Totem
Pesovár Annának és Tisza Sándornak, tisztelettel és köszönettel az indiánokról küldött hang és képanyagaiért!

Azt most előre jegyezném, hogy függetlenül attól, hogy a képe jó, a Béla kap három disznót és azért mert figyel, figyel a többiekre, figyel a környezetre, és nagyon örülök annak, hogy képekkel beszélve, kommunikál az Estiskolán lévő többi társsal is. Nyilvánvalóan az Annáék azért tudnak velünk kevesebbet beszélni, jelen lenni a rádióban, mert több mint 8 óra eltérés van egy másik országban, egy másik világban, ahol az Anna olyankor tanít, gyerekekkel foglalkozik és a Sándor ugyanúgy dolgozik, és ők archívból tudják a rádióműsorokat is meghallgatni. Ettől függetlenül azt kell tudnotok, hogy Pesovár Anna és Tisza Sándor is folyamatosan nézi az oldalt, folyamatosan jelen van velünk. Tehát én azért örülök annak, hogy a Béla elküldte ezt a fotót, mert nem csak az önmaga működése, értékelése, képzőművészeti munkája miatt készített el egy szép alkotást, hanem ezt az örömet megosztja másokkal. A képről azért nem fogok nagyon sokat beszélni, mert Bélánál nincs értelme ezekről a képekről azon az elemzés szintjén folyamatosan monológot működtetni, ahogyan gondolnánk, hiszen az egyértelmű, hogy a Bélának van képzőművészeti beállítottsága, az egyértelmű, hogy a Béla egy pillanat alatt a körülötte lévő valóságból tud egy-egy apró beállítás elmozdításával képverset, szimbólumokat létrehozni. Itt is ilyen történik. Egy talán iszapos, jeges felületen egy másik képdarabka, mint egy emberi testen elhelyezett másik felület nagyon szépen ritmizál, nagyon szépen harmonizál, tehát ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm a dícsérő sorokat, de bélabéla mégsem figyel eléggé, hiszen sajnos kihagyta Sándort a megszólításból! Kérhetném,hogy Tisza Sándor neve bekerüljön Annáé után a fenti egy sorosomba! Köszönet!

Új hozzászólás