Ezt a képet egy lyukkamerával készítettem, Hegyi Zsolt: Az öreg c. képe, alatt kialakult vita válaszaként.

A leirat szerint ez a kép lyukkamerával készült, és ez azért érdekes, mert egy olyan archaikus technikát használ az alkotó, amit a digitális technika még kevésbé érintett meg, a digitális technikában kevésbé látunk rá példákat. Én elgondolkodtam már azon, hogy mi lenne, ha én is csinálnék egy ilyen lyukkamerát, de digitális fényképezőgépből, ez a projekt még a megvalósítás előtt áll. Én most nem idézem vissza azt a vitát, amit az én képem alatt készült, a lényeget érintve csak annyi, hogy a technika megválasztása mennyiben befolyásolja a végeredményt, és mennyiben tekinthető tudatosnak. Beszélhetnénk erről a fotográfiáról úgy is, mint kísérleti tapasztalatszerző megoldásról, hiszen talán Feri a megmondhatója, hogy számára mennyire jelentett újdonságot ez a technika, hogy mennyiben volt már egy bejáratott út az, hogy nekiállt lyukkamerával fényképezni. Talán a végeredményből is látva, azt gondolom, hogy ez inkább a kísérleti fotográfia területe jelen pillanatban. De a megoldás szép. Ami számomra kérdéses, az a kompozíció. Biztos, hogy nehéz egy ilyen technikánál a beállításokat pontosan nyomon követni, tesztfotókat készíteni is nehezebb, nincs meg az a könnyebbség, hogy a hátoldalon megnézzük, hogy milyen lett, és még exponálunk kettőt-hármat. Tehát a szerencse mindenféleképpen szerepet kap jelen esetben, de az nagyjából tudható, hogy merre állítottam be a kamerát. Itt most egy izgalmas játékot látunk. A kép két-harmada tökéletesen teljesíti a feladatát, hozza azt a hangulatot, amit ez a téli táj mutat, miközben egy lírai elrajzoltság is jelen van, olyan, mint egy akvarell festmény fekete-fehérben. Talán izgalmas lett volna ezt színesben megfogni, legfőképpen azért, mert a téli táj eleve redukálja a színtartományt. A fekete és a fehér tónusok azok, amik mérvadóak, és nagyon minimális az a színinformáció, ami általában ilyenkor jelen van, tehát lehet, hogy ez megérne egy ilyen próbát is. Ami a kompozíciót illeti, nekem a képnek a bal alsó része az, ami tömegben nem igazán húzza vissza azt, ami a kép felső részében történik. Van egy kiüresedett előterünk, amivel nem nagyon kezdett az alkotó semmit. Itt fölmerülhet a kérdés, hogy mennyire lehet beleavatkozni egy ilyen helyzetbe. Ez mindenkinek a saját döntése, de visszatérnék ahhoz a régi mániámhoz, hogy van egy leckénk, a Csendélet, és ebben a leckében kellene egy kicsit többet jeleskedni, és megmutatni azt, hogy a klasszikusan értelmezett csendélet mit jelent számotokra. Most már több leckénk van, és a Csendélet lecke is ismételhető, így különválasztható a klasszikus megközelítés, és a modernebb felfogású csendéletek. Elsősorban én a klasszikus csendéleteket forszíroznám Ferinél is: tárgyak elhelyezése, formák, tömegek elhelyezése a kompozícióban, ez szerintem fontos. Itt ennél a képnél is ezzel van számomra probléma, mert a képnek ez a fajta horizont törése, ami itt jelen van, az kívánná azt, hogy ez tovább tudjon a képen élni. Tehát ha elindítunk egy ritmust, akkor ezt jó, ha valamivel vissza is tudjuk húzni. Elindul egy törés a horizonban, és ez a törés kívánná azt, hogy a kép bal alsó részén is valami még ezt tömegben visszarántsa. Nekem ez a meglátásom ezzel a képpel, de a leckét tökéletesen jól teljesíti, a hangulat jól jön. Azért kettő csillag, mert én arra szeretném Ferit sarkallni, hogy ezt a technikát is próbálja úgy kigyakorolni, hogy arra a szintre tudja hozni, amelyik szinten ő a hagyományosnak tekinthető, ma elfogadott fotográfusi útját járja. (hegyi)
értékelés: