralkodjanak ezen a képen - a doboznál lehet ezt a legerősebben észrevenni, de a krómnál is. Ezt azért kell, hogy elmondjam, ennek azért van szerepe, mert a dolog egyébként nagyon is a valóságról akar mesélni és jó ritmusokkal teszi mindezt. Ugyanakkor én azt mondom, viszont ha elvisszük ezt az egészet tónusban és nem színhelyes, akkor egy olyan ajtót nyitunk ki, amin nagyon messzire kéne ahhoz menni, hogy újból érvényes üzeneteket kapjunk. Egyszerűbben fogalmazva, el lehet torzítani a színeket, de annak kell valamilyen miértjének is lenni. Akkor érvényes újból ez a dolog, hogyha megtalálunk egy olyan belső világot, ami a torzított színekkel dolgozva tud hozni egy üzenetet. Még egy dolog, amit hozzá szeretnék tenni. A cím azt mondja, hogy ez egy talált csendélet, és itt ez nagyon valószínű, hogy ez így is van. Egy problémám van, a kép felső részénél, a ládákban valószínűleg gyümölcs, vagy krumpli stb. lehet, de ott az elkezd, mint ritmus bekapcsolódni miközben hát ez a találgatás az, ami gyengít a képen. A felső 4 mm-t érdemes lenne levágni, sokkal rendezettebb és nyugodtabb lenne ez a kép. Más. A Csendélet leckével kapcsolatban Sándorral volt egy beszélgetésünk, hogy mennyire érvényesek a talált képek a csendéletnél. Demeter hanganyagára utalt Sándor, hogy Demeter hozzám képest lényegesen megengedőbb a talált képekkel a csendéletnél. Szerintem itt másról van szó. Arról, hogy Demeter fogalmazása, ahogy ezt az egész kérdéskört felveti, sokkal inkább szól a saját belső világának törvényeiről. Ebben a belső világban maga az alapállás az, amit a Demeter nem említ; de ismerve a munkáit - nekem viszonylag hosszú ideig volt szerencsém dolgozni mellette mint segítő - azt kell, hogy mondjam, ez olyan szintű alapvetés, amit ő, mint evidencia nem említ. Ez az alapvetés az, hogy mindenhez hozzányúlt. Nem volt olyan portré, olyan szituáció, amiben ő csak a kamera mögött állt volna: odament, megigazította az inget, rászólt a modellre hogy húzza le a zakóját, de még a macskánál is kivette a szeméből a csipát vagy egy csendéletnél akár, ha kint a kertben talált valamit, biztosan odament és hajlított kettőt a fűszálon vagy kivette onnan azt a leesett fenyőtűt amit zavaró volt, szóval olyan nem fordult elő, hogy ne ellenőrizte volna a keresőben, hogy mi az, amit lát, és ezt ő maga esztétikai módon kereste. Tehát ha itt most a talált csendéletet veszem, akkor a találtság mindig arról szól, hogy az amit találok, az egy témafelvetés. A sors, a véletlen dob elém egy lapot, hogy na tessék. Mint a pókerben, leosztja, na ezzel mit csinálsz gyerek? Erre mondhatja az ember, hogy beszállok a játékba, vagy azt mondom, hogy cserélek: kérek egy új lapot valamelyik helyett. Ez a kontroll. A kontroll nem csak a képhatár kiválasztására szorítkozik. Itt ez például tökéletesen jól megtörténik. A találtság abban érhető tetten itt, hogy van egy olyan esztétikai része a képnek, ami ellentmond az egésznek. Van egy olyan képelem, amit érdemes lett volna felülbírálni. Szerintem ez a képelem a harmadik láda és az azon lévő papír. Ilyenkor van az, hogy meglátja az ember ezt a képet: oké, ez egy érdekes és izgalmas rendszer. Aztán ebben megnézem, hogy ez a felső láda hogyan tud esetleg úgy szerepelni, ha elforgatom vagy másik oldalát keresem, ahol nincs rajta ez a papír, és akkor mi történt volna? Lenne ott egy viszonylag nagyobb tömegünk, ami egy geometriai téglalapokkal dolgozó rendszert hoz létre, és ennek lenne ellenpontja a narancsokkal és a paradicsomokkal - kerek formák -létrejövő ellentétpár. Ebbe belezavar a papírrész. Szóval ha veszem meg a színproblémát - utóbbi viszonylag könnyen korrigálható - és a képhatár kijelölést, akkor ez műr három együtt, és most Sándor így ez nekem végeredményében 1 csillag, érdemes lett volna ott azt a ládát rendbe rakni, hogy meglegyen a három. (hegyi)
értékelés: