Tükör
Gimesi Andrásnak volt a táborban egy képe, a Tükör által homályosan; na, az jutott eszembe, amikor megláttam ezt a kis tükröt a falon. Ennyire gagyi-ócska-foltos-homályos tükröt rég láttam, de akkor, ott érdekes volt benne magamat látnom.

Erről a képről első pillanatra rögtön az Alice csodaországban jut eszembe, az a fajta akár még gyermekinek is mondható világ, amit ezek a mesék hoznak bennünk elő, miközben a képen jól láthatóan a szereplő nem egy gyermek és nem gyermeki helyzetet mutat, és mégis, az a fajta világ, az a fajta képi megformáltság ezt a hatást erősíti. Talán ez annak is köszönhető, ami a tükrön lévő foltokból is adódik, hogy nem egy letisztított, nem egy szépítkező vagy borotválkozótükröt látunk. Az is hozzáad ehhez az érzéshez, hogy a szereplő háta mögött egy nagy fényesség látható, és ez az egész így együtt a tükörfelületen belül egy mesei, szürreális, álomszerű élményt mutat nekünk. A kép kettőssége pont abban rejlik – és ez az erőssége is ennek a képnek – hogy a tükör felületen kívüli rész, a keret ezekkel a havannabarna ragasztószalagokkal, a falfelület, a nem túl pontosan lefestett fa ajtókeret, ez mind-mind a realitást mutatja. És mégis van az egészben egy időutazás-jelleg is, abból adódóan, hogy ez a keret a maga sérüléseivel, a cukorspárgával javított felrögzítésével ezt a fajta régies vagy retró-érzetet erősíti. Ezt nagyon jól erősíti a tükörfelület foltossága is, maszatjai, azaz ez egy jól megfogalmazott és koncentrált üzenet. A kommentekből lehet tudni, hogy nem volt mód ennél nagyobb képkivágást alkalmazni, bár a kép alján látok egy fehéres csíkot, és jobb alsó sarokban is van egy kis rontás, tehát mintha itt valamilyen technikai ismétlés elkezdődött, ami nem lett befejezve – talán ezt nem ártott volna végigvinni. A portré kategóriára került beküldésre ez a kép, bár én el tudnám képzelni a gyermekkorban is, mégis egy szemlélődés, egy szemlélődő állapotot próbál az alkotó felénk közvetíteni, és ha ezt a Nóra vállalja, akkor ez az ő személyiségének egy része – ilyenténképpen abszolút elfogadható önportrénak is. Szerintem ez egy háromdisznós kép, pontosan azért, mert a személyesség jelen van a képen, és nem csak azért, mert az alkotót látjuk. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Ferde volt a kép, és ennek a javítása történt meg trehányul, amint az az alsó csíkból látszik.

Ja, tényleg. Bocs, figyelmetlenül olvastam. :-)

Az előző hozzászólásom lényege pont az, hogy nekem már nem kiégett folt, hanem egy szellem arc profilból akinek a tekintete Rád irányul.

Anita, írtam már, hogy _nem_volt_ több hely.

Béla: Nekem jobb volt az a kiégett folt, mint a valóság prózai vascsövei, amik a fejemből nőttek ki, meg az utcán menő emberek, akik időnként belemásztak a képbe körülbelül mellkastól vállig látszódva, tehát még csak nem is jól, úgyhogy örültem ennek a kiégettségnek.

Tetszik a kopottragasztottmaszatoskarcos ferde tükör.Írtam volna, hogy oldalra húzodva eltűnne a kiégett folt,bár akkor a szemed nem lenne a maszatkörben,ám ekkor vettem észre melletted a fehér arcot és a figyelő tekintetét.Így lett nekem kerek a történet.

Szerintem kell a jobb oldalon az ajtófélfa.Viszont én lefele hagytam volna egy kis teret.

Nem. Így jobb nem jó az a ződ csík

Így valahogy jobb?

http://fotoseta.blogspot.com/2008/10/tal...

Ennél több környezet nincs, be voltam így is szorulva a két ajtófélfa közé. :-)

Van annak a tükörnek értelme! Apu mikor kicsit spiccesen tért haza ellenőrizni tudta, hogy anyutól most kap vagy sem. Ezért is maszatos hisz néha közelebbről is ellenőrizni kellett. Ilyenkor mindig kapott. ;)

Nem tudom, bizonytalan vagyok a kivágással. Ha az volt a célod, hogy a környezetét is megmutasd akkor lehetett volna többet is mutatni belőle

Ja, és persze, ezt is levadászhatod. :-)

Nekem elég maszatosnak tűnt a tükör már így is. :-)
Vágtam én is elsőre... de egy pici falfelülettel, az ajtó szélével jobban kontextusban érzem, hogy nem csak egy tükör és kész, hanem hogy ez egy régi falon, egy régi ajtófélfa mellett lóg, kint, a szabadban, értelmetlenül és céltalanul...

azt persze gondolhatod, hogy én ezt a képet már le is vadásztam.
:) annyi, hogy ott elhangzott az ilyen képekkel kapcsolatban, hogy jó ha van kontraszt a tükörben, egy kis rész letakarítva vagy még jobban összemaszatolva vagy valami (leköpve mint az ofő fény megoldása). persze megértem ha nem volt gusztusod ezzel foglalkozni. brrr.ja és a kép széleit levágtam volna úgy mint felülalul.

Új hozzászólás