Ujjgyakorlatok

Ujjgyakorlatok

Ma egy csomót játszottam különböző fő és mellekfényekkel, derítéssel, háttérfénnyel. Tanulság: a legtöbb dologgal amit különböző netes források és könyvek emlegetnek nem érdemes faxnizni; túl sok fényforrás hatása meglepő módon nem túl sok fény, hanem túl sok árnyék; ha bevonom a vakut wc papírral, akkor nem csillog az arcbőröm.

Négy képet kapunk, jól össze van ez szedve négy gesztusnak, van egy kakukktojásunk is. Nekem ez a harmadik kép. Ha a másodikat meg a negyediket figyelem, az egy nagyon érdekes gondolatiság, szinte csak a szem és a tekintet változik, de mégis sokat mesél, én ezt hiányolom az első és a harmadik képnél, hogy ez a fajta szembeállítás ott nem jön létre. Mivel kifordult a test a harmadik képnél, szembefordult velünk, ezért van ezzel problémám. A megvilágítás és a helyzet rendben van, és jónak tartom azt, ahogy ez az egész egy olyan tónusrendben van tartva, sötét háttérrel, amiben a figura jelenléte nagyon erős lesz, a megvilágítás pedig próbáknak az egymásutánja. Azért jó ez a gyakorlat, mert ezzel magad is tudod tesztelni azt, hogy melyik milyen formai hatást hoz létre. Ha megfigyeljük, a legdinamikusabb formai hatás az első képen jön létre, és a legkevésbé dinamikus a negyedik kép. Nyilván, ez tőled függ, hogy milyen üzenetet szeretnél közvetíteni. Az első kép inkább egy szociografikus megközelítéshez való világítás, a negyedik a portrézásnál egy megoldás lehet akkor, ha el akarom tüntetni a hibákat, vagy egy nyugalmasabb megközelítést keresnék. Talán a harmadik kép, ami a legközelebb áll ahhoz, ahogy ezt a világítást meg lehet jeleníteni. Maga a játék érdekes, fontosnak tartom, hogy ezzel foglalkozzunk. Kértem az eredetiket is, hogy ez hogyan készült, az eredetinél azt látom, hogy nagyon nagy a képkivágás, tehát abból is adódik, hogy ennyire zajos, vagy ennyire részletszegény lesz egy kép, hogy annyira kivágunk egy nagyobból egy kicsit, hogy ezzel a dinamikát is, meg a részletgazdagságot is lecsökkentjük. Ez a filmes gépeknél is így van, hogy azért akkora az érzékelő, hogy a lehető legtöbbet, és egy optimális helyzetet tudjunk vele létrehozni, ha ennek csak 5-10 százalékát használjuk, akkor ez a minőségben is romlásokat fog előidézni. Erre figyelni kell, hogy lehetőleg a legtöbbet kihasználjunk abból, amit az adott médium enged. A gesztus jó, úgyhogy ez egy három csillagos dolog, a leckemegoldásra még dolgozzunk tovább. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Tetszik az ötlet, hogy négy különböző képet vágsz össze, és pont ez vele a problémám is.
A bal oldallal ellentétben, a jobb oldaliak között nem veszem észre azt a lényeges különbséget, ami miatt beválogattad őket.
Számomra így kicsit értelmezhetetlen az összkép.

Megfogadom, a következő ilyen sorozat a szabadban lesz.

Valóban! Úgy látom, a bal oldali képek expója jobb lett, viszont olyan érzetet kelt, mintha fotosoppal bindzsizted volna a kontúroknál.. Változatlanul biztatnálak a természetes fény használatára, a vaku nagyon betudja csapni az embert. :)

A mennyezetet nem póbáltam, viszont tettem jobboldalra alufóliát és arra villantva szerintem nem rossz a hatás. (bal alsó kép)

A vakut azért nem ajánlom, mert az erős fénye "kikeményíti" a képet. Nagyon erős a kontrasztja. Ha semmiképp sem tudod elkerülni a használatát, célszerű a mennyezetre villantani. :)

Köszi a tanácsokat.
A gép itt 1,5m-re volt, full automatán, vakuval.

