Érdekes, izgalmas az a képi helyzet, amit látunk, itt megint a fehéregyensúly kiegyenlítésével vannak gondjaim, ez a kékes fátyol eltüntetendő lenne szerintem, mert gyengíti, bágyadttá teszi az egészet. A ritmusok, amiket megláttál és megfigyeltél nagyon jók, de amit az előző képnél is mondtam a talált csendéletre, azt tudom itt is megismételni: a talált nem azt jelenti, hogy nincs mit rendezni, igazítani rajta. A találtság akkor érvényes, ha a kompozíció, a megfigyelés, az érzelmi viszonyulás az, amire rácsodálkozunk, de a magunk élményanyagát, tapasztalatát felhasználva, mint „szakmunkás”, kijavítjuk azokat a dolgokat, amiknél kompozícióban, folthatásban egyenlőtlenségek jönnek létre. Ez lenne az a feladat, amit végre kell hajtani, ez nem megkerülhető. Most, ebben az esetben, a kép bal felső részénél, a széktámlánál kilyukad ez az egész, ha azt a kis kórót odébb mozdítjuk, ami a locsolókannánál fölfelé kandikál, akkor azt a felületet is tudtuk volna takarni, ráadásul akkor nem vágjuk el ezt a gömbformát, amit a locsolókanna létrehoz. A kép jobb szélénél pedig olyan ritmusok indulnak el, amik elviszik a figyelmet, ott létrejön egy barnás valami, az talán egy másik növénynek lehet a szára. Lehet, hogy ha ott egy vágást hozunk, és azt az egy centit már nem használjuk a képen, akkor igaz, hogy kimozdítjuk a középpontból a széket, de ez lehet, hogy jót is tett volna neki, kevésbé lenne didaktikus a megoldás, a tömegelhelyezés is indokolná ezt a kimozdítást, és akkor már egy olyan formai játékot kapunk, ami izgalmas és stabil. Most a fókuszt folyamatosan elviszi a jobb szél felé az, hogy ott egy új formai játék elindul. Ezt tudom mondani ehhez a képhez pluszban, mindazzal együtt, amit az előző csendéletnél elmondtam. (hegyi)
értékelés: