Tükör által

A Karolina külfejtés 28 méter mély tava. Nemrég indult meg a terület rekultivációja.

Ingrid, ez egy igen jó kép lett, van pár dolog, amit ha látom a helyszínt, valószínű máshogy csinálok, gondolok itt a kép bal oldalára, ahol nem vágnék bele az ívbe, meg a kép aljára, ahol egy kevéssel jó lenne többet kapni a tárgyakból, lámpákból, mert az jót tesz ennek a tájnak, ha az emberi jelenlét is belekerül, de alapvetően a tónusai is rendben vannak és az is, hogy megtaláltad azt a pillanatot, amikor a víz ilyen szépen tükröz. (hegyi)
értékelés:

Spotlight:

Azért tettem be a spotlightba, mert bár mint azt az elemzésben írtam, vannak pontosítandó dolgok rajta, de az összhatás, a kép tónusai, és legfőképp az, hogy így sikerült a vizet ábrázolni, hogy elkaptad azt az időt, amikor be is van fagyva, de nem mindenütt egyformán opálos a felület, ez nagyon erős. És az az erénye, hogy megláttad, hogy ez a hely mikor adja ki a legjobb formáját, nem csak a hónapot, hetet, de azt az órát is, amikor a fények így játszanak, hogy egy egészen misztikus hatása lesz a kopasz, világító fáknak a szinte koromsötét, mégis részleteket tartalmazó alsó régiókban. Ha van módod, érdemes lenne visszamenni ide, hogy az elemzésben írtakat figyelembe véve korrigálhass, persze a rizikó nagy, hogy ha nagyon hideg lesz, teljesen mattra fagy a víz, ha meg kitavaszodik, ez az egész már nem lesz ennyire érdekes. (hegyi)

Hozzászólások

Kedves Ágnes, köszönöm. :)

Nekem is nagyon tetszik, majdnem ez lett a dec hónap képe. Annyi, hogy engem zavarnak alul az oszlopok, túl világosak, lehet, hogy vagy több kellene belőlük, vagy kevesebb.

Az se biztos, hogy baj, ha belógnak, így látatlanban nem tudom, az ív hiánya, vagy vágással való lezárása a bajos.

Köszönöm az elemzést, Zsolt. :) Bal oldalon belelógtak a fák, ahonnan fényképeztem, de majd megpróbálom , hátha lehetne, hogy ne így legyen.

Új hozzászólás