Az épületfalak, a rajta lévő grafittik és az előtérben lévő élő növény párhuzamát látjuk egy erősen szűrt, sárgás tónusban; ezt én jó ötletnek tartom, hogy az alkotó az élő növény és az ember által alkotott, de halottá vált környezet párhuzamba állításával dolgozik, térben, hiszen előtér a fatörzs, a háttér pedig a fal a sérüléseivel, emberi nyomaival. Véleményem szerint picit kellene a fényviszonyokkal várni, egy olyan, akár délutáni, akár kora reggeli fényt kellene megkeresni, ahol a fa egy olyan megvilágítást kap, hogy síkjában elválik a faltól; másrészt pedig egy olyan demerungosabb, szórtabb fényfelületet megvárni, elsősorban a falra gondolok itt, ahol pl. a gázóra-bekötés piros kis jelzése nem kap külön pozíciót. Most azért picit zavarosabb a kép, mert ezekben a fényviszonyokban erős impulzusok vannak mind a háttéren, mind a fán. A kettőt el kell tudni választani fénytanilag és ehhez meg kell várni azt, hogy a nap, ami most fentről-jobbról világítja meg a látható felületeket, az egy picit annyira el tudjon haladni, és a sík felület, a fal, és az erkély szórtabb, lazúrosabb összegzést kapjon, és ezáltal a fa és a környezet jobban elválik. Ha az alkotó vissza tud menni oda, akkor én javasolnám ezt, és kompozícióban is ugye, ha már egy ilyen szimmetrikus háttér az előtérben egy aszimmetrikus formával, akkor érdemes az állványunkon – amit ugye használunk?!? – a vízmértéket beállítani, hogy csak akkor dőljenek azok a vízszintesek, ha azokra szükség van. Itt fontos a geometria, tehát nem jó, ha zavarosabb a struktúrarendszere, amiben a függőlegesek-vízszintesek, szögek vannak párhuzamba állítva az előtérben lévő játékos görbékkel. Tehát érdemes lenne a vízszintest pontosan beállítani, és akkor még staccatósabb lenne ez az üzenet, amit itt láthatunk. (szőke)
értékelés: