Tulipán

Láttunk már Tündétől egy hasonló csendéletet és az is nagyon finom volt, és ez is egy nagyon finom megoldás és én ezt nagyon szeretem. Feszegeti ugyan a csendélet határait azzal, hogy nagyon visszafogott és kevés képelemmel dolgozik, de tökéletesen működik ebben a kategóriában. Egyetlenegy problémám van, hogy itt most megint azt mondom, hogy a kép kompozíciója, a tárgyak elhelyezése nekem egy picit most billeg súlyban. Sem nem jobbra, sem nem balra, de valahogy ott ficereg középen az a virág. Nem érzem azt, hogy ez valami nyugalmi helyzet lenne és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy viszonylag szűkre van vágva körülötte a tér. Megint azt mondom, hogyha ilyen kevés fénnyel és ilyen kevés eszközzel dolgozunk, akkor maga a tér, akár ez a teljesen feketében úszó háttér az, ami segít nekünk abban, hogy a tömegelhelyezésben helyére kerüljön a kompozíció. Annyira szűkre van ez most itt vágva, hogy ettől nem tud megélni maga a forma. Ez egy lényegesen dinamikusabb forma, a virágok tekintetében is. Ez a kép akkor működne így, ahogy most van, hogyha ez mondjuk egy könyvben van egy illusztrációként és ott a szerkesztő azt mondja, hogy ennyi helyünk van, meg körbe kell esetleg folyatni szöveggel, akkor ez működik, de most semmi nem indokolja azt, hogy ne legyünk nagyvonalúak úgymond a tárgyakkal szemben. Ez az egyik meglátásom. A másik meglátásom - ahogy ezt már más alkotóknál is mondtam – szeretném, hogyha a Tünde is egy picit a klasszikus csendéleteket is elkezdené megfejteni és küldene klasszikus csendéletfotókat is. Azért, mert ezek a munkák, amiket itt most látunk, ezek a munkák nehezen értelmezhetőek, ha nincs meg az a fajta munka, ami a csendélettel, a klasszikus csendélettel történik. Ugyanis azt gondolom, hogy egy klasszikus csendélet kompozícióban, világításban, forma és színdinamikában olyan iskolamunka, ami segít nekünk abban, hogy biztonsággal tudjunk dolgozni a többi fényképünknél. Én azt mondom, hogyha azt vesszük, hogy ez egy – még ha esti -, de egy iskolai helyzet, akkor a feladat az most legyen az, hogy klasszikus csendélet. Köszönöm ezt a képet, ez kettő csillagot ér amiatt, amit mondtam itt a kompozícióval kapcsolatban. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nekem teljesen a gyásztáviratok hangulatát idézi..

Új hozzászólás