Nagyon határozott a jelenléte ennek a fának. Hogyha leszámítom a szereplőt, akkor azt mondom, hogy ez a fa, meg a környezete önmagában egy nagyon erős jelenlét, és ez nagyon erős színpad. Az egy kérdés, hogy mit akarok kezdeni zsebre dugott kézzel, kiskabátban ezzel a pózzal? Olyan, mintha szagolgatni akarnád a hónalját ennek a fának. Arról nem beszélve, hogy ha akarom, akkor ez egy hónalj, de egy teljesen más testrészt is az eszünkbe juttathat akár. Tehát, mi az, amiért ebben a furcsa pózban vagy jelen? Mert ez olyan bátortalan dolog, hogy zsebre teszem a kezem. Miért van zsebre téve a kezed? Beálltál aratóterpeszbe, nagy öntudattal előreszegezett állal, de nem nagyon látom, hogy mi történik? Miért nincs közte kapcsolat? Miért nem kezdesz valamit magaddal ennél a fánál? Valami gondolatod van róla, de mi? Félsz tőle? Vagy mi az oka annak, hogy ez ebben a formában kerül megfogalmazásra? Nem értem. Megint azt mondom, hogy olyan az egész, hogy van egy főszereplőnk, a fa, meg vannak a kis statiszták a háttérben, a többi növény, ez a rendszer tökéletesen működik - nagyon jó, hogy ezt a párás, ködös időszakot választottad -, és utána olyan, mintha a rendező beállna a színészek közé elmagyarázni, hogy hova is álljon, vagy mit csináljon, civil ruhában, hisz ő a rendező és ő csak instruál. Mintha valaki mást instruálnál, hogy maradj most itt és ezt kell csinálni, és te csak ezért álltál be a képbe. Attól, hogy az öltözet, a póz civil, ettől nincs kapcsolat a főszereplő és közted. Nem tudom, hogy mennyire fellelhető még ez a modell, hogy mennyire tudsz elmenni oda, hogy megismételhető lenne itt bármi is, de ha igen, akkor arra szeretnélek bátorítani, hogy alakíts ki valamilyen viszonyrendszert. Vihetsz oda egy nagy lepedőt, beburkolhatod magad, teljesen mindegy, ne én mondjam meg, hogy mit kell csinálni, de annyi biztos, hogy ez a szürke farmer, a kis dzseki, a zsebre dugott kéz, a környakú póló, ez így ebben a formában nekem nem kapcsolódik ehhez a történethez. Visszaadom ismétlésre. Már ha meg lehet ismételni ezt a képet. Ha nem lehet, akkor azt mondom, hogy az ötlet abszolút érthető, arra megvan egy csillag, a kivitelezés is szép, az is egy csillag, de az üzenet nincs befejezve, így megmarad két csillagosnak. És kérném a válaszodat arra, hogy tudsz-e ismételni? Mert, ha tudsz, akkor azt várnám, ha nem, akkor 2 csillag. (hegyi)
értékelés:
Akkor játszd el a civilséget - ahogy káoszt se káosszal ábrázolunk, a civilség sem akkor a legerősebb, amikor kilóg a képből. Azért írtam, hogy esztétikai kérdés. Ugyanis a képet éppúgy a fényképész rendezi, ahogy a színpadot a rendező. Felolvasópróbán elfér az utcai ruha, egy jelenetnél már más eszközt keresnek. A kívülállást nem vitattam. Érvényes. Csak és kizárólag formáról beszéltem.
Ezt írtam le az elemzésben. Civil, aki beállt oda a képbe statisztának. Civil ruhában, a kép tónusai, formái és esztétikai rendszeréből kilógva.
Köszönöm szépen az értékelést!
Tudatosan esik a fő hangsúly a fára. Pontosan ez volt az alapképlet. Tönk Úr a főszereplő én meg statisztaként vagyok jelen a képen. Ebben is van már üzenet, bár indirekt módon az igaz. A helyszín, a téma, az időpont. Nincs viszonyom a fával, azon túl hogy tisztelem azért, hogy sok-sok éven termelte az oxigént, amit én most elégetek. Ezért van Ő középen.
Nem biztos, hogy hiszek a direkt közlésben. Szeretem a fagyit? Szeretem bluest? Néha vicces vagyok? Jobb lesz attól valakinek?
Természetesen ismétlek! Örömmel, lelkesen!
Zoltán, nagyon örülök, hogy fellelhető az "ott is vagyok meg nem is játék". Pontosan ez volt a cél. Az alap kompozíció az volt, hogy rigiden középre "vágom" Tönk Urat, én meg csak "vagyok" mellette.
Köszönöm szépen a véleményeket! Részemről a falevél nem tűnt fel: sem a helyszínen - a 10 másodperces sprinteknél, sem a feldolgozás során. A fűszál engem is nagyon zavar a lábnál! Bevallom azzal kezdtem, hogy leszedtem a képről, de után újra feldolgoztam és sajnos akkor már rajtamaradt. Egy szó mint száz: elböszméskedtem. Köszönöm
@István: ha a barna kupac alatt az előtérben levőt érted az szerintem egy tölgyfalevél. :) Gyanítom nem arról a fáról, amelyik Csabát éppen agyonütni készül az amputált karjával... :) Inkább sajnálom a Csaba lába elő lógó fűszálat személy szerint...
Érdekes a képben nekem ez az ott is vagyok meg nem is játék. Csaba is olyan szikár, morc, olyan idegen ahogy néz vissza keményen a múltba... A múltba amikor a fa még fa volt, amikor Tönk úr és Suhág volt, amikor a ködös háttérben felderendő társai még magok sem voltak. Ez a képi elrendezés nekem akkor ütne igazán nagyot, ha Csaba 3x ennyi idős lenne, de addig még várni kell kicsit.
Érdekes ellentét és párhuzam is egyben a fa felfelé nyíló, égbevágyó háromszöge és Csaba lábtartásából adódó lefelé nyíló háromszög, amely a stabilitásról, szilárdságról mesél. Csaba még itt van, még nem a múlté. :) Lehet érdekes lenne az is ha jövő felé néznél, lehet az erősítené ezt a mesét, feltéve ha egyáltalán jól gondolkozom... :)
Annak ellenére, hogy minden be van merevedve ezen a fotón, én egy kis laza humort is érzek benne :) És tetszik, hogy olyan jól leválasztottad a háttérről a témát.
Ez a barna kupac viszont itt elől kicsit fura, a legerősebb meleg színként a fotón valahogy elég hangsúlyos, hiába olyan pici :))) Persze nem tudom mi az...
Eddig nem értettem pontosan, hogy miről van szó. Sok inspirációt kaptam a következő önportéhoz.
Tegnap menyasszonyommal, Annával beszélgettünk erről a feladatról. Elhangzott, hogy egy kicsit olyan ez mint a pszichodráma. Bár nem vagyok benne biztos, hogy pontos az összehasonlítás...
Lefotózni, hogy kik vagyunk? Esélytelennek tűnik. Mégis ahogy a fotózás során a sok döntés egymásra épül kicsit közelebb kerülünk a valósághoz. Valószínűleg visszajelzés nélkül nem menne. Köszönöm jön a következő!