Első filmes próbálkozásom - a feloldódásról

Nagyon örülök, hogy Júlia mozgófilmet küldött be. Volt annyi bátorsága, hogy elkezdje ezt a műfajt is, megtapasztalja a mozgóképen keresztüli szerkesztést, ahol sok-sok kép egymásra épülése adja a végső üzenetet. A film nagyon sok vágásból, tulajdonképp azt mondanám, hogy párhuzamos vágásból áll két helyzetben. Egy folyadékban feloldódó üvegpoháron keresztüli pezsgőtablettának a közelijeiből és egy másik síkfelületen történő szintén buborékokkal teli átalakulásról. Ezeknek a vágott képeknek a nagy része úgynevezett makró felvétel, közeli, szuper közeli, amely ezeket a helyzeteket látványában más aspektusba helyezi. Nagyon sokszor pont ezért használják a filmesek a szuper közeliket, a makrókat, hogy sokkolják, meglepjék a nézőt azzal a másikfajta térrel, amelyet a mindennapokban nem mindig veszünk észre. Nagyon jók ezek a megfigyelések, nagyon izgalmasak, nagyon izgalmasak a párhuzamos vágások, az egymásra helyezett viszonylatok színekben, a fizikai jelenségek megfigyelésében. Ugyanakkor, talán pontosan azért, mert ezek a parányi közelségben történt felvételek nagyon apró mozgásokat is felnagyítanak, érdemes lenne ilyenkor statívot, állványt, vagy valamilyen rögzítő eszközt használni, mert minden számunkra aprónak tűnő mozdulat a forgatáskor itt a vetített formában felnagyítódik. Talán Júlia, ha a következő filmjeit csinálja, érdemes vagy beruházni egy ilyen kis szerkezetre, ma már ezek elérhető árúak, vagy valamilyen módon a kamerát fixálni, rögzíteni. Ez az egyik nagyon fontos, hiszen ennek a filmnek nem tekinthető céljának a remegő kamera, a kézben remegő kamera, tehát érdemes ezeket, mivel jó az üzenet, kiküszöbölni. Másrészt pedig megnézve ez a kisfilm hangokkal rendelkezik, úgynevezett eredeti hangokat hallunk, a forgatás közben lévő gépzajt, esetlegesen ezeknek a pezsgőtablettáknak a sercegő, pattogó sajátságos hangjait. És amikor egy filozofikus, vagy versszerű üzenetet elkészítünk, és úgy döntünk, hogy ez nem egy némafilm, hanem hangokkal rendelkező film, akkor a hangot ugyanolyan alkotóelemnek kell tekinteni mint a képeket, és érdemes a hangokat is dramaturgiába rendezni. Most, nyilván a technika nehézségei miatt is azt kell feltételeznem, hogy valószínűleg azért esetlegesek ezek a kísérőhangok, mert a vágástechnika miatt, az eszközök használata miatt esetleg az alkotó még nem teljesen ismeri azokat a számítógépes eszközöket, amivel ez könnyen végrehajtható. Javaslom, hogy, vagy ha van segítő partner, akivel tudna dolgozni az első filmek elkészítésénél, akár az Estiskolások közül is, akkor érdemes lenne fölvenni a kapcsolatot másokkal, akik folyamatosan küldenek filmeket, hogy a technikai trükköket magyarázzák el. Vagy pedig azzal az eszközzel, amellyel a filmes munkáját végzi, megpróbálni ezeket a hangokat is szerkeszteni. A hangosfilmre az elsődlegesen fontos megjegyzés az, hogy a nevében is tartalmazza, hogy miközben mozgókép, tehát film, hangokat is beleépít a saját rendszerébe. Tehát ugyanolyan partnere a hang annak a részegységnek, amelyet mozgóképek sorának hívunk és ez együttesen adja ki majd a végeredményt, ezért a hangot is ugyanolyan precizitással kell kezelni mint a képet. Ezt én egy kétdisznós munkának ítélem, de várom továbbra is a következő alkotásait és drukkolok nagyon, hogy minél több mozgóképet lássunk Júliától. (szőke) értékelés:

innen, arra, messze...

Nagyon szerethető munka ez. Kicsi félelmem, hogy az elkövetkezendő időkben Magyarország tekintetében az a fajta, talán a westernt is kapcsolhatnánk ide, az a fajta hőskorszak, amit akár ha Cseh Tamás Bereményi Géza szövegeire gondolunk és a ’70-es ’80-as évekre, a vonat, a vasútállomás és a megérkezések elutazások egészen emblematikus része volt az életünknek - a félelmemet az erősíti, hogy valószínűleg a közeljövőben nagyon sok ilyen és ehhez hasonló létezésforma el fog tűnni, az autózás miatt és még nagyon sok mindent lehetne felsorolni. Tehát ilyen értelemben lelket melengető az, hogy itt egy tájképszerű kompozíció, ráadásul egy jól elrendezett kompozíciós rend látszik, még egyszer mondom, mintha egy western filmből, vagy egy Wim Wenders anyagból látnánk itt képkockát. Talán csak annyi lenne a megjegyzésem, mindamellett hogy nagyon szeretem ezeket a felhőket és ezeket a felületeket, hogy nagyon jó lenne ha ezekben a felületekben átszűrődne a szubjektum. Vagy a Juli, vagy valamilyen módon az emberi jelenlét kompozíciós szinten megjelenne. Gondolok itt a bal alsó sarokra, ahol lehetőség lenne még elhelyezni valamit. Ha ebben a szituációban ez egy plakát fotó lenne, akkor a szerkesztők nagyon könnyen azt mondanák, hogy a bal alsó sarok azért van üresen hagyva, mert ott lesz a hirdetés vagy ott lesz a reklámszöveg. Még egyszer mondom, hogy én szeretem ezt a képet, és az utolsó megjegyzés miatt két disznó. (szőke)
értékelés:

(miért nem) lehetek a barátod?

Azt hiszem nagyon jól érthető az a vizuális játék, ami az operatőr által, vagy a modell által olvasott könyvet mutatja be. Ehhez gesztusként alkalmazva van a mutató tenyér, a nyitott tenyér. Ugyanakkor beszéltünk már erről többször, hogy mit jelent az előtér, középtér, háttér - mivel itt egy nagyon kis távolságra helyezett történetről beszélünk, a nyitott tenyér felületéről, ahol most, jelen pillanatban ezek a térbeli előrehaladások nem jól láthatóak. Kiterül az egész tenyér síkba, amiből kinyúlnak ezek az ujjacskák. Ennek csak egyetlenegy apró problémája van, és ezt nagyon könnyű lenne megoldani. Ha esetleg megismétled, hogy az a szórt fény, ami jobbról érkezik és a könyvnek is ad egy oldalsó megvilágítást, de aránylag egy szórt fény, emellé kellene még egy fényforrást használni, ami a kéznek egészen, a kéz síkjához mélyre helyezve egy oldalsó megvilágításból akár ugyanúgy jobbról kapna egy oldalsó fényinformációt, amitől ezek a kis gödröcskék a tenyereken egyből árnyékokkal térbelivé válnának. Ezt még meg kéne próbálni, és akkor megvan a három disznó, így most azt gondolom, hogy ez egy egydisznós kép. Várnám ennek az ismétlését. (szőke)
értékelés:

tavasz
rügyfakadás

Azért szeretem ezt a képet, mert azoknak az embereknek, akik természetfotókkal foglalkoznak, olyan módon kell járniuk a külvilágban, és itt akár a nagyvárosban lévő épített környezeti felületekre is gondolok, hogy azokban a közegekben valamilyen módon létezni kell. Nem csak azt értem ezalatt, hogy mondjuk valaki erdőőr legyen, vagy erdész, vagy botanikus, tehát, hogy folyamatosan, nap min nap benne legyen egy növénykultúrában, lehet, hogy egyszerűen csak egy kirándulónak kell lennie, aki egy erdőn, egy mezőn áthalad. De akárha minden nap, minden percben benne él ilyen szituációban, vagy csak egy pillanatra találkozik ezzel a helyzettel, az kell, hogy meglássa, és itt ezt tartom fontosnak, hogy a növényzet geometriáját, a növényzet ritmikáját a fényképész kiválasztotta, a fényképezőgépével megláttatta és ezt egy kompozícióba próbálta rendezni. A kép kompozíciós rendjével, vagy a kép belső rendszerével kapcsolatban pedig az kimondható, hogy egy nagyon közeli előtér és egy messzi háttér az, amivel dolgozik ez a kép. Kiemeli, fölerősíti a virág most induló leveleit, kinyíló formáit. Tehát ehhez csak egy parányi igazítás, manipuláció szükségeltetne. Akár, hogy egy olyan időpontot lenne érdemes kiválasztani, vagy lett volna érdemes kiválasztani, amikor egy picit más fényben jelenik meg a háttér. Egy keveset, akár sötétebb tónusú, vagy más színtónusú, de egységes tónusú háttérfelületként tudna megjelenni. Ugyanis most érződik ez az egészen túlfűtött közelsége a növénynek a kamera felé, hogy itt van, benne van a mi territóriumunkban, a környezet pedig hátrébb tolódik. Az egész olyan, mint egy ilyen kis személyes, suttogó párbeszéd. Mégis egy picit kellett volna a hátteret más színvilágban tartani, vagy sötétebben és azonnal, ezek a friss zöldek azonnal főszerepet kaptak volna. Tehát egy nagyon parányi módosítás szükségeltetne ehhez a képhez, amivel igazán szépen tudna énekelni zenei szempontból ez a növénytanulmány. Én úgy gondolom, hogy a kiválasztás miatt azért megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

önportré első ismétlése
az árnyékom fele meglépett...

Ennek a képnek már láttunk egy nagyon hasonló variációját és arra megkapta az elemzést is a Júlia. És erre küldött egy variációt, és azt mondom, hogy ez egy sokkal többrétegűbb üzenet, pontosan attól a nagyon minimális elmozdulástól, amennyit elmozdult a kamera nekünk jobb kéz felé, és attól, hogy ez megengedte számunkra, hogy lássuk, hogy ez a mosoly nem csak, hogy egy mímes mosoly és utólag oda van rajzolva az arcra, már úgy értem, hogy rúzzsal, vagy valami festékkel és csak egy álcázott, vagy egy színlelt mosoly, hanem azért mert még ez sem teljes, mert az arc másik felén már ez sincs. És ez a minden hibája ellenére, hogy túl van exponálva a háttér, hogy a digitális fotográfiánál sajnos oly sokszor használt sRGB színtérből adódóan a vörösek részlettelenül jelennek meg, ezek mind felróhatók hibának, mégis azt mondom, hogy ennek a képnek ez egy nagyon nagy erénye. Egy olyan szembenézés, egy olyan üzenet jött létre, ami az előző képhez ebben előrelépés. És én arra bátorítom Júliát, hogy igenis ugyanezzel a bátorsággal dolgozzon tovább, ahogy itt most, és lehet, hogy ez most őrültség lesz, amit most mondok, ez egy zárójeles megjegyzés, hogy olyan érzésem, van, azt az élményt hozza vissza nekem, mint az iskolában, amikor fölhívtak felelni és nem csak, hogy nem készültem, de nem is voltam teljesen agyilag ott, és jött egy ilyen megszégyenítő, megalázó szituáció a tanár részéről és akkor ott az embernek két választása volt, az egyik, hogy megpróbál valamit gyorsan, kétségbeesetten keresni valami segítséget barátoktól, hogy súgjatok, vagy nem tudom, vagy a másik variáció, amikor az ember szembenéz úgymond a kihívójával és azt mondta, hogy, figyelj, nem készültem, ilyen vagyok, kész, itt vagyok, írd be azt az egyest, aztán hagyjál békén. Tehát egy ilyesmi élmény jön nekem elő erről a képről és ez egy nagyon fontos üzenet. Úgyhogy nagyon köszönöm a Júliának, hogy ezt az ismétlést elküldte és ebbe az irányba, vagy hát ezekkel a mélységekkel közelítse meg a többi leckét is. Várjuk a folytatást. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Tessék, most boldog vagy?!

Nagyon bátor és nagyon érdekes fölvetés az, amit Sándor Juli küld. Fehér falfelület elé odaállt emberi alak, amin nagyon-nagyon kevés jelzés van, egy tűzvörös póló, és ugyanerre rímelő bohócszáj, egy óriási nagy rúzsos, félelmetes felület, amely ugyan mosolyra van kanyarintva, de sem a tekintetből, sem a vörös formából nem a mosoly jut eszünkbe, hanem elsősorban a színház, elsősorban a színházi maszk, és egyfajta vallatás a megvilágítás miatt is, hiszen a másodlagos fény az úgy vetül az emberi testre, hogy a mögötte lévő háttérfelületen az árnyéknak szerepet ad. Én ezt az árnyékot picit erősíteném, hiszen ez az ikertestvére az itt látható emberi alaknak, hajnak, vállnak, karnak, ennek nagyobb nyomatékot adnék. Másrészt egy kicsit kérdéses az, hogy vajon a bal oldali függőleges törése az emberi testnek megfelelő helyen történt-e. Nem vagyok abban biztos, hogy pontosan félbe kellene vágni, nem is a tisztem ezt eldönteni, de abban biztos vagyok, hogy Sándor Júlia itt a második lecke önportréban fölrakott magának egy olyan lépcsőt a szatírában, az öniróniában, ami nagyon-nagyon érdekes és értékes út. Nyilvánvalóan, ami ezen a képen esetleg nincs szakmailag jól megoldva, az pusztán annyi, hogy ezzel a kérdéskörrel kellene dolgozni. Neki kéne ülni ennek a belső tükröztetésnek, és képek sorozatából kellene ezt a faja kommunikációt kikristályosítani. Véleményem szerint megvan a három disznó, de az lenne a javaslatom, hogy a Juli dolgozzon ezzel a fajta munkával, mert nagyon érdekes az ajtó, amin ő belépett. (szőke)
értékelés:

Fogódzó
kapaszkodás - törés

Egyrészt köszöntünk az Estiskolán, nagyon örülünk annak, hogy megérkeztél közénk, és ráadásul pestiesen mondva nem semmi képpel érkeztél ide. Mit látunk a képen? Kezdjük innen. Látunk egy kottatartót, mégpedig egy olyan kottatartót látunk, amit az alkotó a kezével egy nagyon erős gesztussal megszorít. Még azt is mondhatnám, hogy minthogyha egy csönd pillanatát szakítaná meg ezzel a gesztussal. Mindez egy szinte monokrómnak tekinthető zöldes-sárgás színvilágban van tartva, ha jól látom vagy jól érzékelem, egy fényforrás, valószínűleg valami szobalámpa lehet, az, amiben ez a hatás vagy ez a megvilágítás történik. De ez csak a külső megközelítése ennek a képnek, ugyanis ennél sokkal több mindenről beszél ez a kép. Beszél feszültségekről, beszél útkeresésről, beszél dacról, szóval nagyon felcsigáztál, úgyhogy remélem mihamarabb látjuk a többi munkádat is.
   Annyit azért hadd mondjunk el – szól Szőke –, hogy amit te feszültségként említesz, azokban nagy szerepe van ezeknek a törött formáknak, ezeknek az acél vagy réz lapocskáknak. Merthogy a sötét háttér miatt (mintegy ilyen színpadi vagy zenekari árokban az egyedül maradt zenész becsukja ezt a kottatartót) ezek kapnak hangsúlyt, ezek kapnak drámai hangsúlyt. Ezek a vonalak teszik ezt vibrálóvá, és tényleg három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: