Akkor lenne ez egy jó ritmus, ha ez a nagy esernyő nem rontaná ennek az egész sziluettnek a játékát. Ha ez nem egy instruált helyzet, akkor nehéz odamenni egy járókelőhöz, hogy ’ – Figyelj, add már ide ezt az esernyőt, úgyis van nálad egy másik, addig, ameddig megcsinálom ezt a felvételt!’, de ennek az egésznek az üzenetén ez nekem ront. Ugyanis itt formákról beszélünk. Nagyon jó az a szellemalak, aki feltűnik azáltal, hogy ő gyorsabban mozgott, és valószínű egy hosszabb expozíciónál az ő szerepe ettől változott át. Nagyon jó lenne ez a hosszú hajú lány, akit látunk a képen, de közben maga ez az ernyő, ami nekem zavaró, mert oké, hogy én tudom, hogy ez egy ernyő, de nem tudnom, hanem éreznem kell. Sokkal evidensebbnek kell lenniük a formáknak, ha ennyire redukáltak a lehetőségeink. Nem lehet félrebeszélni. Ha én ernyőt akarok mutatni, akkor annak az ernyőnek valami sokkal közismertebb és elfogadottabb elrendezését kell hoznom. Hozzáteszem, nem vagyok benne biztos, hogy ebből a kameraállásból ez az ernyő jelleg jól megfogható lenne. Ha megcserélem a két ernyőt egymással, és a bal kézből a jobb kézbe kerülne az az ernyő, amit sétapálcaként használ a modell, akkor az már jobban működne a megcserélés után. Ez a problémám, ez így 1 csillag. (hegyi)
értékelés: