Tűzmanók táncolnak. Nem fáznak.

Tamás megfigyelése kettős. A valóságból, amely rítushoz közelít, hiszen a téli szabadtéri tűzrakás mindig visszahoz valami ősit, másrészt a festőiségből, a narancsok és a szürkék egymásmellettiségéből a jelenidejű ritmust. Mind a kettő irány számunkra, nézők számára a jelenidjűséget hozza. Fontos, hogy a kép alsó szélén látható a fa gyökere, hátul pedig a lécből kiálló szögek, talán ezeknek a szerepének a tisztázása lehet később a cél. Vagyis, hogy a valóság feletti, amely a kép középpontában található (nevezhetjük őket Tűzmanóknak) és a realitás (kert, út, maradékok) képen belüli kompozíciós viszonya hogyan aránylik. Nehéz itt megmondani, hogy szűkre, vagy tágabbra kéne vágni, ezért próbáltam ehelyett inkább a gondolati rész felé terelni a keresgélést. Ha, az alkotó tudja pontosan mit akar, ott fog teremni azonnal a képi válasz. (szőke)
értékelés: