Nagyon bátor és nagyon érdekes fölvetés az, amit Sándor Juli küld. Fehér falfelület elé odaállt emberi alak, amin nagyon-nagyon kevés jelzés van, egy tűzvörös póló, és ugyanerre rímelő bohócszáj, egy óriási nagy rúzsos, félelmetes felület, amely ugyan mosolyra van kanyarintva, de sem a tekintetből, sem a vörös formából nem a mosoly jut eszünkbe, hanem elsősorban a színház, elsősorban a színházi maszk, és egyfajta vallatás a megvilágítás miatt is, hiszen a másodlagos fény az úgy vetül az emberi testre, hogy a mögötte lévő háttérfelületen az árnyéknak szerepet ad. Én ezt az árnyékot picit erősíteném, hiszen ez az ikertestvére az itt látható emberi alaknak, hajnak, vállnak, karnak, ennek nagyobb nyomatékot adnék. Másrészt egy kicsit kérdéses az, hogy vajon a bal oldali függőleges törése az emberi testnek megfelelő helyen történt-e. Nem vagyok abban biztos, hogy pontosan félbe kellene vágni, nem is a tisztem ezt eldönteni, de abban biztos vagyok, hogy Sándor Júlia itt a második lecke önportréban fölrakott magának egy olyan lépcsőt a szatírában, az öniróniában, ami nagyon-nagyon érdekes és értékes út. Nyilvánvalóan, ami ezen a képen esetleg nincs szakmailag jól megoldva, az pusztán annyi, hogy ezzel a kérdéskörrel kellene dolgozni. Neki kéne ülni ennek a belső tükröztetésnek, és képek sorozatából kellene ezt a faja kommunikációt kikristályosítani. Véleményem szerint megvan a három disznó, de az lenne a javaslatom, hogy a Juli dolgozzon ezzel a fajta munkával, mert nagyon érdekes az ajtó, amin ő belépett. (szőke)
értékelés:
És köszönöm a hozzászólásokat!:)