Tata, tópart, szeptember, alkonyat. Olyan megszokott látvány itt az ég, a fák, a víz, a csónakok, a fű vízszintes sávja. Béke, nyugalom, viszonylagos állandóság. Ha nem töri meg ezeket a vízszintes sávokat a kisfiú alakja, talán nem is veszem elő a fényképezőgépet.
Minden oké, jó a komponálás, értek is mindent, szóval amit mondok, az utómunka ügy lesz, és abban is az emelt szint már, de el kell mondjam, hogy most úgy dolgoztál rá a tónusokra, hogy egy fokkal már világosabbra hoztad a figurát és a vizet, mint ami jó lenne, így olyan picit, mintha papírból lenne körbevágva kisollóval, ad az egésznek egy fura érzetet. Pedig talán nem is volt rá szükség, hogy ennyit módosíts, megállnak talán a lábán enélkül is. (hegyi)
Jó, hogy elővetted!