Néhány gondolat, talán segít. Abból amit írsz a gépről úgy tűnik nekem, hogy lehet állítani a blendét, és a zársebességet, vagyis van rajta Tv és Av kapcsoló. Ha van állítsd a zársebességet minimum 1/30-ad másodpercre(ha nincs kis arcocska jelre). Általában napközben enyhén borult időben is van annyi fény, hogy ha odaállsz az ablakhoz, elég fény jut az arcodra. A gépet cirka 1,5-2 méterre tedd, amikor beállítod, célszerű az arcod helyére egy seprőt tenni az élességállításhoz. A háttérrel szerintem egyenlőre ne foglalkozz, az ráér később is.
Sok sikert, jó játszadozást. :)

A finepix jó kell legyen, végig káne nézni a képkészítési processzust mert valami valahol hibádzik. Ha tudsz mutatni egy webes használati utasítást, akkor végigmehetünk a lényegi pontjain. A másik a nyers kép utómunkája. Megtennéd-e, hogy ebből, vagy a türelem rózsát terem képből elküldöd nekem a nyers képet?

István, köszi a megjegyzéseket. én meg wcpapírba szokta fújni az orrom, szóval szorosan véve én is papírzsepit használtam.
Ami a képeket illeti állandóan az az érzésem, hogy erősen nehezít, hogy magamról kell készítenem, na majd még kiderülhet a többi leckénél, hogy ez volt a könnyű.

Amivel fényképezni fogok, meg amivel a képek többségét csináltam (kiveve a csoportkép meg a mikroszkóp azthiszem) az egy ilyen Fujifilm Finepix S. Lényegesen kevesebbet tud mint a nemdigitalis gépem, lehet, hogy majd visszaállok arra. Csak mondjuk egyelőre itt gondjaim vannak a beállítással meg egy csomó dologgal, nem érdemes 400 képet készítenem papírra ha egyszer 2-t fogok belőle használni. A Canon Rebel az jó turista fotózni ahol egyszerűen nem lehet elronatni a dolgot, amikor olyan kepeket készítek amikor tudom mit csinálok és ki tudom használni a technikai lehetőségeket. Ilyen portré meg megtalálni a hangot ügyben viszont fogalamam sincs mi tévő vagyok, nem tudom mit hogy mi lenne jó, mert nem tudom azt se pontosan mit is akarok, mi lenne jó ötlet. Sajnos az a helyzet, hogy lassan tanulok, kétezer rossz ötletet ki kell próbálnom mire rájövök hogy mi az ami működni fog egy adott helyzetben.
Elvileg ez a kamera elég kellen, hogy legyen sokmindere, 14 megapixelje van állítólag meg 24x-es nagyításra képes optikája (f=4.3-103.2). mondjuk a felbontás beállításán azt vettem észre, hogy minnél finomabbra állítom annal több a műtermek. Egyébként ma este haonlítgattam össze a különböző kep felbontással készített kepeket és jöttem rá, hogy kicsit kevésbé finom felbontással többre megyek. Szóval 6 megapixeles módban fogom használni, de az is bőven eleg kell, hogy legyen.
Kialakult az a rossz szokasom, hogy jóval többet rakok a keretbe mint amit le akarok fényképezni, aztan utólag vágom meretre. A fenti képek széltében hosszában kb 3-szor akkorák voltak mint amekkorákat levágtam belőlük. Ettől a szokástól lehet, hogy meg kéne szabadulnom.

Szilárd, egy tech kérdés: 700 pixel a hasábunk, érdemes kihasználni - kérdés, hogy a géped tud ennyit? ha igen, jó lenne... :)

a másik tech kérdés: végülis neked most akkor milyen masináid vannak? Mikkel van módod fotózni? Csak hogy képben legyek.

Ja, én papírzsebkendőt szoktam a vaku elé tartani...
A fotókról: itt egyszer nézel szembe - talán ezért is érzem a többiről, hogy mintha műbaba lenne lefotózva azokon. És a testtartásod felénk mutat a tekinteted el - azaz tőlünk (nézőktől) elfordulsz, és ezt az adást veszem. Lehet, hogy nem is mű, hanem inkább színpadias, de nem azzal a "látszi" könnyedséggel amely a kockán jött át nekem. A szembe fotód meg túl sík, túl igazolványkép-szerű számomra. De mindenképpen együtt élek a gondoddal, átérzem, milyen nehéz, igazából bennem is elevenen élnek ezek a küzdelmek - vagy mondjuk így - játékok.

Új hozzászólás