Torzó

Nagyon szép fényritmusok egy felső megvilágításban, az emberi test szinte elmosódott akvarell-szerű megjelenítése. A kép nagyon fontos momentuma, és ettől középpontozódik is, nem az emberi test nemi jellegének hangsúlyozása, hanem a kéz. Az a kéz, amely munkát ad, dolgozik, ölel, ír, és az ujjak ismétlődő árnyékritmusai egy egészen különleges funkciót, megközelítést adnak ebben a képi világban. Azért, mert a kéz árnyékrendszerével, megvilágításával, a kézfej tartásával, ha egy picit elvonatkoztatunk a kép verbális üzenetétől, minden más valahogyan kisebb fénypászmákkal oldódik meg. Minden más szinte csak utalás. A kéz pedig egy egészen más nyelvezetet kap és ettől olyan, minthogyha maga a kézfej az leválna a képre, közelebb kerülne hozzánk. Miközben kalandoznánk és keresnénk és kutatnánk az emberi testen keresztül folyamatosan, nem tudunk a kézfejről elszakadni, egyfolytában ezt a motívumot nézzük, amely ugyanakkor nyugalmat és irányítást is érzékeltet. Nagyon jónak és nagyon higgadtnak gondolom ezt a képet, és nagyon örülök, hogyha megnézzük a Mariann emberi testtel foglalkozó munkáit, egy folyamatos értékes fejlődést látunk itt. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Miközben ezt a képet nézem Kate Bush-t hallgatok. Tökéletes. Ja, meg Érmihályfalvai (Erdély) bort iszom. Dekadens trió.

Húha! Ez már kész összeesküvés-elmélet! Ez aztán igen!

Tudod Zsolt, lehet, hogy igazad van. Én meg vettem a fáradtságot, és meghallgattam a Te véleményeden kívül a Sisiét, a Laanét, A karcosét, az Emeséét, a Mártiét, a Krisztiét, a Veráét, a Verotskáét, és az Ágiét. Meg még néhány emberét.
Ők is alulműveltek a Te szintedhez?

Ágnes, köszönöm.
Gergő, igen, ez a kép is a táborban készült, csak nem lett beválogatva, nem válogattam be a tábor rovatba került képek közé.
Tehát, ha jól értem akkor Feri szerint, ez is csak meztelen kép, jópofa, aranyos, kedves, szerethető, de csak ruha nélküli ember, igaz kisebb elentmondással, mert elhamarkodottan korábban felkiáltott, hogy végre egy aktot lát. Akkor mégsem akt? "Csak" egy csupasz női test? Végülis lehet.
De javítson ki valaki, ha valamit én értettem félre.
Nem tökéletes, azt elismerem, de nem olyan könnyű első alkalommal egy meztelen testet lefotóznod úgy, hogy életedben nem látad még azt az embert, és oda áll eléd, hogy "tessék, itt vagyok. lehet fotózni." Nézed, fürkészed, keresd a kompozíciót, a fényeket... stb. és akkor alkoss tökéleteset. Igazán furcsa helyzet. Ezt nem tudom miért írtam le, csak gondoltam megosztom az élményt, azokkal akik nem csináltak ilyet/nem voltak ott, máramennyire lehet.

Ismerjük táborból a mácsai-féle elemzést: "ez szar".

Szerintem Feri, ne folytassuk, méltatlan hozzád az a stílus, ahogy visszatértél megmondóemberként. És nem csak méltatlan, de - megbocsáss - erős hiányok vannak hozzá ismeretek terén.

...csak ovatosan jegyzem meg, hogy szerintem ez is a Taborban keszult kep...nem? de. es kozel sem az egyetlen jol sikerult Mariann-fele. Barmikor ujranezhetoek-ujragondolhatoak...
Es ezt most komolyan kerdezem: a szabaly az szabaly - irod Feri (ami vicces, mert egy ujabb szabaly). Szerinted az aktfoto-keszites elhagyhatatlan Sarga Utja mivel van szegelyezve?

PS:
"A Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról.
A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy ***** szót se erről a klubról."
(Tyler Durden/harcosok Klubja)

Félve ismét megjegyzem (amit egyébként Mariann szokott megjegyezni): Mariann nem hiszem, hogy azért küldte be a képét, hogy egymást vagdossák az emberek a képe alatt....

Én meg megértem, hogy véded a mundér becsületét, ez így a helyes. Csak azt nem értem, miért nem lehet nevén nevezni a dolgokat, ha egy kép rossz miért nem lehet kimondani? Mire jó hamis illúziókat táplálni?
Más. Nem kéne mindég a Balla mögé bújnod. Simán is lejárathatsz.

Félőn megjegyzem, hogy nekem úgy tűnik, mintha Ferenc versenyezni járna ide....

Feri, már megbocsásd, én tőled nem láttam olyan képeket, amik elfogadhatóvá tennék, hogy az estiskolán fenn lévő többszáz aktfotóról, amik a táborokban készültek, lesajnálóan annyit írj, hogy azok csak meztelen emberekről készült képek voltak. Ilyet még Balla se engedett meg magának, pedig mögötte van pár elkattintott fénykép már.

Ez eléggé átlátszó érvelés Zsolt, mondhatnám nem volt fair húzás! Talán tettem már ide néhány olyan képet amiből kiderül, hogy van annyi ízlésem amennyi kell egy kép megítéléséhez, főleg ha nem is kell ahhoz suszternek lenni, hogy tudjam, hol szorít a cipő. És ha Te ezt nem látod az nem az én hibám. Más látja, és használja is. Neked kellene inkább olyan képeket készíteni, amelyek hitelessé teszik a véleményeidet. A vicc a dologban az, hogy tudom, hogy képes vagy rá, de - ki tudja miért - játszod a béna kezdőt, a topát.

Feri, szerintem az aktról akkor vitatkozzunk, ha küldesz be aktokat, mert könnyen lehet, hogy ami neked csak ruha nélküli emberek képei, ott nem a fotóssal vagy a modellel van a probléma, hanem az értelmezéseddel. Lássuk a medvét Feri, mutasd az aktjaidat.

Volt apropója amiért kitüntető figyelemmel néztem végig azokat a képeket. :-))))

Feri annyi helyre jár, annyi helyre teszi le a szignóját, hogy biztos összekeveri hogy hol járt már és mit hol látott. :)

Azok szerintem csak meztelen képek voltak, Mariann. Jópofák, aranyosak, kedvesek, szerethetőek, de csak ruha nélküli emberek képeit láttam ott.

Feri, örülök, hogy örülsz, és köszönöm a gratulációt, de mi az, hogy "végre aktot látok"?
eddig is voltak már aktok, ha máshol nem, a tábor képei közt biztos.

VÉGRE AKTOT LÁTOK!!!!!
Köszönöm, és Gratula Mariann!

Ingerlő :) az érnyék-fény játékokban mindig ez az érdekes, h amit látunk az sejteti az egészet :) nekem emiatt tetszik, és valahogy bennem az egész alak jelenik meg, nem pedig abból indulok csak ki, amit látok

Igen GG. Igazad lehet. Az a baj, hogy elég különbözőek a monitorok. Speckó, az egyémen minden ok a karral, nem olvad bele a háttérbe, viszont ha a másik gépen nézem akkor ott valóban elég sötét. Nem tudom, melyik az igaz kép. Csalókák ezek a monitorok, sajna. :(

Hát most lehet, hogy az van, hogy a monitorom nagyon sötét (mely esetben elnézést kérek és elgondolkodom egy új monitor beszerzésén) de csak arról írok, amit látok. Szóval az a baj, hogy ennyi fényben a kar egészen kellemetlenül csontvázszerű lett, amolyan anorexiás jelleggel. Ez nekem sajnos tönkreteszi az amúgy remek képet.
Szóval vagy kéne valonnan még egy kis fény, ami épp csak annyit ad a karnak, hogy meglegyen a terjedelme, vagy kell vennem egy monitort, amin ez látszik.

Érdekes, a láb milyen formát kap ettől a fénytől, így tovább.

Új hozzászólás