Tükörben
Még egy kísérlet a tükörrel...

A legizgalmasabb ügy ebben az egészben ez a barokk vagy rokokó, sok tükördarabból álló, talán bizományi tárgy lehet, mert a háttérben álló szekrény, mintha be lenne árazva, amiben ugyanúgy eladó szobrocskák vannak, tehát valami bolt árusítóterében lehetünk, talán a fotós is ennek az üzletnek az aktív résztvevője. Az én kérdésem igazából az lenne, hogy ez a barokk vagy milyen tükör, ami nagyon izgalmas látvány, részben vágva van, nyilván azért, mert sokkal fontosabb nekünk a portré, az alkotó, aki megkettőződve van jelen, hiszen erre láthatólag figyelt az alkotó, hogy a felső tükörrészben is megjelenjen, megduplázva magát, aláhúzva még egyszer, hogy ez én vagyok nektek, aki dokumentálom magamat. Annyit jegyeznék meg, hogy ha előzőleg kimondódik magamban az, hogy mi az én szubjektív üzenetem, ami ezekhez a tárgyi formák is hozzátartoznak, mégis most egy köztes létben áll a kép, ahol benne van egy kicsit a környezet, de mégsem, mert az alkotó magát is akarta aláhúzni. De nincs eldöntve teljesen, ezért pl. az alkotó egészalakos tükröződésénél a lábba belevágunk, a tükör formái balról metszettek. Szerintem még érdekesebb lett volna ez a kép, ha a keret még szűkebb, és még jobban erre a kettős portréra koncentrál, és csak megjelennek mellette ezek az aranyozott formák. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

A parlamentben laksz????? Micsoda pazar tukor.
A letra tenyleg nem illik a kepbe, egy tamla es karfa nelkuli szek is megtette volna szerintem

Próbálkoztam én is tükörrel...hogy mit tököltem, hogy gép ne látszódjon. :o)

Ha, most mögötted nem szekrény van, hanem egy másik tükör...

Huu, micsoda tükör! És hogy illik hozzá az alumíniumlétra! :-)

Mondjuk a vágás, a kép széle talán esetlegesebb a kelleténél; vagy én nem értem a koncepcióját. És... én talán ha beállítottam volna a gépet, akkor kipillantok mögüle, belenézek a tükörbe amikor elkattintom... nem tudom, nekem itt hiányzik a szem látványa.

Új hozzászólás