Nagyon szerethető munka ez. Kicsi félelmem, hogy az elkövetkezendő időkben Magyarország tekintetében az a fajta, talán a westernt is kapcsolhatnánk ide, az a fajta hőskorszak, amit akár ha Cseh Tamás Bereményi Géza szövegeire gondolunk és a ’70-es ’80-as évekre, a vonat, a vasútállomás és a megérkezések elutazások egészen emblematikus része volt az életünknek - a félelmemet az erősíti, hogy valószínűleg a közeljövőben nagyon sok ilyen és ehhez hasonló létezésforma el fog tűnni, az autózás miatt és még nagyon sok mindent lehetne felsorolni. Tehát ilyen értelemben lelket melengető az, hogy itt egy tájképszerű kompozíció, ráadásul egy jól elrendezett kompozíciós rend látszik, még egyszer mondom, mintha egy western filmből, vagy egy Wim Wenders anyagból látnánk itt képkockát. Talán csak annyi lenne a megjegyzésem, mindamellett hogy nagyon szeretem ezeket a felhőket és ezeket a felületeket, hogy nagyon jó lenne ha ezekben a felületekben átszűrődne a szubjektum. Vagy a Juli, vagy valamilyen módon az emberi jelenlét kompozíciós szinten megjelenne. Gondolok itt a bal alsó sarokra, ahol lehetőség lenne még elhelyezni valamit. Ha ebben a szituációban ez egy plakát fotó lenne, akkor a szerkesztők nagyon könnyen azt mondanák, hogy a bal alsó sarok azért van üresen hagyva, mert ott lesz a hirdetés vagy ott lesz a reklámszöveg. Még egyszer mondom, hogy én szeretem ezt a képet, és az utolsó megjegyzés miatt két disznó. (szőke)
értékelés:

rügyfakadás

Azért szeretem ezt a képet, mert azoknak az embereknek, akik természetfotókkal foglalkoznak, olyan módon kell járniuk a külvilágban, és itt akár a nagyvárosban lévő épített környezeti felületekre is gondolok, hogy azokban a közegekben valamilyen módon létezni kell. Nem csak azt értem ezalatt, hogy mondjuk valaki erdőőr legyen, vagy erdész, vagy botanikus, tehát, hogy folyamatosan, nap min nap benne legyen egy növénykultúrában, lehet, hogy egyszerűen csak egy kirándulónak kell lennie, aki egy erdőn, egy mezőn áthalad. De akárha minden nap, minden percben benne él ilyen szituációban, vagy csak egy pillanatra találkozik ezzel a helyzettel, az kell, hogy meglássa, és itt ezt tartom fontosnak, hogy a növényzet geometriáját, a növényzet ritmikáját a fényképész kiválasztotta, a fényképezőgépével megláttatta és ezt egy kompozícióba próbálta rendezni. A kép kompozíciós rendjével, vagy a kép belső rendszerével kapcsolatban pedig az kimondható, hogy egy nagyon közeli előtér és egy messzi háttér az, amivel dolgozik ez a kép. Kiemeli, fölerősíti a virág most induló leveleit, kinyíló formáit. Tehát ehhez csak egy parányi igazítás, manipuláció szükségeltetne. Akár, hogy egy olyan időpontot lenne érdemes kiválasztani, vagy lett volna érdemes kiválasztani, amikor egy picit más fényben jelenik meg a háttér. Egy keveset, akár sötétebb tónusú, vagy más színtónusú, de egységes tónusú háttérfelületként tudna megjelenni. Ugyanis most érződik ez az egészen túlfűtött közelsége a növénynek a kamera felé, hogy itt van, benne van a mi territóriumunkban, a környezet pedig hátrébb tolódik. Az egész olyan, mint egy ilyen kis személyes, suttogó párbeszéd. Mégis egy picit kellett volna a hátteret más színvilágban tartani, vagy sötétebben és azonnal, ezek a friss zöldek azonnal főszerepet kaptak volna. Tehát egy nagyon parányi módosítás szükségeltetne ehhez a képhez, amivel igazán szépen tudna énekelni zenei szempontból ez a növénytanulmány. Én úgy gondolom, hogy a kiválasztás miatt azért megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Nagyon bátor és nagyon érdekes fölvetés az, amit Sándor Juli küld. Fehér falfelület elé odaállt emberi alak, amin nagyon-nagyon kevés jelzés van, egy tűzvörös póló, és ugyanerre rímelő bohócszáj, egy óriási nagy rúzsos, félelmetes felület, amely ugyan mosolyra van kanyarintva, de sem a tekintetből, sem a vörös formából nem a mosoly jut eszünkbe, hanem elsősorban a színház, elsősorban a színházi maszk, és egyfajta vallatás a megvilágítás miatt is, hiszen a másodlagos fény az úgy vetül az emberi testre, hogy a mögötte lévő háttérfelületen az árnyéknak szerepet ad. Én ezt az árnyékot picit erősíteném, hiszen ez az ikertestvére az itt látható emberi alaknak, hajnak, vállnak, karnak, ennek nagyobb nyomatékot adnék. Másrészt egy kicsit kérdéses az, hogy vajon a bal oldali függőleges törése az emberi testnek megfelelő helyen történt-e. Nem vagyok abban biztos, hogy pontosan félbe kellene vágni, nem is a tisztem ezt eldönteni, de abban biztos vagyok, hogy Sándor Júlia itt a második lecke önportréban fölrakott magának egy olyan lépcsőt a szatírában, az öniróniában, ami nagyon-nagyon érdekes és értékes út. Nyilvánvalóan, ami ezen a képen esetleg nincs szakmailag jól megoldva, az pusztán annyi, hogy ezzel a kérdéskörrel kellene dolgozni. Neki kéne ülni ennek a belső tükröztetésnek, és képek sorozatából kellene ezt a faja kommunikációt kikristályosítani. Véleményem szerint megvan a három disznó, de az lenne a javaslatom, hogy a Juli dolgozzon ezzel a fajta munkával, mert nagyon érdekes az ajtó, amin ő belépett. (szőke)
értékelés: